Két fronton is támadás alatt áll az izraeli-palesztin békefolyamat, egyrészt megszaporodtak a Gázai övezetből indított rakétatámadások Izrael ellen, másrészt a Ciszjordániát uraló Palesztin Hatóság is egyre inkább felszámol minden reményt, hogy hajlandó lenne kompromisszumot kötni a vitás kérdésekben. Nem véletlen ez a folyamat, hiszen a kettészakadt palesztin vezetés egyik fele nem hajlandó, a másik nem képes békét kötni Izraellel. A nemzetközi közösség stratégiájának teljes lecserélésére lenne szükség.
A gázai háború második évfordulóját „ünnepelik” a palesztin fegyveres csoportok, míg a Hamasz szóvivője a hallgatólagos tűzszünet folytatása mellett kötelezte el magát, addig az al-Kasszám Brigádok (a Hamasz fegyveres szárnya) megesküdtek, hogy addig folytatják harcukat, amíg Izrael el nem tűnik a Föld színéről. A „tűzszünet” kifejezés persze már önmagában is megtévesztő, hiszen az, hogy hetente „csak” néhány rakétatámadás éri Izrael területét, sehol máshol nem számítana tűzszünetnek. Ezekre pedig természetesen jön az izraeli válaszcsapás, a légierő alagutakat és a terroristák által használt épületeket támadja, soha nincs fegyvernyugvás.
Az utóbbi hetekben, közeledve az említett évfordulóhoz a Gázai övezetben lévő kisebb palesztin terrorcsoportok fokozták aktivitásukat, egyre növelve a rakétatámadások és a határ menti lövöldözések számát. Nyílt kihívás ez az övezetet uraló Hamasz ellen, amelyet gyengeséggel vádolnak a még szélsőségesebb szervezetek. Kérdéses, hogy meddig bírja a nyomást a „tűzszünet” alatt csendben fegyverkező Hamasz. Habár jelenleg nem érdekük az újabb nagy volumenű összecsapás Izraellel, békét kötni, kiegyezni eszük ágában sincs a zsidó állammal. A konfliktus fokozatos eszkalációja pedig újabb háborúval fenyeget, amelyben a legtöbbet éppen az övezet palesztin lakossága fogja szenvedni.
Ciszjordániában sokkal jobb a helyzet, elenyésző a fegyveres konfliktus kirobbanásának esélye, azonban ez nem jelenti azt, hogy közelebb lenne a megegyezés. A Palesztin Hatóság, illetve a legerősebb politikai ereje, a Fatah egyre csak megcáfolja azokat a korábbi feltételezéseket, hogy hajlandó megoldást kínálni az izraeli aggályokra. A súlyos hibának bizonyult gázai kivonulást követően a zsidó állam komoly biztonsági garanciákat követel a leendő palesztin államtól. Ciszjordánia nem szigetelhető úgy el, mint a Gázai övezet, onnan Jeruzsálem, a Ben Gurion repülőtér, sőt a tengerparton fekvő legnagyobb izraeli városok is könnyedén támadhatóak még a legegyszerűbb rakéta- vagy tüzérségi fegyverekkel is.
(Mahmúd Abbasz és Benjamin Netanjahu, forrás: www.zeit.de)
Az izraeli-palesztin béke kulcskérdése a biztonság. Mind Izrael, mind az egyszer majd megalakuló Palesztina biztonsága a szélsőséges és terrorista szervezetektől, továbbá Irán növekvő befolyásától. Amíg ezekre a kérdésekre a Palesztin Hatóság nem hajlandó megfelelni, addig nem lesz semmiféle állam. Ne gondoljuk azonban, hogy ezt ne tudná a palesztin vezetés, azonban ma a legnagyobb veszélyt számukra éppen a béke jelentené. Az állam megalakulását követően már nem lenne kit hibáztatni a nehézségekért és nyakukba szakadna számos probléma, amellyel egy fiatal állam nem tud mihez kezdeni. Hogyan lehet hazatelepíteni a külföldre szakadt palesztinokat, akiket a fogadó államok Jordánia kivételével ma is táborokban tartanak? Mi lesz Gázával és az azt uraló Hamasszal, hiszen kizárólag a zsidó állam fizikai jelenléte akadályozza meg a palesztin polgárháború újabb szakaszának kitörését, amelynek eddigi eredménye a Fatah erőinek a Hamasz általi lemészárlása volt, a túlélőket pedig paradox módon az izraeli hadsereg menekítette ki.
Egyelőre nem lesznek képesek megbirkózni ezekkel a kérdésekkel a mérsékelt palesztin erők, éppen ezért égetnek fel minden hidat, amely a békekötéshez vezetne, mert tudják, hogy jelenleg a Palesztin Hatóságnak csak aláírni lenne ereje egy békeszerződést, de nem betartatni azt. Csak, hogy a legfontosabb fejleményeket említsük, a Fatah nemet mondott a földcserére, amely szerint a legfontosabb ciszjordániai zsidó településeket Izrael annektálhatná, és más területekkel kárpótolná a palesztinokat, így védhető határokat megtartva. Nemet mondott a palesztin vezetés bármiféle izraeli biztonsági garanciára, pedig ezeket eddig mindenki biztosra vette.
Miért beszél akkor mindenki arról, hogy jövőre létrejöhet a palesztin állam, miért ismerik el sorozatban a „független Palesztinát az 1967-es határokon belül” a latin-amerikai államok? Azért, mert mindenkinek másról szól ez a történet: Barack Obama elnöknek eredményt kell felmutatni, Brazília meg akarja mutatni, hogy saját hangja van a nemzetközi politikában és még sorolhatnánk, hogy kinek mi az önös érdeke a palesztin remények kihasználásával. Nincs, aki kimondaná, hogy nem lesz palesztin állam jövőre, de talán tíz év múlva sem! Amennyiben a nemzetközi közösség valóban meg akarja oldani az izraeli-palesztin konfliktust, akkor egy hosszú távú, fokozatos tervet kell dolgoznia, amelynek kulcskérdése a biztonság fenntartása lenne, lépésenként haladva a független palesztin állam megalakulása felé.
Ma Ciszjordánia és a Palesztin Hatóság jó úton jár, amennyiben a helyi intézkedéseit nézzük. A gazdaság jelentős ütemben fejlődik, a biztonsági helyzet talán soha nem volt ilyen jó és az utóbbi hetekben a radikális prédikátorok megfékezése is magasabb sebességre kapcsolt. Azonban annak ellenére, hogy az irány jó, még hosszú utat kell megtenni. Ezt egyelőre a nemzetközi közösség egy szereplője sem meri bevallani, így kényszerítve a mérsékelt palesztinokat, hogy maguk fékezzék le a békefolyamatot. Eközben Izrael stratégiai cél nélkül marad, a status quóhoz képest nem kínálnak számára alternatívát. A gyeplő ma Washingtonnál van, azonban úgy tűnik, maga a kocsis sem tudja merre kellene haladni. Talán majd jövőre!
Csepregi Zsolt
