Vélemény: Kell-e félnünk a kínaiaktól?

2011. június 27.

Megtörtént hát, amire annyira vártunk: a kínaiak végre hozzánk is eljöttek miniszterelnököstül, üzlet- és pénzemberestül. Aláírtak, előirányoztak, bevásároltak, mi pedig megcselekedtük, amit megkövetelt a haza: még békés tibeti zászlólengetők sem zavarhatták meg Ven Csia-pao és delegációjának útját. Mi állhat a siker hátterében: a magyar kormány sikere, vagy világgazdasági és -politikai szükségszerűség, esetleg egy összeesküvés-elmélet, miszerint Kína globális hatalomátvételre készül?
 
Ven Csia-pao személyében 24 év óta először járt kínai miniszterelnök hazánkban. Ez már önmagában is jó hír, hiszen Ven karizmatikus vezető, némileg még saját pártján belül is kakukktojásnak számít, például demokráciával kapcsolatos pozitív megnyilatkozásai miatt. A kínai miniszterelnök megbízatása jövőre lejár, így nagy valószínűséggel – legalábbis miniszterelnökként – először és utoljára járt nálunk. Nem ennek örülhetünk azonban elsősorban, hanem az ittléte alatt megkötött megállapodásoknak, az újonnan megnyíló lehetőségeknek, és persze a kitüntetett szerepnek is, hiszen a kínai miniszterelnök mostani útja során csupán három európai országot tüntet ki figyelmével, rajtunk kívül csak Nagy Britanniába és Németországba látogat(ott) el, ráadásul első útja hozzánk vezetett. Míg a nálunk élő tibetiek a bevándorlási hivatalban ültek, szimpatizánsaikat pedig vagy a rendőrök igazoltatták, vagy a diplomáciai konvoj által nem érintett részeken demonstráltak leginkább önmaguknak, addig Ven Csia-paonak királyi fogadtatásban volt része. Az ELTE-n lelkes „egyetemistának látszó” fiatalok fogadták, a köztársasági elnöktől kezdve az Akadémián át a kormánytagokig mindenki tiszteletét tette előtte, a magyar miniszterelnök pedig nemcsak a Duna-parton lejtett vele egy kora reggeli sétát, hanem ki is kísérte a reptérre. Nem tudom, volt-e egyáltalán példa hasonló gesztusra korábban.
 
A második Orbán kormány külpolitikai sikerként könyveli el a látogatást, s annak eredményeit, természetesen részben jogosan is. A kormány munkatársai az utóbbi egy évben nyilvánvalóan sokat fáradoztak a most aláírt megállapodásokon, azonban a sikerhez ez önmagában nem lett volna elég. A Medgyessy-kormány óta sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Kína figyelmet fordítson hazánkra, potenciális partnert lásson bennünk, vásároljon, sőt fektessen be nálunk, kereskedjen velünk. Fellegi Tamás miniszter úr „Mr. China” pozíciója sem új keletű, még Medgyessy miniszterelnöksége idején, a miniszterelnök kezdeményezésére jött létre a pozíció (előbb kormánybiztosi, majd miniszterelnöki megbízotti rangban), melyet a nemrégiben elhunyt Huszty András töltött be 7 éven keresztül. Az ő tevékenysége, koordináló szerepe a kínai fél számára is igen hasznosnak bizonyult, nem véletlenül szorgalmazták a kormányváltást követően a „Mr. China” pozíció mielőbbi betöltését.
 
Lépjünk most túl azon, mennyit változott az Orbán-kormány hozzáállása Kínához, összehasonlítva akár az előző Orbán-kormánnyal, akár az ellenzékben eltöltött nyolc évvel. Ez nem baj, sőt, nagyon is dicséretes annak felismerése, hogy a globális porondon való helykeresés, vagy éppen a válságból való kilábalás érdekében célszerű félretenni az ideológiát és piaci alapon dönteni. Szembetűnőbb ennél az, mennyit változott a kínai külpolitika az elmúlt egy-két évtizedben. E változást természetesen számtalan aspektusból lehetne vizsgálni, de az előbbi megállapításhoz kapcsolódva itt csak arra térnék ki, hogy régebben a kínai kormány, illetve kormányfő nem utazott volna – főként nem egy ilyen exkluzív körút keretében - olyan miniszterelnökhöz, amelyik előző regnálása idején, majd az azt követő ellenzéki években számos kérdésben (például Tibet, emberi jogok) kritikusan viszonyult Kínához.
 
("Két jó barát - Orbán Viktor és Ven Csia-pao", f: www.nol.hu)
 
Az, hogy Ven nálunk járt mindenképp jelzésértékű a magyar-kínai reláció szempontjából, míg az állampapír-vásárlás szándéka azt jelzi, hogy Kína valóban életben akarja tartani, hatalmi pólusként maga mellett tudni az Uniót. Kína az utóbbi időszakban több országban is vásárolt állampapírt, olyanban is, ahol a miénknél lényegesen rosszabb gazdasági viszonyok uralkodtak/uralkodnak, azonban ezen országoknak volt egy közös vonása: az euró. Minthogy a hatalmas kínai devizatartalék egy része euróban fekszik, és a portfolió további diverzifikálása a cél, Kína deklaráltan az euróövezet megmentésén munkálkodik. Nálunk azonban nincs euró, még csak a kapujában sem állunk a bevezetésnek, Kína mégis bizalmat szavazott nekünk? A BBC-nek tegnap Ven azt nyilatkozta, „Kína segítő kezet nyújt Magyarországnak egy olyan időszakban, amikor az nehézségekkel küszködik… Ezt megtettük Magyarország esetében, és ugyanezt meg fogjuk tenni más európai országok esetében is". Mostantól tehát reménykedhet bármelyik uniós tagállam, Kína ugyanis nem csupán piacot szerez, hanem befolyási övezetet épít, ahol – a jelek szerint – a felvételi követelmények teljesítéséhez már önmagában az uniós tagság is elegendő.
 
Hogy kell-e félni, meg kell-e ijedni ettől? Nem hinném. A jelenlegi nemzetközi viszonyok, világgazdasági folyamatok szükségszerű következménye Kína terjeszkedése. E terjeszkedés nem lehet csupán gazdasági jellegű, már csak azért sem, mert Kína esetében a gazdaság és politika elválaszthatatlan párost alkot. Magyarország részéről struccpolitika lenne nem tudomást venni erről, és felelőtlenség nem felkészülni rá, megfelelő felkészültséggel és bizalmi lépésekkel ugyanis hatékonyabban meglovagolhatjuk a „keleti szelet”. A kínai miniszterelnök ittléte során tett magyar gesztusok minden bizonnyal közelebb hozzák egymáshoz a két országot, előrébb tolva Magyarországot a kínaiak preferencia-listáján. Kínának valóban szándékai vannak Európával, úgyhogy jobb az első sorban ülni.
 
Szunomár Ágnes

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr1003018915

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán a pekingi modellt másolná 2011.06.27. 18:58:02

Keleti szél fúj a Duna partján: Orbán Viktornak megtetszett a kínai modell, a centrális erőtér és a vadkapitalizmus szimbiózisa. A Fidesz, ha Kínát kell minősíteni, átesett nem is a ló, hanem egy komplett ménes túloldalára. Miközben alig három éve elle...

Trackback: Miniszterelnök úr, ön hazudik 2011.06.27. 16:13:11

Orbán Viktor miniszterelnök ma újfent bizonyságát adta annak, hogy szemrebbenés nélkül képes hazudni. Miközben az RTL Klub hétfő déli Híradójában igyekezett tisztázni (a videó 2:40-től válik érdekessé!), hogy a Kína ellenes tüntetések kapcsán...

Trackback: Parancsuralmi Jelképek 2011.06.27. 16:05:12

 Tapssal, felállva kellett köszönteni a  kínai miniszterelnököt "Ven Csia-pao hangsúlyozta, hogy személyében 24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra....." HVG Kommunistázni nem fogok, mert nincs okom rá. Kína n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yumurdzsak 2011.06.27. 15:03:05

jaj de semmitmondó cikk :(

nyehehe 2011.06.27. 15:41:00

Kína nem nagyon ugat a kisegített ország belügyeibe.

2011.06.27. 15:52:34

"Kína esetében a gazdaság és politika elválaszthatatlan párost alkot"

Kedves szerző, mondj már egy országot kérlek, ahol ez nem így van...

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.27. 15:54:07

Lehet, hogy érdemes lenne elkezdeni kínaiul tanulni?

2011.06.27. 15:56:19

@spontan: Az optimista angolul tanul, a pesszimista kínaiul, a realista meg lőni...

dukeekud 2011.06.27. 16:03:54

"Kell-e félnünk a kínaiaktól?"

Egyertelemu, hogy az Orban eladta az orszagot a kinaiaknak. Hamarason kotelezo lesz a kinai nyelv, es a ferde szem. Mar keszitik elo az alkotmany modositast.

mahet 2011.06.27. 16:11:13

Pedig csak tanulni jöttek a FIKOSZ-tól, nálunk alig 1 év alatt építettek ki "erős, gondoskodó" államot, nekik ez tovább tartott.

Világgazdasági Intézet 2011.06.27. 16:15:48

@zulu: nehezen tudnék még egy olyan sikeres országot mondani, ahol gyakorlatilag a teljes nemzetgazdaság ilyen erős állami kontroll alatt áll... Szerinted?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.06.27. 16:16:16

adtak egy kis penzt hitelre, van mit eldorbezonia a fidesznek par honapig
hajra mo, hajra fidesz
lollllllllllllllllllllllllllllllllll

Styxx 2011.06.27. 16:17:24

"Kína deklaráltan az euróövezet megmentésén munkálkodik. Nálunk azonban nincs euró, még csak a kapujában sem állunk a bevezetésnek, Kína mégis bizalmat szavazott nekünk?"
Speciel a most meglátogatott három országból kettőben nincs euró. Ezek szerint már most váltottak egy nagyot a stratégián?

Világgazdasági Intézet 2011.06.27. 16:23:38

@Styxx: Kína az utóbbi hónapokban ott vásárolt államkötvényeket, ahol a hivatalos fizetőeszköz az euró: Görögország, Portugália, Spanyolország és legutóbb Szlovákia.

unionista 2011.06.27. 16:25:03

kínai a termelés után a kereskedelmi, és a szolgáltató szektort is próbálja uralni, ami nyilván nem lesz jó az itt lévő német-osztrák-svájci érdekeltségnek. kérdés, hogy a fidesz szponzorok akik szintén ezt a területet akarják uralni képesek lesznek-e megegyezni kínával. vagy a rizsevők barátságosan kezelnek velük aztán meg egyszerűen ledúrják, ami az utukban áll.

a nyugati tőkét adminisztratív eszközökkel kordában lehet tartani, de mondjuk a kínaiak biztos nem fogadnák el, hogy különadót varrnak a nyakukba, és ehhez hasonlók. ők ebben az esetben már rég bedöntötték volna a piacot, hiszen nagyjából annyi főből áll össze a forintgazdaság, mint amekkora kínai népszámlálásnál a hibahatár.

itt nyilván nem az eurozóna megmentése volt a cél, hanem a politikai befolyás megszerzése. a leggyengébb láncszemet keresték meg az eu-ban. persze lehet mondani, hogy a kínaiak a magyar emberekben látják a jövőt. és mi vagyunk az éltanulók az első sorban.

unionista 2011.06.27. 16:33:22

@Szunomár Ágnes:
te most viccelsz?

kínában vannak az úgynevezett tradicionális (low tech) iparágak. a sufni ipar, ami gyártja a bazárt. na ezek működnek úgy, mint a káhéték. kis túlzással egy marék rizsért dolgoznak iskolázatlan emberek.

de hongkong, tajvan, és a kínai metropoliszok high tech ipara gyakorlatilag laissez faire elvek alapján működik. tehát kínának ez a része ugyanolyan típusú kapitalistákból áll össze, mint annak idején amerikában rockefellerék voltak.

