A felvételi akkor is abból állt, hogy megvizsgálták, milyen affinitása, milyen ismeretanyaga van a delikvensnek a nemzetközi kapcsolatokról, az aktuális külpolitikai eseményekről. Először volt egy írásos felvételi, amelyen egy éppen kurrens témáról kellett kisebb esszét készíteni és számot kellett adni a nyelvismeretről is. Nem volt viszont az általános műveltséget, olvasottságot, közéleti tájékozottságot felmérő teszt, ami most része a vizsgának. Sikeres írásbeli után következhetett a szóbeli, ami inkább volt egy elbeszélgetés, mint vizsga. Ezen azt mérték fel, hogy a pályázónak milyen elképzelése van a diplomáciai munkáról és egyáltalán mit vár attól, hogy „külügyes” lesz, kész-e arra, hogy külföldön éljen és dolgozzon családjával együtt. Abban az időben a Külügyminisztérium elsődleges utánpótlási forrása az IMO-n, a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén végzett fiatalok voltak. Ők fedték le az újonnan felvettek mintegy 80%-át. A másik nagyobb csoport közgazdasági egyetem nemzetközi kapcsolatok szakától érkezett. Ezen kívül csak néhány nem szakirányú végzettséggel rendelkező - közgazdász (ahova magamat is sorolom), jogász vagy bölcsész – került be.

 

 

Ez teljesen megváltozott, sokkal szélesebb körű a „merítés”. Az IMO gyakorlatilag lekerült a palettáról, bár akadnak ott végzettek (elsősorban akiknek a szülei Moszkvában dolgoztak), és azt is meg kell jegyezni, hogy igen jó a nyelvi képzés, kevés hely van, ahol a különleges, egzotikus nyelveket olyan magas szinten tanítják, mint a moszkvai egyetemen.  Ugyanakkor a legkülönbözőbb hazai egyetemek, főiskolák mellett, mind többen jelentkeznek olyan fiatalok, akik már európai országokban, vagy az Egyesült Államokban tanultak.  

 

 

Örömmel látom, hogy nagy érdeklődés van a külügyminisztériumi munka iránt, noha azt szokták mondani, hogy egy felkészült, gyakran több diplomával is rendelkező, nyelveket beszélő fiatal miért akarna a Külügyminisztériumban dolgozni, ha magánszférában lényegesen többet kereshet. Láthatóan nem csak a pénz határozza meg a fiatalok döntését, hanem van egyfajta szakmai érdeklődés, elhivatottság, ami nagyon jó dolog. Fontos tudni azt, hogy nálunk nem felvételi, hanem pályaalkalmassági vizsga van. Ez azt jelenti, hogy a vizsga sikeres letétele, az alkalmasság még jelenti azt, hogy a pályázó automatikusan bekerül a házba. Ehhez még az is kell, hogy legyen státusz, ami manapság nem könnyű. A jelenlegi pénzügyi helyzetben sok bíztatót nem tudok mondani. Azt hiszem közismert, hogy a gazdaság állapota olyan költségvetési megszorításokat kényszerít ki, amely az államigazgatási szerveknél létszámcsökkentést tesz szükségessé. Ez alól a Külügyminisztérium sem kivétel, így aztán hiába van nagyon sok kiválóan alkalmas pályázó, közülük most csak nagyon kevesen kerülhetnek be a Külügyminisztériumba. A mi főosztályunkon korábban 12 státusz volt, ez most már csak 11 és hála a vezetésnek, hogy ezt a jelenlegi helyzetben tartani tudjuk. Gondot jelent az is, hogy a létszámkorlátozások, csökkentések a külképviseleteket is érintik, így sok esetben a hazajövő kolléga helyett nem megy új ember, tehát komoly gondot okoz elhelyezésük. Mindezt figyelembe véve egyelőre nincs lehetőség arra, hogy nagyobb számban vegyünk fel új munkatársakat. Természetesen azért senkinek sem kell feladnia azt az álmát, hogy diplomata legyen, mert utánpótlásra, új erőre szükség van. Bízunk abban, hogy a gazdaság teljesítményének javulásával párhuzamosan a külügynek is több jut, és egyszer elérkezik az a szép nap, amikor már nem megszorításokról, hanem bővítésről beszélhetünk.

 

Más a Központban és más a külképviseleten dolgozni, de a teljesítmény megítélésében nincs különbség; a jó munka elismerést érdemel, a rossz munka pedig nem tolerálható, mert a diplomáciában ennek igen súlyos, akár nemzetközi kihatású következményei lehetnek. Itthon egy referens, de a vezető is akkor dolgozik jól, ha nemcsak intézi az ügyet, vagy „mellékelten megküldi” a nagykövetség jelentését, hanem lehetőség szerint hozzáteszi saját véleményét, javaslatát, értékelését. És ami talán még fontosabb a nyomon követés, az utógondozás, hogy valóban elintéződjön, megoldódjon, megvalósuljon, amit a jelentés, átirat tartalmaz. Úgy gondolom tehát, hogy az itthoni munka is sokrétű és izgalmas.  Fontos és szép feladat például egy magas szintű látogatás előkészítése, igazi alkotó munka a gondolati elemek megfogalmazása, ami alapján egy vezető tárgyal. Azt hiszem mindenki számára jó érzés visszalátni egy tárgyalási jelentésben, hogy mindaz, amit te javasoltál elmondásra került és adott esetben akár érzékelheted is ennek kézzelfogható eredményét.

 

 

A diplomáciai munkákban a személyes kapcsolatrendszernek óriási szerepe van. Itt két dolgot kell megkülönböztetni egymástól: van egy hivatalos kapcsolat, aztán, ha működik a „personal chemistry”, az egymás iránti szimpátia akkor alakul ki az a személyes kapcsolat, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy diplomata hatékonyan lobbizzon országa érdekében és olyan beszélgetéseket tudjon folytatni, amelyeknek komoly hozadéka lehet. Az Amerika Főosztályhoz tartozó nagykövetekkel, diplomatákkal napi kapcsolatunk van, rendszeresen eljönnek hozzánk, ha bármilyen kérésük, kérdésük, javaslatuk van és persze szükség esetén behívjuk őket, ha nekünk van számukra mondandónk. Természetesen emellett informálisabb keretek között is találkozunk fogadásokon, vacsorákon, vagy más társasági rendezvényeken. Az egyes országok képviselőivel különböző jellegű, gyakoriságú a kapcsolattartás, ami függ a kétoldalú együttműködés szintjétől csakúgy, mint az adott külképviselet lehetőségeitől. Így például az Egyesült Államok kiemelt fontosságú szövetséges és partnerország, nagy létszámú nagykövetséggel Budapesten és ennek megfelelő a kapcsolattartásunk is. Hasonló módon nagy jelentőséget tulajdonítunk Kanadának, s bár nagykövetségük meglehetősen kis létszámú nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Magyarországon hét dél-amerikai államnak van nagykövetsége, miközben mindössze négy külképviseletünk működik a térségben. Ezért különösen fontos a velük folytatott rendszeres dialógus, információcsere. Ahol nem vagyunk jelen a budapesti nagykövet egy kicsit a mi nagykövetünk is.

 

 

Az lenne az igazi, ha azt mondhatnám, hogy a belpolitikai változások nem befolyásolják érdemben a diplomáciai szolgálatot, mint az már így van számos fejlett demokráciában. Bízunk benne, hogy egyszer így lesz, de egyelőre tudomásul kell vennünk, hogy a belpolitikai változások, kormányváltások hatásaitól a Külügyminisztérium sem mentes. Elsődlegesen személyi változásokról van szó, de véleményem szerint nem ez a lényeg, hanem a külpolitika alakulása. Úgy látom, hogy a rendszerváltozás óta a kisebb-nagyobb hevességgel folyó pártpolitikai csatározások ellenére van egyfajta vonulata a magyar külpolitikának, amit alapvető nemzeti érdekeink determinálnak. Igen ritkán fordult tehát elő, hogy egy karrierdiplomata olyan mértékben nem tudott azonosulni az adott kormány külpolitikájával, hogy vette a kalapját és más foglalkozás után nézett. Van egy állandóság és konszenzus a külpolitika alapkérdéseiben, így például annak megítélésében, hogy mi Magyarország helye és szerepe Európában, világban; mik a legfontosabb feladatok a biztonságpolitikában, a globális kihívások kezelésében. A Külügyminisztériumban egy fegyelmezett kormánytisztviselői gárda dolgozik, akiknek adottak a feladataik és ezeket megpróbáljuk a legjobb tudásunk szerint végrehajtani. Aztán hogy kinek miként alakul a saját szakmai karrierje, személyes boldogulása az már más kérdés.

 

 

Volt egy nagyon tudatos és nagyon komoly felkészülés, ami éveken keresztül tartott. Aztán egyszer csak elérkezett a nap, amikor Magyarország az EU elnökévé vált. Figyelembe kellett venni azt is, hogy időközben életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, ami természetesen új kihívást jelentett. A magyar elnökség az első, amely már teljes mértékben a lisszaboni keretek szerint működik. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáját már nem az elnökség, hanem Lady Ashton és irányítja Brüsszelből és létrejövőben van az Európai Külügyi Szolgálat. Mi kezdettől fogva jeleztük, hogy az adott kereteken belül Magyarország itt is szeretne aktív lenni, a „támogató” elnökséget (supportive presidency) mi komolyan gondoljuk és ahol lehetőségünk nyílt meg is valósítottuk. Maga az EU-elnökség egyébként ott jelent igazán komoly kihívást, ahol valóban elnökölünk. Most volt például Budapesten az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok és az Európai Unió közös parlamenti közgyűlése, amelyen közel ötszázan vettek részt. Van egy külön államtitkárságunk, vannak komoly, felkészült szakértőink, én azt gondolom, hogy a magyar EU-elnökség nagyon szépen alakul. A magyar EU-elnökség prioritásai találkoznak az Európai Unió legfontosabb törekvéseivel. Közös célunk, hogy a gazdaságot rendbe tegyük, Európa erős legyen, de ilyen az energiabiztonság vagy a roma-integráció is. Még egy hónap van hátra, ezért talán már elmondhatjuk, hogy szakmai szempontból egy nagyon sikeres elnökségen vagyunk túl.