Bár hivatalos dokumentumok január 24-én jelentek meg a 37. G8 találkozóról, annak időpontjáról és helyszínéről – május 26-27, a normandiai Deauville – már tavaly decemberben is közöltek információkat, sőt, uniós források szerint ez már ősszel tudható volt. Márpedig ezek még jóval a magyar elnökség kezdete előtt történtek. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan fontos összejövetelt, mint az EU keleti partnerségi csúcstalálkozója, ami ráadásul szoros összhangban van a magyar kormány uniós programpontjaival (pl.: nyitottabb szomszédságpolitika), hogyan lehetett olyan időpontra szervezni, ami már előreláthatóan nem lesz megfelelő az európai vezetőknek? Komolyan lehetett arra alapozni, hogy a franciák, a G8 jelenlegi elnökei, majd udvariassági és protokolláris szempontokat figyelembe véve átszervezik a világ 7 gazdaságilag legfejlettebb államának (és Oroszország) találkozóját, azért, hogy – többek közt – megtárgyalják, milyen partnerségi viszony legyen az ukránokkal (akiket mostanság rendre kihagynak minden energiapolitikai tervből), vagy a fehéroroszokkal (akiknek a vezetőjét a lengyelek már ki is tiltották az országból)?

 

("Búcsút intett nekünk", forrás:www.flagmagazin.hu)

 

Persze nem állítom, hogy talán épp a fenti okok miatt nem érdemes leülni közös asztalhoz a keleti szomszédokkal, azonban az épp kicsit bezárkózottabb korszakát élő Nyugat-Európának valószínűleg teljesen mindegy, hogy májusban, vagy valamikor ősszel történik mindez. Az egyetlen, akiknek az időpont nem mindegy, azok mi, magyarok vagyunk. Ezért vagy erőteljesebb nyomást kellett volna gyakorolni a G8 tagjaira, hogy „csak azért is ” Gödöllőre jöjjenek (természetesen ezt én sem tartom reálisnak), vagy nagyobb flexibilitással és előrelátással kellett volna hozzáállni a keleti partnerségi csúcstalálkozó szervezéséhez. A korrektség jegyében persze érdemes megjegyezni, hogy a szervezést nem egyedül a magyar kormány, hanem az Európai Bizottság is végezte, így születhetett döntés a csúcs elhalasztásáról. Tény az is, hogy az EU-n belül még nincs stratégia kidolgozva arról, miképp működjön ez a partnerség. Mindezek után akár még el is fogadhatjuk a helyzetet, miszerint nálunk feljebbvaló érdekek miatt a találkozó későbbre tolódik, ráadásul ellentételezésként még azt is megkapjuk, hogy közösen csináljuk majd a lengyelekkel. Nagyszerű.

 

Az ember már elfelejtené, hogy nem lesz egyetlen nagy találkozó sem Magyarországon az elnökség alatt, amikor a lengyelek bejelentik, hogy azért ők mégis megrendeznének egy gyűlést a keleti országok és bizonyos EU-s államok között. Pontosan akkor, mikor a gödöllői csúcs lett volna. A meghívottak köre még nem végleges és, bár a nyugat-európai államok nem kaptak meghívót, azért nem tűnik alacsony szintű eseménynek. Főleg, mert még Barack Obama is jelen lesz, annak ellenére, hogy így csak a G8 találkozó első napján lehet ott Franciaországban. Bár nálunk az egyik fő érv a megrendezés ellen az volt, hogy alacsony részvétel mellett felesleges megrendezni a programot, a lengyelek valószínűleg rájöttek, hogy egy fél találkozó is jobban hangzik, mint az egy sem. Mert lehet azt hangoztatni, hogy ez nem ugyanaz, mint a keleti partnerségi csúcs, hiszen tényleg nem az: oda többen jöttek volna, ráadásul nem államfők, hanem kormányfők – viszont Hillary Clinton helyett eljön Barack Obama. Lehet azt mondani, hogy ez nem helyettesíti a keleti partnerségi csúcsot, hiszen tényleg nem: a lengyelek viszont meg fogják rendezni azt is ősszel. Lehet azt ecsetelni, hogy közös szervezésű lesz az őszi rendezvény, azonban, véleményem szerint, a lengyel-magyar barátság (nemzetközi napja március 23!) inkább kezd egy lengyel-magyar testvériségre hasonlítani, ahol az egyik fivér sokkal ügyesebben el tudja érni a szüleinél, amit akar. Nincs ezen mit szégyellni, a nemzetközi politika már csak ilyen, tanulni pedig minden hibából lehet.