A héten történt.. Olaszország

2011. április 17.

Berlusconi még korántsem végzett: Továbbra is teljes gőzzel halad az olasz miniszterelnök körüli botrány. Hétfőn a Lovag – eddigi elveivel szembemenve – ellátogatott a milánói ügyészségre és kemény kritikát zúdított a bíróságra: „Ez az igazságszolgáltatás az ország ellen dolgozik, nem pedig érte” mondta, és továbbra is fenntartotta álláspontját, miszerint az egész vádaskodás csupán a baloldal műve. Ezek után szerdán este az Alsóházban megszavazták azt a törvényt, mely büntetlen előéletű személyek esetében rövidítené az elévülés időtartamát. Ennek segítségével a miniszterelnök két ügyet, egy megvesztegetést és egy adócsalást is megúszhat. Ez az első azok közül a kiskapuk közül, melyről már régóta állítják ellenzéki politikusok, csupán Berlusconi védelme miatt, és nem a hangoztatott igazságügy tehermentesítési célból készülnek. A jogszabály már csak a Szenátus elfogadására vár, ahol a jobboldali kormánynak erőteljesebb többsége van, mint az Alsóházban, így valószínűleg megszavazása nem jelent majd problémát. Ám ha mégis, Berlusconi szerint addig próbálkoznak, míg el nem fogadják az új törvényt. Talán pont az előzőeken felbuzdulva a kormányfő azt is kijelentette, hogy egészen 2013-ig (tehát a mostani ciklus végéig) nem kíván távozni a politikai életből, céljai közt pedig a már említett igazságügyi reform és az alkotmány érdemi módosítása szerepel.
 
Megöltek egy olasz békaaktivistát a Gázai övezetben: Vittorio Arrigoni holttestét csütörtök éjszaka találták meg egy elhagyatott házban. Arrigoni, akit szalafisták még aznap raboltak el, a palesztin-szimpatizáns Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom (ISM) tagja volt, és író-újságíróként egy ideje már a régióban élt. Túszul ejtői és végül gyilkosai a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamasztól szerették volna kierőszakolni, hogy az olasz férfiért cserébe engedje szabadon két bebörtönzött szalafista vezetőjüket. Mind a Hamasz, mind pedig az olasz külügyminisztérium mélyen elítélte az akciót.
 
Tovább bonyolódik a menekültügy: Mint arról már a múlt héten is írtunk, az Észak-Afrikából (főként Tunéziából) érkező menekültek helyzete egyre nehezebb Olaszországban, valamint a továbbjutásukat is akadályozzák az Uniós és főleg francia döntések. A kritikákkal szembemenve Alfredo Mantovano olasz belügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy országa egy héten belül határozott időre szóló vízumot ad ki a rászorulóknak, mely segítségével szabadon utazhatnak a schengeni övezeten belül. Mantovano azt is hozzátette, kidolgozás alatt van egy olyan terv is, melynek keretén belül nem lennének magukra hagyva a frissen érkezők, míg le nem tudnak végleg telepedni valamelyik országban.
 
Vatikáni lépés a pedofília ellen: A Szentszék döntése alapján a pszichológiai kezelésen kell részt vennie annak a belga püspöknek, aki unokaöccsét éveken keresztül rendszeresen zaklatta szexuálisan. Roger Vangheluwe – aki tavaly mondott le egyházi rangjáról – emellett soha többet nem tölthet be nyilvános papi szerepet a jövőben. Ez a Vatikán első olyan intézkedése, mely során a katolikus egyházi személyek által elkövetett szexuális bűntettekre tavaly kidolgozott új eljárási szabályt alkalmazták. Ez – mint a fenti példa is mutatja – kimondja, hogy az ilyen bűnnel vádolt klérus tagokkal szemben vizsgálatot lehet folytatni, valamint azokat ki is lehet zárni a papi rendből, ha a bűntett bizonyítást nyer.

 

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr882834452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása