A héten történt.. Egyesült Királyság

2011. január 30.

BSkyB eladás - elnapolva: A brit kulturális miniszter, Jeremy Hunt úgy döntött, hogy mielőtt még a helyi verseny hivatalhoz utalná a BSkyB felvásárlási ügyét, először személyesen egyeztet Rupert Murdoch, a befolyásos ausztrál származású médiamogul cégével, a News Corporationnal. Több napilap azonban megkérdőjelezi Hunt döntését, miután korábban maga a miniszter is kijelentette, hogy a Sky felvásárlása sértheti a médiafüggetlenség intézményét.
 
Fellendülés helyett összeomlás közeleg: A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság gazdasága a drasztikus beavatkozások ellenére nemhogy nem növekedett 2010 utolsó negyedévében, hanem épp ellenkezőleg, fél százalékkal zsugorodott. Az eredmény természetesen tovább erősíti annak a lehetőségét, hogy fellendülés helyett az ország könnyen egy újabb, súlyos gazdasági válság felé tarthat.
 
Lehallgatási-ügy és a News of the World: A világ egyik legnevesebb pletykalapja, a brit News of the World újabb nehézségek elé néz, hiszen azok után, hogy a lap eltávolította főszerkesztő-helyettesét, ismét felébredt a gyanú, hogy mégis sokkal többen tudnak a hírességek lehallgatási-ügyéről, mint azt a hivatalos szervek eddig feltételezték. Ezt az érzetet ráadásul csak tovább erősíti a tény, hogy múlt héten – minden bizonnyal emiatt – lemondott a Cameron-kabinet kommunkációs igazgatója, Andy Coulson, a pletykalap volt főszerkesztője is.
 
Árnyékkormány: A brit árnyék-pénzügyminiszter, Alan Johnson váratlan lemondás arra késztette az ellenzéki vezetőjét, Ed Milibandet, hogy átszervezze kabinetjét. A változás eredményeként Johnson volt tisztét Ed Balls, eddigi árnyék-belügyminiszter örökölte. Ezen kívül új posztot kapott még Yvette Cooper (árnyék-belügyminiszter) és Douglas Alexander (árnyék-külügyminiszter) is.  

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr162625527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása