Érdekes előadást tartott két nappal ezelőtt a neves berlini Humboldt Egyetemen Michel Barnier, az Európai Unió belső piacért felelős biztosa. Barnier elmondta, hogy véleménye szerint az EU-nak hosszú távon mindenképpen elnököt kellene választania - akinek a munkája egyesítené az Európai Bizottság és az Európai Tanács jelenlegi vezetőinek feladatkörét -, mert ha nem, akkor 2050-re az Uniót könnyen maga alá temetheti a határain belül egyre növekvő nacionalizmus.
A legtöbb politikai szakértő szerint a francia elnök, Nicolas Sarkozy által leginkább pártfogolt politikusok közé tartozó uniós biztos hétfői előadásával vélhetően nem szerzett jó pontokat Párizsban. Bár tény, hogy Sarkozy mindig is az EU gazdasági egységesülése mellett állt ki, olykor-olykor több mint szenvedélyesen, ám a nagyobb gazdasági integráció, azért mégsem egyenlő a nagyobb politikai integrációval; persze ezt nyilván tudja maga Michel Barnier is. Az anyaország reakciója azonban talán nem is meglepő, hiszen egy EU elnöki poszt, amely az Unió két legfontosabb tisztségének feladatait foglalná magában meglehetősen aggályos. Legalább is Sarkozynek biztosan, de gyanítom, hogy mindenki másnak (pl: Merkel, Cameron, Orbán stb.) is!
("Kevés támogatót szerzett" - Michel Barnier, f: www.telegraph.co.uk)
Egyrészről természetesen azért, mert az EU politikai egységesülése a kezdetek óta veszélyes árnyként vetül a nemzetállamok vezető politikusainak fejére, hiszen igazán sohasem volt egyértelműen kimondva, hogy mi az Európai Unió valós célja? 1) Az, hogy legyen egy egységes és szabad piacunk, csekély politikai koordinációval, ahol az igazán fontos (politikai) döntéseket mindig a tagállamok hozzák – példának okáért az Egyesült Királyság, Dánia és Csehország ebben bízik. 2) Az, hogy legyen egy egységes és szabad piacunk, érezhető politikai koordinációval, ahol azért néhány kiemelt területen (külpolitika, védelem stb.) a végső döntés a tagállamoknál marad; vagyis nagyjából valami olyasmi felosztás, mint amilyen jelenleg is létezik – ezt támogatják talán a legtöbben, köztük érzésem szerint Magyarország is. 3) Az, hogy legyen az Európai Unió mind gazdaságilag, mind pedig politikailag egységesült – ha ezt a felfogást támogatja is valamelyik tagállam, akkor annak erősen rejtőzködnie kell a nyilvánosság elől, merthogy ezzel a lehetőséggel eddig (igazán) senki sem mert előhozakodni. A másik ok pedig az, hogy a tagállamok lakosai, akik sajnos egyre nagyobb százalékban ábrándulnak ki a velük lényegében nem kommunikáló EU-s intézményekkel, vezetőkkel és politikusokkal, kezdenek közömbösek, sőt, inkább talán kifejezetten negatívak lenni bármilyen további integrációval szemben.
A berlini előadására visszatérve, az uniós biztos szerint az általa megfogalmazott változtatásra azért van szükség, mert a populista-nacionalista eszmék és a magánzó politika felfogás egyre nagyobb teret hódít magának Európában, veszélyeztetve ezzel az Unió létét. A politikus természetesen az általa elmondottakra a francia Nemzeti Frontot és a finn Igaz Finneket hozta fel példaként. De persze nyugodtan említhette volna Hollandia, Belgium, vagy éppen Dánia szélsőséges pártjait. Emellett a biztos hozzátette, hogy az EU elnök megválasztása mellett több másik területen is – akár az összesen! – el tudna képzelni nagyobb integrációt, lévén, hosszú távon a mostani nehéz helyzetből csak ez az egy út vezethet ki. Ezzel kapcsolatban Barnier külön kitért még arra, hogy a EuroGroup vezetőjének és az EU gazdasági biztosának tisztségeit szintén egybe kellene olvasztani, ahogy egy független uniós katonaság felállítása is elengedhetetlen lenne a pozitív változások eléréséért.
Németh Áron Attila
