Félelmetes dolgokkal kell szembesülnie annak, aki követi a gyöngyöspatai konfliktust a sajtóban. Úgy gondolom, valahol eddig is érezhető volt, hogy a helyzet közel áll a robbanásponthoz, és így vagy úgy, de nem lesz szép vége. Ami most pénteken történt, az még nem éri el a média által generált „tragédia” szintjét, azonban egyértelmű, hogy társadalomszociológiai oldalról tekintve igazi mélypont a magyar kisebbségek életében.
Gyöngyöspatán, ezen a Budapesttől mindösszesen körülbelül 65 kilométerre lévő, 2500 fős faluban, péntek reggel 276 roma nőt és gyereket menekítettek ki egy paramilitáris szélsőjobboldali csoport, a Véderő miatt. A történet eddig a következőképp alakult: tavaly szeptemberben árvíz sújtotta a patakparti úgynevezett cigánysort a településen, több épület a végletekig megrongálódott, az itt élő roma családok pedig máshova szerettek volna költözni. Váradiék éppenséggel pont Juhász Oszkár helyi lakossal szembe, és bár nem kapták meg a lakást, Juhász öngyilkos lett. Az eset felkeltette a Jobbik és az általa támogatott Szebb Jövőért és Véderő mozgalmak figyelmét. Szerintük ugyanis Juhász azért vetett véget az életének, mert nem bírta elviselni, hogy romák költöznek a közelébe. Az esettől kezdve magukat polgárőröknek valló gárdisták járőröznek az utcákon, a Jobbik március 6-án nagygyűlést tartott a falu főterén, a Véderő pedig nemrég létrehozott egy „kiképző tábort”, ahol például lövészetet és fegyverismeretet szerettek volna tagjaiknak oktatni. A magánterületen lévő tábor fő útvonala viszont keresztülmegy a romák lakta településrészeken, ezért döntöttek ők úgy, hogy minél gyorsabban, buszokkal kimenekítik a nőket és a gyerekeket a faluból. Ehhez a Vöröskereszttől és egyéb civil szervezetek kérték segítségét. A gyöngyöspatai romákat információk szerint a Tisza-tóhoz és Csillebércre viszik majd pár napig, a férfiak (kb. 170-180 fő) a településen maradtak, hogy megvédjék otthonaikat az általuk érzett fenyegetéstől.
(Péntek reggel Gyöngyöspatán, forrás: www.hvg.hu)
A helyzet komolyságát talán nem kell külön elemezni, ezt az is nagyon jól
mutatja, hogy a Vöröskeresztnek a második világháború óta nem kellett azért kimenekítenie civileket, mert azokat paramilitáris csoportok fenyegették volna. Az viszont kifejezetten paradox hatást kelt, hogy a magyar EU-elnökség egyik kifejezetten hangsúlyos célja a tagállami romastratégia EU-s koordinációjának kialakítása, sőt, hogy pont a gyöngyöspatai kimenekítés előtt két héttel tartották Budapesten az Európai Roma Platform ötödik ülését, és ezen Viviane Reading, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős tagja külön megköszönte, hogy a magyarok ilyen eltökélten foglalkoznak a problémával. Mert az tény, hogy az Unión belül Magyarország igen aktív szereplő a témában: a szintén roma Járóka Lívia (néppárti képviselő) által előterjesztett jelentést március 9-én fogadta el az Európai Parlament, április 5-én pedig már a Bizottság is pozitívan véleményezte azt. Ezután a
hivatalos menetrend szerint a Tanács vitája után alakítaná kia tagállami romaintegrációs stratégiák európai keretrendszerére vonatkozó javaslatát a magyar elnökség. A
program „erősebb együttműködés kialakítására törekszik a tagállamok és az EU intézményei között. Olyan komplex programokat kell indítani, amelyek egyszerre kezelik a foglalkoztatás, oktatás, lakhatás és egészségügy területén jelentkező problémákat. Kiemelt figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzetű kistérségek, települések komplex fejlesztésére és a szegénytelepeken élők integrációjára.”
Talán ez az utolsó mondat mutatja a legszemléletesebben, hogy a magyarországi helyzet milyen mély és átfogó változtatásra szorul. Mert bár tény, hogy érdemes lehet létrehozni egy olyan központi kooperációs hálót a tagállamok között, melyet központilag az EU felügyel, ám amíg akár a kezdeményező államnál is ilyen, a gyöngyöspatai eseményekhez hasonlatos történések mehetnek végbe, addig talán felesleges egy újabb, csupán a retorika és bürokrácia szintjén megvalósított integrációs folyamatot beindítani. Az már biztos, hogy az esetnek lesz nemzetközi sajtóvisszhangja, főleg, hogy a helyi romák menedékjogot kértek mind az Egyesült Államoktól, mind pedig Kanadától. Az is kétségtelen, hogy a magyar EU-elnökségnek nincs szüksége arra, hogy még több okot adjon a médiának az elnökségi félév nagyobb sikereinek hiányaira. Kérdéses tehát, hogy az eddig is sok oldalról támadott (alkotmányozás, médiatörvény) magyar kormány miképp fog reagálni – a szokásos „megbüntetjük a helyszínen lévő paramilitarista szervezet tagjait” – a történtekre, ugyanis egyértelmű, hogy a EU-s romaintegráció zászlóvivőiként nem engedhetjük meg magunknak például a Véderőhöz hasonló radikális egyesületekkel szemben tanúsított eddigi kivárásos stratégiát.
Mészáros Tamás
