Villepin lehet Sarkozy végzete

2011. április 22.

Dominique de Villepin volt francia külügyminiszter, aki korábban Nicolas Sarkozy jobbközép pártjának, az UMP-nek volt az egyik prominens politikusa, mára az államfő elsőszámú ellenfelévé vált a konzervatív oldalon. A magas, mindig kifogástalan megjelenésű és sokak szerint arisztokratikus jellemű Villepin azonban attól még, hogy nyíltan szembe mer menni néhai felettesével, nem lesz elnök, hiszen támogatása nem tűnik elegendőnek. Dehogy akcióival talán elérheti, hogy legalább Sarkozy se legyen az, könnyen előfordulhat.
 
Kár lenne tagadni, hogy blogunk előszeretettel foglalkozik a francia belpolitkával, hiszen Nicolas Sarkozy sokszor egymagában egy egész hétre elegendő híranyagot szolgáltat, nem beszélve az államfő pártjáról, mely mostanában szintén nem a kiegyensúlyozottság és a nyugalom szobra. Persze hogyan is lehetne egy egyetlen ember célja miatt összetákolt pártszövetségből koherens és összetartó párt. Nyilván, sehogy. A lényegében mindössze Jacques Chirac megválasztásáért létrehozott UMP (Union pour un Mouvement Populaire) ugyanis, mint arról már mi magunk is írtunk, nem más, mint egy érdekszövetség, mely egyre inkább a megroggyanás jeleit mutatja. Ez a folyamat pedig elsősorban annak tudható be, mint azt szintén megjegyeztük, hogy Chirac-kal ellentétben Sarkozy korántsem egy általános tisztelt és megbecsült pártvezető / államfő, vagyis, az állandóan széthúzó felek között (rövid távon) ő nem fog tudni egységet kovácsolni.
 
("Ellenség a kapuknál" - Dominique de Villepin, f: www.enjoyfrance.com)
 
Ráadásul, és itt jön a képbe de Villepin, vannak olyan vezető (egykori és jelenlegi) UMP-s politikusok, akiknek nem is érdeke az összetartás elsősegítése, hiszen ha nem is jövőre, de a következő elnökválasztáson már szinte biztosan maguk is megpróbálkoznak a jelöltséggel. Ilyen a volt francia külügyminiszteren kívül Jean-Luis Borloo, volt környezetvédelmi miniszter, sőt, talán még François Fillon jelenlegi miniszterelnök is, aki messze a legkedveltebb UMP-s politikus az országban. Nicolas Sarkozynek természetesen nemcsak a pártján belüli problémákkal kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy a francia választók egyre inkább hangot adnak nemtetszésüknek vele kapcsolatban. Ez részben megmutatkozik a sorozatos tüntetésekben, hiszen megválasztása óta voltak bőven ilyenek, valamint a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokban, amelyek a héten újabb rekord mélypontot mutattak az államfő számára. A Libération felmérése szerint ugyanis, ha most lennének a választások, akkor a francia választok közül csupán 23 százalék választaná újra Sarkozyt. Ennél azonban még lesújtóbb, amit a Le Parisien közölt, hiszen a lap számára készített kutatás szerint a megkérdezettek mindösszesen 20 százaléka szavazna ismételten az elnökre. De ez még közel sem minden, lévén, a belsőkonfliktusokon és a közvélemény-kutatási adatokon kívül az UMP-nek és az államfőnek ott van a Marine Le Pen pártelnökké választása óta folyamatosan erősödő szélsőjobboldali Nemzeti Front (egyes felmérések szerint az NF talán már az elsőfordulóban legyőzheti az UMP-t – szerk.), valamint a stabil támogatottsággal rendelkező Szocialisták. Utóbbiak elnökjelöltje ráadásul vélhetőn az a Dominique Strauss-Kahn lesz, akit nemcsak Franciaországban, de nemzetközi szinten is komoly megbecsülés övez az IMF élén végzett munkájáért. Persze az élet azért a baloldalon sem könnyű, hiszen ha a legutóbb vesztes Ségolène Royalon, annak volt férjén, François Hollandon kívül a jelenlegi pártelnök, Martine Aubry is bejelenti igényét az elnökségre, akkor a „szomszédban” is akadhatnak nagyon komoly problémák. Bár ez az eshetőség egyelőre valószínűtlennek látszik.
 
Nicolas Sarkozy tehát egy kőkemény utolsó hivatali év elé néz, mely könnyen végződhet csúfos kudarccal, mind saját maga, mind pedig a 1995 óta hatalmon lévő pártja számára. De végződhet akár kínkeserves, ám annál édesebb győzelemmel is. Tény azonban, hogy erre az utóbbi eshetőségre valamivel kevesebb az esély.
 
Németh Áron Attila

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr482846569

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 14. Villepin jelöltsége aggasztja Sarkozy-ékat 2011.12.18. 12:35:27

Nem éppen jó üzenet Sarkozy szempontjából az, hogy a jobboldal rémüldözik minden két százalékos jelölt láttán. Vasárnap este Jacques Chirac volt miniszterelnöke, Dominique de Villepin bejelentette, hogy elindul 2012-ben az elnökségért. Ráadásul tette ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása