Miközben a közvetlen béketárgyalások már egy hónapja szünetelnek, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyik kezével igyekszik eleget tenni a palesztin feltételeknek, a másikkal viszont látszólag megnehezíti egy jövőbeli békeszerződés keresztülvitelét azzal, hogy népszavazáshoz kötötte egy megállapodás izraeli elfogadását. Hol marad a beígért „történelmi döntés”?
Néhány napig azt hihette az amerikai kormányzat, hogy miután Netanjahu igent mondott a telepbővítések részleges befagyasztására újraindulhatnak a béketárgyalások, és már csak kormányán kell ezt keresztülvinni ami, bár nem egyszerű, de megoldható feladat lett volna. A Ciszjordániában való építkezés 90 napos részleges tilalma nem jött volna olcsón az amerikaiaknak, Izrael a legmodernebb vadászgépekből kapott volna még húszat a már megvásárolt ugyanannyi F-35-ös mellé (egyet fizet, kettőt kap alapon), ráadásul az Obama adminisztráció garantálta volna, hogy több befagyasztást nem kérnek.
A moratórium egyetlen szépséghibája palesztin szemszögből Kelet-Jeruzsálem kihagyása volt, amely azonban az előző tíz hónapos építkezési szünetnek sem volt hivatalosan része. Most azonban úgy tűnik minden igyekezet hiábavaló volt Obama és Netanjahu részéről, hiszen Egyiptomban tárgyalva Mahmúd Abbasz, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke kijelentette, hogy „a teljes palesztin területen” be kell fagyasztani a zsidó telepek bővítését, amelynek – álláspontja szerint – Kelet-Jeruzsálem is része. Ezt keresztülvinni Netanjahunak lehetetlen lesz a kormánykoalíció szétrobbantása nélkül és ezt Abbasz is tudja. Kérdéses, hogy mi volt a célja ezzel az újabb előfeltétellel, amely, ha nem visszakozik, szinte biztosan zátonyra futtatja a tárgyalásokat.
(Benjamin Netanjahu, forrás: www.refdag.nl)
Mialatt az elemzők ezzel a nyilatkozattal voltak elfoglalva, az izraeli miniszterelnök gyorsan sebességet váltott és átnyomta az izraeli törvényhozáson az úgynevezett Jeruzsálem-Golán-fennsík törvényt, amely az izraeli szuverenitás alatt álló területek feladását népszavazással való megerősítéshez köti, vagy pedig a Knesszetnek kétharmados többséggel kell elfogadnia a békeszerződést. Ez szembemegy az izraeli gyakorlattal, amely hagyományosan az erős miniszterelnök döntésében hisz, melyet a kormánya támogat. Izraelben a kétharmados kormánytöbbség szinte példa nélküli.
A sajtó azonnal bírálni kezdte Netanjahu kiállását a Jeruzsálem-Golán-fennsík törvény mellett: szerintük ez megakadályozza bármilyen „történelmi döntés” meghozatalát, hiszen a kétharmados támogatás mesébe illő gondolat, a referendum pedig szerintük minden bizonnyal elbukna. Van igazság ebben az érvelésben, hiszen mind az oslói megállapodásokat és mind a 2005-ös Gázai kivonulást is erős miniszterelnökök és egyben kitűntetett hajdani tábornokok hajtották végre – többnyire szkeptikus közvélemény mellett. A népszavazás fogalma teljesen új az izraeli politikai életben és sokan a miniszterelnök gyengeségét látják benne.
A történet másik oldala azonban – amelyet egyelőre nem sokan vesznek számításba –, hogy azok a pártok, amelyek tartanak a béketárgyalások nagy lendületétől, sokkal valószínűbb, hogy szabadabb kezet adnak Netanjahunak a diplomáciai folyamatban, ha tudják, hogy bőven lesz esélyük megtorpedózni egy elkapkodott béke megállapodást. Csupán negyvenegy szavazat kell a Knesszetben, a népszavazás pedig nagyon valószínű, hogy elbukna Kelet-Jeruzsálem vagy a stratégiailag kritikus Golán-fennsík feladásán. Előbbi a palesztinokkal való békekötésben, utóbbi a Szíriával való kiegyezésben kulcsfontosságú terület.
Most azonban sokan a kormány kezének megkötését látják a törvényben, főként a Kadima, a törvényhozás és egyben az ellenzék legnagyobb pártja, amely a Munkapárt mellett a leginkább hajlandó lenne egy „bátor lépésre” a békéért cserébe és feladni annektált területeket. Egyelőre azonban ez még messze van, legelőször a palesztin felet kell visszaültetni a tárgyalóasztalhoz, bár az, hogy folyamatosan szigorítanak az előfeltételeken nem azt mutatja, hogy különösebben sürgős lenne nekik a békefolyamat újraindítása.
Csepregi Zsolt
