Bajban a brit gazdaság, de a kormány megy előre

2011. március 26.

A blog indulása utáni egyik első cikkünk volt – még tavaly ősszel – a brit konzervatív-liberális koalíciós kormány megszorító csomagjáról megjelent írásunk. Akkor azt mondtuk, ami amúgy mind a mai napig érvényes, hogy a George Osborne vezette Pénzügyminisztérium a második világháború óta eltelt évek messze legkeményebb gazdasági programját tárta a közvélemény elé, nem különösebben törődve azzal, hogy milyen kilátásai vannak az Egyesült Királyságnak. Ez a hozzáállás nem is változott, hiszen a szerdán bejelentett intézkedések, valamint a miniszteri fellépés egyértelműen azt tükrözik, hogy a kormány nem enged az elképzeléseiből.
 
A brit pénzügyminiszter, George Osborne sokakat meglepett azzal, ahogy megválasztása óta vezette tárcáját. Hiszen annak ellenére, hogy kinevezése előtt többen gyengekezűnek, karizmanélkülinek és tehetségtelennek titulálták (köztük például Mervyn King, a Bank of England kormányzója, aki egyenesen gazdasági kérdésekben teljesen inkompetensnek nevezte – szerk.), Osborne mégis sokaknak kellemes meglepetést okozva remekül szervezte eddig nem csak a saját, de a kormányzat ügyeit is. Olyannyira, hogy egyes elemzők szerint sok kérdésben a miniszterelnökkel, David Cameronnal egyenlő mértékű a beleszólása a koalíciós kormány ügyeibe, gyakran elhomályosítva még a miniszterelnök-helyettest, Nick Clegget is.
 
("George Osborne és a költségvetés", forrás: thisismoney.co.uk)
 
Ennek ellenére szerdán George Osborne ritka gyenge napot fogott ki, lévén, beszédét folyamatos köhögésével és akadozásával szinte élvezhetetlenné tette. Az éves költségvetés ismertetése nyilván nem egy szórakoztató előadás, de az, ahogy a miniszter most beszélt, főleg annak tudatában, ahogy egyébként szokott, bántóan nehézkes volt. Természetesen a lényeg így is világos volt mindenki számára, vagyis, hogy a kormány nem hajlandó letérni a tavaly megkezdett brutális megszorítások tarkította gazdasági útról, mert, véleményük szerint, csak ez vezetheti ki az országot abból az adósság spirálból, illetve gyenge pénzügyi helyzetből, amibe az elmúlt évek során került. Függetlenül attól, hogy a tavaly bejelentett megszorítások óta a legfontosabb gazdasági mutatók közül mindegyik a kormány ellen dolgozik, hiszen az infláció nőtt, a munkanélküliség nőtt, a hitelfelvétel mértéke nőtt, ráadásul, mindezek tetejében a gazdasági növekedés pedig érezhetően csökkent. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elsősorban a konzervatívok által kitűzött cél elérhetetlen. Vagyis az, hogy a választások évére (2015) olyan helyzetbe kerüljön az Egyesült Királyság gazdasága, ahol például egy komoly adócsökkentés nem veti vissza a növekedést. De azért, ha őszinték akarunk lenni, akkor a jelen pillanatban Osborne szavai inkább hurrá optimizmusról tanúskodnak, mintsem tényekkel alátámasztott biztos jövőképről.
 

("Osborne bejelentése - részlet", forrás: www.youtube.com)
 
Rátérve azonban a második koalíciós költségvetés legfontosabb pontjaira, az látható, hogy az olajárak drasztikus növekedése és a nem megfelelő, pontosabban a kormányzat által nem elvárt gazdasági helyzet itt is éreztette hatását, ugyanis az egyik legmeglepőbb döntés az egész tervben az északi-tengeri olajvállalatokra kivetett 2 milliárd fontos rendkívüli adó, mely, szakértők szerint, elsősorban a költségvetési lyukak betömésére fog szolgálni. Szintén némileg váratlan volt, hogy Osborne, aki eddig tagadta, hogy az általa korábban megjelölt gazdasági növekedési mutató tarthatatlanná válhat, most elismerte, hogy a brit gazdaság várhatóan csak 1,7 százalékkal fog növekedni, nem pedig 2,1 százalékkal. Emellett érdemes még megemlíteni a benzinadó mérséklését (literenként 1 pennyvel), a vállalati adó csökkentését (2 százalékkal), valamint az adó elkerülők elleni keményebb fellépés bevezetését, a kormányzati hitelfelvétel csökkentését (cél: államadóság 70 százalék alá süllyesztése 2015-re) és új munkahelyek létrehozását (kb. 40 ezret a fiatal munkanélküliek számára).

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr652772372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lefty Rosenthal 2011.03.26. 08:45:14

Nem este volt a koltsegvetes ismertetoje, hanem delutan, ha jol emlekszem 14:30kor

Lefty Rosenthal 2011.03.26. 08:49:55

Meg az income tax threshold novekedese 12/13 adoevtol, a tb es szja osszevonasanak vizsgalata, allami nyugdij reform...

Eleg lyukas iras ez baratom

misc · http://misc.blog.hu 2011.03.26. 09:52:32

nem lehetne elcserélni az Orbán-Matolcsy kombót Cameron-Osborne-ra? Ők megmutatják, milyen egy igazi konzervatív kormány.

KundK 2011.03.26. 10:56:06

@SCUMM: De, lehet. Kb 40 ezer forint a repjegy. :)

A Tyne folyó déli partja 2011.03.26. 10:58:44

"hiszen az infláció nőtt, a munkanélküliség nőtt, a hitelfelvétel mértéke nőtt, ráadásul, mindezek tetejében a gazdasági növekedés pedig érezhetően csökkent."
" új munkahelyek létrehozását (kb. 40 ezret a fiatal munkanélküliek számára)."

ezt a két mondatot elmentem, és bemásolom azokhoz a hozzászólásokhoz, ahol annyira azt fejtegetik, hogy milyen tök jó itt minden. mert egyszerűen nem hiszik el, hogy bizony szarban vannak, és még sok olyan se, aki pedig itt kint él.

Mbraun 2011.03.26. 11:15:46

A kovetkezo valsag ami gyorsan kozeledik itt az Albionban nagyobb lesz mint az elozo. Nem lesznek olyan merteku gazdasagelenkito lepesek mint az elmult 2-3 evben.Avval hogy folyatomatosan nyomjuk a bankokat, es megy a QE attol nem fog(nak) javulni a gazdasagi mutatok.A vilaggazdasag sem arra halad amerre terveztek par evvel ezelott, ki gondolt az emelkedo elelmiszer arakra es folyamatosan emelkedo Brentre?Ne felejtsuk el ebben az orszagban a (elelmiszer) termekek nagy resze importbol jon. A tervezett felmillios (kov. 3-4 evben) csokkentes a kozszektorban nem latom popularis dontesnek. Az angol burokracianak kell a gepezet mivel mindent tulbonyolitanak, es hatekonysaga igen alacsony. A maganszektor keptelen "felszivni" ezeket az embereket mert nem eleg versenykepes a tudasuk.
Ami meg nagy hiba es talan evvel teszik be a kaput maguknak hogy az egyetemi es foiskolai tandijat megemelik jovore.(EU-n kivuli diakok 2-3*szorosat fizetik az itteni home fee-nek) Igy a tengerentuli diakok (ertsd EU-n kivuli) mar nem fognak ide jonni tanulni ezutan.Ok viszont hatalmas gerincet kepeztek az itteni oktatas finanszirozasnak, ill. hogy itt eltek/bereltek lakast/dolgoztak resz v. teljes munkaidoben.

Lefty Rosenthal 2011.03.26. 11:29:06

@Mbraun: Latom sikerul csak a dailymail-bol tajekozodnod. Grat

exleprás 2011.03.26. 11:31:41

12:33-tól beszélt... helyi idő szerint.
és tényleg szarban vannak, és tényleg nem akarja elhinni a brit lakosság, hogy "meg merik csinálni" a megszorításokat...

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.26. 11:32:18

Hát igen. Már nem ők irányítják a világot, ők is csak egy ország a sok közül. Muhahahahahaha.

Lefty Rosenthal 2011.03.26. 11:40:17

@exleprás: Igen, 12:33, igazad van. Pedig neztem eloben:)

exleprás 2011.03.26. 11:42:51

ebben a pillanatban is elég komoly tüntetés szerveződik londonban a kiadáscsökkentés ellen.
annyira átszövi a briteket a szociális háló, hogy jószerével képtelenség visszafejteni azt - ezért is gondolja a nép, hogy minden mehet tovább, ahogy eddig.

szelephézag 2011.03.26. 11:43:00

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Akkor próbáld elválasztani a kettőt.
Először is nyilvánvaló, hogy szarban vannak, mert az angolok egy nagy része egyszerűen nem dolgozik, hanem benefitekből él, közben azt magyarázza, hogy a külföldiek veszik el a munkáját. Igazából nem ért semmihez, amihez hozzányúl, tönkreteszi. Ez az ország régóta RÁSZORUL a bevándorlókra (London 97%-áról beszélünk, de a Tyne-folyó akármelyik partján szétnézhetsz), generációk óta így nevelkedtek - sosem kellett semmit letegyenek az asztalra, mert volt történelmi örökségük.
Az angolok másik részének nem kell dolgoznia, mert megyényi birtokokat örököltek, meg olyan cégeket, hogy azt se tudják, hol a vége. Ha hibáznak is (nem is egyszer), még mindig biztosítva van a családjuk következő 4 generációja. Szóval a gazdaság összegészében valóban szarban van, de ha belegondolsz, hogy az oxfordi a cambridge-i egyetem éves működési költsége összesen 4 milliárd(!!) font, akkor rájössz, hogy nem a szűk magyar aggyal kell hozzáállni az itteni arányokhoz. Menj le a Temze-völgyébe, ha még nem jártál ott, ülj le egy padra egy kisváros főterén, és nézd meg, kik és hogyan élnek ott. Aztán találd ki, miből.

A másik fele igaz - valóban instabilak lettek az állások, de MINDIG TALÁLSZ, ha nincs. Ehhez persze fel kell adni pár arisztokratikus "éneztnemvagyokhajlandócsinálni"-kényeskedést, és olyan szférákban is lehet próbálkozni, amelyikben álmodni sem mertél előtte. Akinek derogál, ha mást kell csinálni, mint amire képezték odahaza nagy mellénnyel, elhitetve mindenkivel, hogy ez hasznos és kimagasló, az ne jöjjön Angliába. Az egy hatalmas téveszme, hogy aki idejön, az ugyanazt fogja csinálni, mint otthon, csak kevesebbet és jóval többért - ez egy elég komoly lélektani kihívás is, ami szembesít mindenkit olyan képességeivel és hátrányaival, amiről addig nem tudott vagy nem akart tudni.

Részemről egyértelmű - ha választanom kell e közül és a magyar lehetetlenség közül, akkor egyértelműen ez. Amíg csak tehetem. Persze, lehet rettegni ilyen makrogazdasági mutatókon, de ez messze nem a te kompetenciád, te itt egy senki vagy, ahogy én is, csak a cselekvési lehetőségein sokkal jobbak. Még a Tyne-folyó déli partján is. Különben nem lennél itt.

És itt igenis mosolygósak az emberek, igenis jó a közlekedési kultúra, és igenis olcsóbb az életem jóval több pénzből, pedig én is az alsó szegmensben élek, mint a legtöbb indiai, pakisztáni vagy litván.
Ha te nem érzed magad biztonságban (jobban, mint odahaza), akkor válts. Én mindig azt csinálom és eddig bejött :)

Mbraun 2011.03.26. 11:54:12

@Lefty Rosenthal: Nem tudom miota elsz itt, de egy tosgyokeres brit itteni nem fog elmenni minimalberert (ketkezi munkat)vegezni. Foleg nem azok akik evek/evtizedek ota egy 9-5ig-irobaban tarto melojuk volt. A council flat-ek tizedelese es annak az aranak "feltekerese" piaci szintre nem fog szep dolgokat eloidezni.Ez ilyen sarkitasok voltak csak probaltam szemleltetni hogy ket olyan reteget erintenek a dolgok, akik egyaltalan nem akarnak valtoztatni jelenlegi helyzetukon.....
Kell a megszoritas, de viszont ami utat kijeloltek nem minden szempontbol fog sikeres lenni.Az "IMF" mondta egyik UK ertekeleseben hogy nem minden valsagkezelo intezkedes fogja megerni a beiktatast....a nagyfoku ellenallas miatt.
A CEBR mindig eleg jo kepet ad gazdasagi helyzetrol es varhato kilatasokrol... Az orszag viszont soha nem fogja megutni a 2007` es azelotti joletet ...

exleprás 2011.03.26. 12:02:27

szelephézagnál van a pont, több is, de épp az a nyugtalanító, hogy az a réteg (egy elég vastag réteg), amelyik juttatásokból él, semmihez sem ért, ráadásul a munka is büdös neki, na az mihez kezd majd idővel, amikor tényleg visszavesznek a benefitekből.
más azért szarul lenni angiában, mint mo-n, nyilván, tehát van miből leadni, de azért nem olyan sok, mivel a legtöbben bérleményben élnek, és a lakbért ki kell köhögni általában, nincs mese.

Lefty,
én is néztem. szerintem annyira nem lett volna gáz az az expozé, ha nem kapar a torka már az elejétől.

szelephézag 2011.03.26. 12:03:21

@Mbraun: Sajnos így van. Mondjuk az egész világgazdaság spekulációra épül - nem létező, de tervezett értékek valósként kerülnek az asztalra. A bankok már saját maguknak adnak kölcsön cégeken és közembereken keresztül, aztán csodálkoznak, amikor a mérleg nem stimmel, mert közben a valódi kereslet is beleszól a képletbe. Az első válság 2008-ban ezt szépen megmutatta, de ahelyett, hogy szerkezeti változásokat csináltak volna, mennyiségi korrigálás történt (ugyanabba a szar rendszerbe belepakoltak egy rakás közpénzt a legtöbb országban), így logikus, hogy ez még súlyosabban visszajön. EZt már akkor emlegettem, amikor történt, ezért is jöttem ki. Magyarország esélyei ugyanis egy ilyen helyzet kezelésére a csekélynél is csekélyebb, míg itt azért abszolút értékben más a helyzet, még ha arányaiban kezd hasonló is lenni. Vagyis itt még van 5-10 év, amiből lehet tőkét kovácsolni az egyszerű emberfiának. Nem véletlenül jönnek még mindig ide az emberek máshonnan és nem innen mennek el máshová.
A másik dolog, ami egyfajta szeizmográf lehet, az a lakásbérlet ára. Amíg az ilyen irreálisan magas, addig nem kell aggódni, addig forog a pénz és van is belőle. Ha majd esnek a bérleti díjak, mert nincs piac (vagyis kevesebb a pénz), akkor ez a viszonyrendszer is realizálódik. A diákok pl. fontos elemei ennek, de nem annyira, mint odahaza.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.26. 12:03:55

Most ebben az a ciki, hogy itt, Írországban meg pont az angoloktól várják a csodát, és az ír "feltámadást" elég szépen az angolokra építették (pl. több turista jön, több befektető jön, stb.)

Ezek szerint kár volt.

szelephézag 2011.03.26. 12:31:39

@Droli: Sajna az írek már akkor nagyot zuhantak, amikor a válság első hulláma odacsapott 2008 őszén. A több turista-dologban nem annyira hiszek én sem, a több befektetőben viszont van fantázia. Csak legyen úgy...
Nemrég volt alkalmam belehallgatni egy angol nyersanyag-kereskedő és egy felvásárló beszélgetésébe, és úgy tűnt, a befektetési kedv nem lanyhult, inkább csak a helye kérdéses. Amennyi üzletet becsuknak egyik helyen, ugyanannyit ki is nyitnak a másikon. Ebből nekem az következik, hogy van annyi tőkéjük, amivel különösebb kockázat nélkül lehet játszani szondázási jelleggel. Vagyis ezt a válságot is a kereskedők oldhatják meg a leghatékonyabban (Ld. még Asmiov: Alapítvány), de az ő idejük még nem jött el igazán, mert a gazdasági törvénykezés lassan és kevésbé konzekvensen reagál a válságra. Szóval Írország nincs messze, és nemcsak az Egyesült Királysággal van összekötve ;) Ebben bizakodóbb vagyok, mint a magyar helyzetet illetően. Arra leszek még kíváncsi, hogy a két legfontosabb alapelem közül (pénz és potenciál) melyik fogja vezetni az átalakulást. Gyanítom, hogy a pénz lesz az, ami újfent szolgálatba állítja a potenciált, és a potenciál maga is pénzzé akar válni, hogy szolgálatba állíthasson bármit is. Vagyis Anglia, ahol a pénz van, fogja megszabni a vonalat, amit fel lehet tölteni közép-kelet-európai potenciállal. Ahogy az ma is működik... Feltéve, hogy az arab világ mostani púposodása nem rúgja föl a sakktáblát teljesen.

fran7 2011.03.26. 12:42:24

@szelephézag: Én csak távolról figyelem az angol eseményeket, de én már hallottam olyan adatokat, hogy a kivándorlók többen vannak ott mint bevándorlók. S éppen azok az angolok mennek el, akik nyugdíjasok, akik jelentős mértékű fogyasztással járulnának hozzá az államgazdasághoz. Kiviszik a pénzeket, nyugdíjukat, Franciaországban, Spanyolországban költik el. S a bevándorlók sem feltétlenül ott költik el a pénzüket.

szelephézag 2011.03.26. 12:54:05

@fran7: bizonyos szinten igaz. A nyugdíjasok közül ugyanakkor leginkább azok mennek ki máshová LAKNI, akiknek van házuk/birtokuk máshol IS pár évtizede - Spanyolországban, Brazíliában, Franciaországban. Ettől még megmarad mindenük Angliában is, ahol az év egy részét töltik is függetlenül attól, hol töltik a többit :) Ezek azok, akik úgy élnek, mint a királyok a középkorban - van pár váruk, mindet fenntartják, ahogy lehet, de egyszerre csak az egyikben vannak. Nekünk pl. ajánlottak munkát angolok Olaszországban, Franciaországban és Írországban is. Nem számottevő az arányuk, de látványosak.
A bevándorlókra is igaz, amit mondtál - a lengyelek targoncával tolják haza a pénzt (és kb 3 millió lengyel munkaképesről beszélünk), ezzel odahaza plusz fogyasztást, de elhanyagolható termelést indukálva. Ez egyszerűen inflációt okoz Lengyelországban, ami az otthon maradottak helyzetét nehezíti, akik nemzetgazdaságot próbálnak építeni. Aztán persze miután megvan a házuk otthon, meg a kocsi, meg két év, ami alatt elment a pénz, szépen visszaszivárognak, mert rájönnek, hogy nem ezekben a kategóriákban kell gondolkodni. És lám, az albérletárak két válság közt újra az egekben... :)
Viszont egyre több olyan van, aki itt is marad. Elad otthon mindent és itt rendezkedik be, mert a hátrányai ellenére tervezhetőbb és élhetőbb. Ez is egyelőre elhanyagolható, de létezik.
Összetett kérdés ez, érdemes lenne jól körüljárni már csak azért is, mert ha Európában gondolkodunk, akkor itt nem országok közti bonyolult mozgások ezek, hanem inkább valamiféle ingázáshoz hasonló jelenség, aminek mások az előfeltételei és következményei, mint a röghöz kötöttségből levezethető értékelések...

fran7 2011.03.26. 13:06:50

@szelephézag: Bonyolult kérdés ez. Hiszen például 23 millióból 21-re csökkentek vissza emigrációból kifolyólag, s ők a magyarokkal ellentétben köpködnek hazafelé. S a nagy külföldön dolgozó arány tönkre vágja a családokat.
De ha mi magyarok nem vonzzuk haza a kintlevő embereinket és nem segítjük őket abban, hogy ne szakadjanak el Magyarországtól, ahhoz sok mindent meg kell tennünk, mert nekünk mindenkire szükségünk van.
Az EU sem szeretheti igazán a nemzetiségi arányok felborulását, mert az szétrobbanthat sok mindent.

xstranger 2011.03.26. 15:23:41

Azert a "brit gazdasag bajban" es a "magyar gazdasag bajban" kozott oriasi kulonbseg van. Erdemes megnezni a foglalkoztatottsagi adatokat. A benefitbol elok a teljes nepesseghez kepest merheto de nem jelentos reteg, de ez a par szazalek is boki a csoret a briteknek. Ez a kulonbseg.

Jol mondta valaki feljebb hogy a tandij a legnagyobb hiba, ami raadasul nem is gazdasagi szuksegesseg, pusztan elvi (konzervativ) kerdes. Ugyanis ezzel pont a brit kozeposztaly kapja a legnagyobb csapast ami a gazdasag igavono lova. Mert ne 8 altalanost vegzett benefit csalokent meg foldesurkent kepzeljuk el a tarsadalmat. A kozeposztaly nagyon jolkepzett es kesz aldozatokat is hozni a gazdasag ujrainditasaert.

Amugy a keseru pirula a jelzaloghitelekkel nem lett lenyelve, ez szinten szivatja a kozeposztalyt hiszen a fiatalok nem tudnak gyokeret ereszteni (first time buyerek atlageletkora 38 ev).

Na mindegy majd meglatjuk, ha meg nem tudjak magukat kivakarni a szarbol akkor meg mindig kereshetunk egy masik orszagot magunknak :).

xstranger 2011.03.26. 15:26:11

Ja meg valami, benefitbol viszonylag jol lehet elni, foleg ha kicsit feketezel/seftelsz mellette. (Lapos tv, spanyol olcso nyaralas) Na ez vicc, also/melos osztalybol szarmazo kollegaim mondtak hogy Thatcher ideje alatt a munkanelkuliek eheztek, de legalabbis nagyon nagyon szerenyen eltek, na ez kellene most is es ez a helyes. Mindenki erezze mi az ara ha valaki nem tanul/dolgozik.

DiploMaci · http://diplomaci.blog.hu/ 2011.03.26. 18:59:53

@Lefty Rosenthal: jogos, javítottuk, köszi az észrevételt!

mrZ (törölt) 2011.03.28. 00:18:10

A netto olaj import csak 150ezer BPD (10%)
www.eia.doe.gov/cabs/united_kingdom/Full.html
Ahogy emelkedik az ar ugy novelik a kitermelest. 100 dollar felett mar onellatoak.

Rengeteg penz parkol offshore, ha csokken a munkaero ara, es visszafognak nehany koltsegnovelo torvenyt (HSE, Land Act, Corp taxes) kezdodnek a nagyobb termelo beruhazasok.

A magasabb kepzettsegu angol munkaero nagyon jo. Canada, OZ, Tavol-Kelet csabitja oket, 200ezer/ev koruli a kivandorlasi rata. Sok vendegmunkas is ugrodeszkanak hasznalja a briteket.

A lakasberlet mar csokken, foleg londontol eszakra, ha a lakber hozzajarulast (rent allowance) lecsokkentik, kb 10 milliard font? meg tovabb csokken.

A nyugdijasok nem azert mennek mert megtehetik, hanem mert nem tehetik meg hogy maradjanak.
Pl.: Jordaniaban 400 font/honapert teljes ellatast es kiszolgalast kapsz, es egy tizesert még meg is farkalnak.

Spekulalni nagyon tudnak, London-NY lazan kifosztja a vilagot, es semmi jele hogy abbahagynak. A city csinalja a brit gnp 10%-t.

Valami keszul naluk, erdemes figyelni mi lesz a UKuncut-anticapitalist-labour-etc mozgalmak osszefogasanak eredmenye. Errol szivesen ertekeznek veletek.

xstranger 2011.03.28. 02:08:04

@mrZ: A jolkepzett munkaero nem hiszem hogy tulsagosan elhagyna Angliat, azaltalad felsorolt orszagok nem eleg nagyok es inkabb UK fele van kepzett bevandorlas.

Azok a nyugdijasok akik lakasokkal bizniszeltek es retirement home-ot vettek Spanyolorszagban/Del Franciaorszagban vagy Dubaiban azok nem anyagi okokbol lepnek le hanem mert az UK egy szar hely nyugdijasnak (szar az ido, szar a kaja, stb stb).
Nem sokat mondjak de egy 500ezer euros nyari lakas tobb penzt pumpal ki a gazdasagbol mint tobb tucat lengyel munkas eveken keresztul hazakuldott bere.

Ja kifosztjak, a fel vilag meg a helyukre tor hogy inkabb ok foszthassak ki (Tokio/Frankfurt/Dubai/stb)

Szerintem nem lesz semmi, ezeket a policyket nem valtoztathatjak meg vagy sose kerulnek ujra hatalomra. Az iraki haboru ellen millios (valodi millios) tuntetes volt aztan ott se lett semmi, vagy par honapja a tandij ellen.

Valami lesz amugy az biztos mert a kamatlab 0.5% az inflacio meg 5.5%. Ez igy tul sokaig nem mehet.

mrZ (törölt) 2011.03.28. 04:07:03

@xstranger:
A kivandorlas evek ota hasonlo utemu az adott tersegekbe, nincs koze a valsaghoz, inkabb az ottani kapcsolati toke hianynak. Ez a fenti allamok hivatalos bevandorlasi politikajanak eredmenye. Egy vietnamba bevandorlo palyakezdo graduate mernok is kap evi 200k$ fizut, plusz poziciot. A multik is _legalabb_ azt a penzt adjak mintha otthon maradt volna.
www.statistics.gov.uk/cci/nugget.asp?id=260
Igen van a UK-ba is migracio, de 50% alatti letelepedesi aránnyal.
www.scribd.com/doc/44598125/Migration-Statistics-briefing-November-2010
A tandij ellen eleg megosztott az orszag, de szerintem ott a uni-k voltak a kezdemenyezok. Olvastam elemzest az e-learning es fast-track training hogyan veszi el a beveteleket toluk, hosszu tavu (10-20 ev) gazdasagi kilatasaik rosszak.

Ha nurse ellatast szeretnel 8-10Ł/h kell fizetned. Spanyolban is 6-8 euro. A csorobb commonwealth es arab orszagokban napi 10Ł-ert sajat szobad van orvosi-nurse-szobaszervizzel. Komplett iparag epult rajuk.
Akinek van penze az inkabb vasarol ahogy irtad, de sokan 95% hitelre vettek.
Szerintem penzkivitellel nem lehet a brit gazdasagot gyengiteni, tul sok a bevetel, es a befektetesi celu utalas (hedge funds).
A vendegmunkas pedig oriasi haszon.

>>Szerintem nem lesz semmi...
Ez a sajat velemenyed vagy masok is igy gondoljak? Kerdezem, nem flame.
Szvsz: Nem a meret a lenyeg, itt most multiplatform tuntesek lesznek, mindenki megtalalja a neki valo indokot.
süti beállítások módosítása