és a kínai kommunista párt szabad kezet ad nekik, mivel ők nem egy jogász-közgazdász elit, hanem egy technokrata elit, akik nem mellékesen a business schoolt is kijárták.

Psi Holo · http://psiholo.blogspot.com 2011.06.27. 16:36:09

A kínai pénz arra jó, hogy stabilizálja ezt a középkori fideszt és működésképtelen rendszerét. Rendkívül ellenséges kínai lépésnek tartom a magyar néppel szemben.

demagofób 2011.06.27. 16:36:42

@dukeekud: Már ne is haragudj, de alkotmány módosítást nem szokás előkészíteni!

?????????????? 2011.06.27. 16:43:04

két idézet a post-ból: "...célszerű félretenni az ideológiát és piaci alapon dönteni." ÉS "Kína esetében a gazdaság és politika elválaszthatatlan párost alkot."

én itt látok némi ellentmondást! hogy lehet ideológia mentesen, piaci alapon dönteni, ha Kína esetében a politika és gazdaság elválaszthatatlan?

ha a nyugat úgy gondolkodott volna a kommunista blokkal való együttműködés, vagy embargó kérdésében a 80-as években, mint a post szerzője ma, még most is létezne a Szovjetunió és mi csak hírből ismernénk a demokráciát!

Várúr 2011.06.27. 16:49:01

@Psi Holo: Nagyon buta barátom... Hogy lehet stabilizálni azt, ami működésképtelen? (Hacsak nem saját magadra gondolsz).

igényes 2011.06.27. 16:56:24

Orbán vigyázba vágta magát és tanulmányozás nélkül aláírta amit mondtak neki.

degeco 2011.06.27. 17:13:32

ovi vegre talalt maganak egy politikust, akivel batran fenykepezkedhet, mert kisebb nala :)

amugy meg eddig az a hir jarta, hogy a zsidok vasaroljak fel Mo-t - erre most beut a mennyko es kiderul, hogy a kinaiak mar a spajzban vannak
ki erti ezt ?

Filhipposz 2011.06.27. 17:25:37

@igényes: Kedves "igényes" barátom! Ebbe a röpke kis mondatba sikerült 2 db helyesírási hibát belepréselned. Igényes!

-Musashi- 2011.06.27. 17:25:47

Most ugyan azt fogják csinálni a kinaiak, amit a nyugat tett velük a 19.század közepe és vége között.

Filhipposz 2011.06.27. 17:26:39

@-Musashi-: Igen, de ott meg is lett az eredménye (boxerlázadás)!

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.06.27. 17:35:51

Nyilván félni kell, különben nem harsogná ezt az összes index által futtatott blog, ha nem kellene félni.

Idejönnek és levadásszák az összes macskánkat.

shushu2 2011.06.27. 17:37:19

"vagy éppen a válságból való kilábalás érdekében célszerű félretenni az ideológiát és piaci alapon dönteni"

Az IBM is valahogy így gondolta, amikor a koncentrációs táborok nyílvántartásának segítése érdekében IBM gépeket adott el a náciknak.

csoko20 2011.06.27. 17:38:11

@-Musashi-: Hát, a mai rohanó világot már így is elég elviselni ópiátok nélkük:)

Táskás Tóni 2011.06.27. 17:38:33

@igényes: Pontosan úgy járt el, mint Smittpali, amikor éppen a kormány motorjaként brummog. Ez egy új szokás, Palibá vezette be és Orbán kritika nélkül átvette.@Filhipposz: Úgy tudtuk ,hogy már a 2/3 megszavazta az új smitti helyesírási szabályokat, tudod, az álamfő.

