Bohóc Boris visszatért a brit politika nagyszínpadára

2014. augusztus 07.

A helyi sajtó által már jó ideje várt bejelentés végre megtörtént: Boris Johnson, London konzervatív főpolgármestere, elindul a jövő évi választásokon, mint képviselőjelölt. A hír több szempontból is pikáns. Egyfelől, mert Johnson korábban azt ígérte, hogy jelenlegi…

Tovább

Politikus bűnözés és realitás hiány a Királyságban

Ebben a hónapban kezdte meg 8 hónapos börtönbüntetésének letöltését a volt liberális demokrata energiaügyi miniszter, Chris Huhne, illetve volt felesége, a neves közgazdász, Vicky Pryce. De a koalíciós kormány pénzügyminisztere is a napokban mutatta be a 2013-as költségvetést,…

Tovább

Süllyed a brit gazdaság, gondban a konzervatívok

A hét eleje óta össztűz zúdul George Osborne brit pénzügyminiszterre, miután napvilágot láttak a legfrissebb adatok a szigetország gazdaságával kapcsolatban. A nagy jó indulattal is csak közepesnek nevezhető számok közül azonban kiemelkedik egy kifejezetten tragikus is, még pedig…

Tovább

Az újabb recesszió és a rendíthetetlen brit kormány

A brit pénzügyminiszterek az ország költségvetésével, valamint gazdasági kilátásaival foglalkozó őszi felszólalását mindig hatalmas média figyelem kíséri. Természetesen ez a mostani alkalommal sem volt másként, hiszen George Osborne tegnapelőtti szavait a közvélemény mára…

Tovább

Szinte megállt a növekedésben az Egyesült Királyság

Ahogy március végén írtuk, az Egyesült Királyság gazdasága 2011-ben a korábban várt 2,6, majd 2,1 százalék helyett mindössze 1,7 százalékkal fog növekedni. A tegnap napvilágra került gazdasági mutatók azonban arról árulkodnak, keresztülhúzva a George Osborne vezette…

Tovább

Bajban a brit gazdaság, de a kormány megy előre

A blog indulása utáni egyik első cikkünk volt – még tavaly ősszel – a brit konzervatív-liberális koalíciós kormány megszorító csomagjáról megjelent írásunk. Akkor azt mondtuk, ami amúgy mind a mai napig érvényes, hogy a George Osborne vezette Pénzügyminisztérium a…

Tovább

A héten történt.. Egyesült Királyság

Tony Blair sógornője áttért az iszlám vallásra: Lauren Booth, a volt miniszterelnök feleségének (Cherie Both) testvére úgy nyilatkozott a héten, hogy a közelmúltban tett iráni látogatása arra késztette, hogy áttérjen az iszlám vallásra. Az újságíró hozzátette, hogy…

Tovább

A jövő elkezdődött: megszorítások brit módra

George Osborne brit pénzügyminiszter tegnapi parlamenti felszólalásában ismertette a közvéleménnyel a konzervatív-liberális koalíciós kormány elkövetkező parlamenti ciklusára érvényes gazdasági megszorító csomagját. A legszembetűnőbb intézkedések között találjuk az…

Tovább
süti beállítások módosítása