Az előző hetekben óriási port kavart a hazai Fidesz-KDNP kormány nyugdíjrendszert átalakító intézkedése,  a reakciók áradata azonban még korántsem ért véget. Michal Boni, a lengyel kormányfő vezető gazdasági tanácsadója hétfőn például úgy nyilatkozott, hogy országa nem kívánja követni a magyar példát. Elmondta, egyértelműen látható, hogy „rövidtávú, a (nemzetközi) rendszerrel szembemenő vagy egyszeri megoldások nem működnek”, ezért a lengyel vezetés hosszú távú konstrukciókat fog kidolgozni az államadósság csökkentésére. Előző cikkünkben már szó volt arról, hogy Csehország szintén az itthoni gyakorlattal ellentétes irányvonalat szeretne képviselni a jövőben, Szlovákiában pedig nem erőltetik az állami pillért. Mindez azonban jóval túlnő a nyugdíjpénztárak helyzetén. A jelenlegi szituációban azt kell, hogy mondjuk, a régió államai nem tehetnek mást, minthogy minden téren keményen elítélik az Orbán-kormány stratégiáját, és teljes mértékben eltávolodnak attól.

 

Ennek egyértelmű okát szintén hétfőn láthattuk, mikor a Moody’s két szinttel leminősítette a magyar állampapírokat, immáron a legalacsonyabb, még befektetésre ajánlott szintre (Baa3). Anélkül, hogy a hitelminősítők döntéseinek érvényességét és jogosságát elemeznénk, azt tényként kell kezelnünk, hogy az általuk adott információk nagymértékben befolyásolják a nemzetközi befektetők üzleti kedvét egy adott országon belül. A jelenlegi kiélezett hangulat a pénzügyi világban és a piacokon egyértelműen arra ösztönzi az országok vezetőit, hogy minél inkább megőrizzék az államuk gazdasági erejébe vetett bizalmat. Ezért érzékelhetjük jelenleg – és valószínűleg a közeljövőben is – ezt az eltávolodást régiós partnereink részéről. Annak érdekében, hogy megőrizzék az eddig fenntartott erős(ebb) gazdasági szerepüket és elismerésüket, minden erejükkel azon kell lenniük, hogy megmutassák, miben különbözik az ő stratégiájuk és helyzetük a magyarországitól. Van is mit megőrizniük, hiszen jelenleg mind hitelminősítésben, mind (GDP százalékos) államadósság tekintetében jobban állnak, mint Magyarország.

 

(Hitelminősítői besorolások, forrás: portfolio.hu)

 

Kérdésessé válhat tehát az, miképp tud majd a jövőben az Orbán-kormány együttműködni külpolitikai, gazdasági szempontból a Visegrádi Négyek porondján. Természetesen nem példanélküli a történelem során, hogy bizonyos területen ellentétes gondolkodásmóddal és stratégiával rendelkező államok sikeresen tudtak szövetségre lépni (bizonyos ideig). Érzékelhető azonban, hogy a jelenlegi pénzügyi válság okán hamar „tiltólistára” kerülnek azok a nemzetek, melyeket megérint a fizetésképtelenség és az államcsőd szele, a magyar államot pedig korántsem kímélték az elmúlt hetekben-hónapokban, ha más negatív példához kellett hasonlítani (például Argentína vagy Románia). Egyértelmű, hogy a három másik visegrádi állam nem fog mostantól aktívan közösséget vállalni a magyar partnerrel, ami komolyan visszavetheti az együttműködés sikerességét. Ez pedig könnyen beárnyékolhatja az Európai Uniós elnökségi évet is, melynek eddig a már említett „lengyel-magyar barátság” adott keretet. A Michal Boni által említett rendszerellenes retorika és magatartás (például az IMF tárgyalások vagy az Európai Bizottság leminősítése elleni tiltakozás) könnyen további ellentéteket szülhet a jövő évben, hiszen látható, hogy a lengyelek inkább a nemzetközi szervek melletti bizalomban és kooperációban látják a lehetőséget a régió számára, míg a Fidesz-KDNP koalíció többször egyfajta régiós önállósodás mellett törne lándzsát. Érdekes lesz látni, képesek lesznek-e a jövendőbeli elnökök összehangolni véleményeiket a régió érdekeinek megfelelően.

 

Mészáros Tamás