-Musashi- 2011.06.27. 17:46:30

@Filhipposz: Amit annak rendje és módja szerint le is vertek. Mit ahogy itt is jó pár lázadást már. Akkor a Britek kapták meg Hong Kongot,most majd forditva lesz:)

2011.06.27. 17:48:48

Nem a kínaiaktól kell félni, hanem a kínai politikai(társadalmi) berendezkedéstől. Kommunista ugyanis(rabszolgatartással).

mojszipupi 2011.06.27. 17:49:59

Kína felé nyitni nagyon jó politika. Végre valami értelmes lépés. Sajnos a kérdés az h történnek-e érdemi lépések ez ügyeben vagy csak propaganda az egész...

venszivar 2011.06.27. 17:52:05

Nem félünk a farkastól.....idő kérdése s BIZTOS,hogy MEGKÓSTOL.De már ezt is vehetjük annak.
Ízlelget-ízlelget.........

2011.06.27. 18:04:08

Észak-Korea Kína barátja, Dél-Korea az amerikaiaké. Alig van különbség :):)

Táskás Tóni 2011.06.27. 18:09:13

@mojszipupi: Kína felé nyitás lépései
1.Tibeti bejelentett tüntetés megtiltása
2. Zászlaik eltörése
3.Törvényesen itt tartózkodó tibetiek szombati ellenőrzése.
4.Közös séta a belvárosban kéz a kézben. Orbán és vendége, a kínai ME
5.Integetés a reptérről.

lapi 2.1 2011.06.27. 18:19:40

szerintem orbánék úgy értékelték a pénzügyi világválságot, hogy ebből magyarországon akkor mutatkozik kiút, ha valamiféle mini-kínát csinál az országból. nevezhetjük ezt munka alapú társadalomnak akár. valszleg kínának megéri akár az egész adósságot megfinanszírozni, azaz forintban tartani a valutatartalékuk igen csekély részét, amennyiben hisznek a kapitalizmus orbáni változatában. gondoljunk csak a giga közmunka tervekre. orbán meg leszakadt az eddigi hitelezőkről. persze ennél sokkal árnyaltabb a valóság, de a lényeg ez lehetett.

brlv24 2011.06.27. 18:20:47

Ezt nem ertem, ha a nemet Mercedes es Audi telepul ide, akkor hurra, ha meg a kinai Huawei, az meg baj?:)

Orulni kellene, hogy nem Kinaban gyartjak le, hanem itt, es nem Londonban van a HQ, hanem itt.

Ez mind munkahely es itt marado forint:)
Ha tetszik, ha nem az onellatas ideje mar elmult...

Vanek B. Eduard 2011.06.27. 18:26:32

@Szunomár Ágnes: "Kínának valóban szándékai vannak Európával, úgyhogy jobb az első sorban ülni" (???)
Törökországnak is szándékai voltak a XVI. sz.-ban K.Európával, mégse volt olyan jó az első sorban ülni! A hódító az hódító, akár janicsár, akár kozák, akár keleti miniszerelnök. Az EU meg joggal tekint ránk majd mint a kínaiak trójai falovára...

brlv24 2011.06.27. 18:38:13

@Vanek B. Eduard: EU? :) Te, sztd hol kotnek ki a legnagyobb kontenerszallito hajok? En nem lattam tul sokat a budapesti szabadkikotoben:) Annal tobbet Rotterdamban, Hamburgban..

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2011.06.27. 18:59:54

DiploMaci megírta ne fossunk, béke van.
Huh, most már aludhatunk!

Harmatgyenge írás...

venszivar 2011.06.27. 19:07:01

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: Meg írta,hogy béka van!Éppen azért NEM tudunk aludni!Kuruttyolnak...
Azért ettől még NEM fosunk,pedig lenne miért,jön a sárga veszedelem!

luis5 2011.06.27. 19:23:52

@Vanek B. Eduard: ne viccölj. Tegyük fel hogy Mo helyett Szlovákiát veszik célba a kínaiak. Nekünk ugyanolyan kárunk lenne ( lenne??), a pozitív hozadék nélkül (befektetések stb).
Mikor a 90-es évek elején üveggyöngyökért odadobtunk a Nyugatnak egész iparágakat, az rendben volt?
Cukor? Olaj? Cement? Mezőgazdaság? Élelmiszeripar?

Világgazdasági Intézet 2011.06.27. 19:40:24

@unionista: rosszak a példáid. Tajvan, Hongkong? Ezekre valóban nincs hatása a kommunista pártnak, mivel előbbi nem integráns része a Kínai Népköztársaságnak, utóbbi pedig különleges övezet, állam az államban. A nagyvárosok, például Sanghaj, Peking, Shenzen, stb gazdasági profilja valóban eltér a vidékétől, mint ahogy a nagyvállalatoké is a "sufnicégekétől", de ugye te sem gondolod, hogy ezeknek nincsenek pártkapcsolataik, s a pártnak semmiféle ráhatása nincs ezekre??? Kapitalisták ők, persze, csak épp kínai jellemvonásokkal...

Világgazdasági Intézet 2011.06.27. 19:48:28

@hurvinek: kissé félreérted a szöveget. Az ideológiát az Orbán-kormány rakta félre, midőn nem az egy Kína elv megkérdőjelezését, az emberi jogok kínai helyzetét, vagy Tibet státusát firtatta, ahogy a megelőző évtized során, hanem nyitott Kína felé, mert ezt diktálta a gazdasági érdeke. Az, hogy Kína esetében gazdaság és politika szorosan összefügg, számunkra annyit jelent, hogy ha a kínai politikai vezetés úgy dönt, Magyarország jó befektetési célpont, a cégek nagyobb eséllyel jelennek meg nálunk ténylegesen, mintha a német kormány tanácsolna hasonlót a német vállalatoknak.

Világgazdasági Intézet 2011.06.27. 19:54:37

@Vanek B. Eduard: Az EU-ban nem mi leszünk a kínai-trójai faló, mi sokadikak vagyunk a rangsorban, állampapírt vettek, illetve befektetéseket eszközöltek Dél-Európában mindenhol, vigyázban álltak nekik német, brit és francia vezetők, infrastrukturális beruházásaikkal jelen vannak már a térségünkben is, de most legalább nálunk is hagynak némi pénzt. Ez nem a XVI. század és a kínaiak nem akarnak leigázni, beolvasztani, és még annektálni se.

unionista 2011.06.27. 20:29:00

@Szunomár Ágnes:
nézd, a kínai gazdaság egy kommunista-kapitalista kombó. a kínai gazdaság alapja, hogy a párt az ágazatokat különválasztotta. a hagyományos kínai iparágak non profit módon működnek. ezek tartományi felügyelet alatt állnak.

a high tech ipar viszont laissez faire módon működik. tehát ott meg semmiféle kormányzati beavatkozás nincsen. a világ távközlési hálózata jelentős része zte és huawei cuccokból áll össze. de nem azért, mert a kínai kommunista párt valamelyik kongresszusán így határozott. hanem mert a piac tőlük rendelt.

pont az lesz a meglepetés a fidesz korifeusoknak, hogy rockefeller típusú kapitalistákkal fognak szembetalálkozni. egy milliárdos piacon vezetővé vált technokrata elittel. és ha a magyar kormány adminisztratív eszközökkel próbál az útjukba állni, akkor ezt nem hagyják annyiban. ehhez kell a kínai kormány befolyása. amelyik éppen nem a cégeket irányítja, hanem a szabad piaci környezetet teremti meg. tehát ha a magyar kormány egy kínai befektetőnek adminisztratív eszközökkel megpróbál az útjába állni, akkor kirónak valamennyi penaltyt. nem a magyar kormány a kínaira, hanem a kínai a magyar kormányra. de ez nem kommunista diktatúra, hanem a szabad piac logikáját érvényesítik.

de ha egy magyar garázscég jobbat állítanak elő, mint ők, akkor meg fognak hajolni. és egyébként fenntartanak egy 20 milliárd eurós hitelkeretet azért, hogy ha valaki egy óriás szabad piacra vágyik, akkor oda be tudjon lépni. ez nem vissza nem térítendő támogatás a haveroknak, hanem hitel. nem feudalizmus, hanem kapitalizmus. ebben jelentősen eltérnek a fidesztől.

ezzel egy időben az iskolázatlan néptömegek tartományi felügyelet mellett gyártják a kínai kacatot. tehát ők gyakorlatilag közmunkások. pontosan azt csinálják, amit a fidesz be akar vezetni. tehát itt egyeznek a kínai és a magyar kormány elképzelései.

kérdés, hogy ami ázsiában működik az európában működhet-e. a közmunkások esetén is kérdés, és a piacot illetően is.

Tigristappancs 2011.06.27. 21:36:59

Mondom én, féktelen HUF nyomtatással fizessük ki az államadósságot aztán meg vezessük be a jüant.

shushu2 2011.06.28. 15:31:23

@unionista: "ezzel egy időben az iskolázatlan néptömegek tartományi felügyelet mellett gyártják a kínai kacatot. tehát ők gyakorlatilag közmunkások. pontosan azt csinálják, amit a fidesz be akar vezetni. tehát itt egyeznek a kínai és a magyar kormány elképzelései."

Nem tudom hogy rosszabb lenne-e esetleg egy gyárban dolgozni, vagy otthon ülni és várni a postást, esetleg akinek nem tetszik a kütyük összeszerelése elmehet tanulni és majd ő lesz az aki kitalálja a kütyüket az irodában.

unionista 2011.06.28. 15:54:16

@shushu2:
nem tudom, hogy dolgoztál-e már üzemben, vagy láttál-e ilyet belülről. láttál-e már akár folyamatszerű, akár műhelyszerű termelést. mert ha igen, akkor tudod, hogy a piacnak képzett munkaerőre van szüksége, és nem kényszermunkásokra.

abszolút nem tartozik ide. de a fidesz egyik nagy hülyesége az adójóváírás megszüntetése volt. éppen nem kivezetni kellett volna, hanem kiterjeszteni.

ez havi 15000 forint volt, ezt kellett volna fokról-fokra emelni nagyjából 25000 forintig, ami a rendszeres szociális segély összege. tehát ebben az esetben a munkanélküli is kapott volna ellátást, viszont aki dolgozik az ugyanezt a pénzt megkapja adójóváírásként. tehát a rendszer igazságos abban az értelemben, hogy senki sem marad jövedelem nélkül, ugyanakkor megéri dolgozni. és megéri az alacsonyan kvalifikált embereknek is munkahelyet teremteni, mert az adó, és járulékos költségek viszonylag alacsonyak. és ezek már piaci munkahelyek. és nem kényszer-közmunka. nyugdíjas rendőrök a bikacsökkel. meg a bérkommandó. és egyéb hasonlók.

de kínában is van ilyen. és ez az, amit szerintem el kellene utasítani. mert ez a kommunista kína, ami a kacatot gyártja. nincs munkavédelem, se környezetvédelem, hanem kényszerközmunka van.

csakhogy kína nem ettől fejlődik. hanem attól, hogy a metropoliszaik egyre inkább hongkong, és tajvan mintáját követik. és van egy gyorsan fejlődő high tech iparuk. egy polgárosodó, városias elittel. és ez a tartományokat fokról-fokra demokratizálja. és ez a szabad versenyre épülő klasszikus kapitalista kína.

ha ez jut el ide, akkor jól fog járni az ország, és rosszul jár a fidesz. ha a kommunista kína, akkor azon a fidesz és a körülötte levő oligarchák nyernek majd, de az ország többsége veszíteni fog. majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása