Kína nem kér a brit kioktatásból

2011. június 28.

Magyarország után, de még Németország előtt, Ven Csia-pao kínai miniszterelnök három napra az Egyesült Királyságba látogatott, hogy erősítse a két ország közti politikai-kereskedelmi kapcsolatokat. Az út bár mindkét fél szerint sikeres volt, Kína második embere mégis talált okot arra, hogy nyilvánosan és határozottan visszautasítsa a brit (és egyben nyugati) sajtó kioktató hangnemét az emberi jogok kérdésében.
 
Ven Csia-pao csak úgy, mint Magyarországon, a brit szigeteken is a mosolygósabb, joviálisabb arcát mutatta; bár tény, sok elemző szerint, köztük a DiploMaci szakértője, Szunomár Ágnes szerint is, Ven esetében ez nem olyan meglepő, mivel a kínai állampárton belül a politikus a demokratikusabb értékek képviselői közé tartozik. Ebből az állapotából pedig a nagy nyilvánosság előtt mindössze egy is időre, a David Cameron miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján esett ki, amikor a Sky News ismert politikai újságírója (Adam Boulton) számon kérte rajta, hogy országa mikor fog végre tenni az emberi jogok fejlődéséért. A kínai miniszterelnök válasza ugyanis a korábban tapasztaltakkal szemben hűvös, kimért és határozott volt, amiben Ven felhívta mind az újságíró, mind a nyugati média figyelmét arra, hogy Kína egy 5000 éves múlttal rendelkező állam, amely ennek köszönhetően nem szorul más országok kioktatására, főleg nem olyan ügyekben, ami csak és kizárólag a kínai emberekre tartozik. Hozzátette még, hogy a Sky News tudósítója is jobban tenné – ahogyan azt ő maga például teszi –, hogy végig látogatja Kínát, tartományról tartományra, és saját szemével győződik meg az ember jogi helyzetről, nem pedig fél információkból próbál tényeket gyártani.
 

 ("Erre inni kell - David Cameron és Ven Csia-pao", f: www.allvoices.com)

A fajsúlyos válasz persze David Cameronra helyezte a figyelmet, de a brit kormányfő – annak ellenére, hogy sokan várták tőle – tavalyi kínai látogatásához hasonlóan nyilvánosan megint nem vonta kérdőre a kommunista ország második emberét. Ezzel kapcsolatban Cameron mindösszesen annyit volt hajlandó mondani, hogy személyesen nincsenek tabu témák a vezetők között, valamint, hogy a két ország különböző, fejlettségben és történelemben egyaránt, és éppen ezért a kölcsönös tisztelet megilleti egymást. Néhány elemző azért „a politikai és gazdasági fejlődés kéz a kézben járnak, egyik erősíti a másikat” cameroni mondatot burkolt odamondásnak ítélték; e sorok írója azonban nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget. Már csak azért sem, mert David Cameron az egész kérdésre nagyjából 2 percet vesztegetet, hiszen ő is, ahogy nyilván a kínaiak is, elsősorban a gazdasági és a kereskedelmi ügyekkel akartak foglalkozni, illetve beszélni. Annak ellenére, hogy jelentős bejelentés nem hangzott el, lévén, tavaly novemberben az Egyesült Királyság kvázi előre megegyezett a mostani intézkedésekről (2015-ig a Kína és az Egyesült Királyság közti kereskedelmet 62 milliárd fontosra kell duzzasztani). Az egyedüli újdonság egy közel 1,5 milliárd fontos beruházási csomag – benne 24 megkötött üzlettel, melyek kiterjednek a szesziparra, az energia szektorra, az infrastruktúrafejlesztésre, stb. – aminek keretében például a Diageo italóriás felvásárolt egy 3000 éves égetett szesz készítőt, a Shui Jing Fang-ot .
 

Röviden tehát Ven Csia-pao szigetországi útját úgy lehetne összefoglalni, hogy jött, látott és győzött. Hiszen a brit vezetés a magyarokhoz hasonlóan tejben-vajban fürösztötte a kínai miniszterelnököt, ráadásul a városban szinte az összes agresszív ellentüntetést felszámoltak, ami az emberi jogokra, vagy Tibet helyzetére hívta volna fel a helyiek figyelmét. Ven és Kína ezzel, na meg persze az éppen most folyamatban lévő németországi úttal, végérvényesen megérkezett az EU-ba. A távol-keleti országot ugyanis már nem lehet fél vállról venni, sőt, ha őszinték akarunk lenni, akkor a gazdasági problémákkal küzdő európaiak nem is tehetik meg, hogy ne figyeljenek Kína szavára.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr623021856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyuska 2011.06.30. 13:20:19

Kedves Ágnes!

Nem értem, hogy Kína miért ragaszkodik annyira Tibethez? Miért hurcolja magával ezt a koloncot, ami miatt mindenütt a világban csak megvetést kap?
Mi van Tibetben, amiért nem engedik el, így ragaszkodnak hozzá?

Válaszát köszönöm!

Világgazdasági Intézet 2011.06.30. 14:00:35

Kedves Manyuska!

Tibetet Kína ugyanúgy szerves részének tekinti, mint Tajvant. A különbség csak annyi, hogy Tajvan szerintük ma is Kína része, csak a visszatérés részletei még nincsenek kidolgozva, míg Tibet esetében az integritás már tisztázásra került. Kínában az egységnek - legyen az földrajzi, társadalmi, kulturális, vagy egyéb – különösen nagy jelentősége van. A kínai nép büszke történelmi határaira, így értelemszerűen azon belül akarja tudni Tajvant és Tibetet is.
Tibet ma talán ”koloncnak” tűnhet, de geopolitikai helyzete mindig is jelentős volt (vallás, kultúra, kereskedelem), stratégiai szempontokról nem is beszélve (India, Oroszország). Nem bonyolódnék hosszas történelmi fejtegetésekbe, de a kínaiak több, a közös történelemből vett érvet is felsorolnak annak bizonyítására, hogy Tibet mindig is Kína része volt. Ezek egy része vitatható, más része azonban nem alaptalan, ők mindenesetre hisznek bennük. Az ősi határokat pedig tartani kell…
A probléma inkább az, hogy Nyugaton alaposabb ismeretek nélkül vonulnak Free Tibet transzparensekkel az utcára. Tibet Kínán belül autonóm terület, az önkormányzati és államigazgatási szervekben a tibetiek képviselői létszámarányosan vesznek részt, az anyanyelv oktatásához, a nemzeti kultúra megőrzéséhez és a vallásszabadsághoz való jogot az alkotmány biztosítja számukra. Rájuk még az „egy család-egy gyermek modell” sem vonatkozott. És amit a Tibet függetlenségéért tüntetők szintén hajlamosak elfelejteni, az az, hogy 1991-ben a tibeti emigráció vezetői lemondtak a függetlenség igényéről, azóta a teljes önrendelkezést és a magasabb autonómia a cél. Nem is beszélve arról, mekkora "kolonc" lenne Tibet a nemzetközi közösségnek, ha Tibet önálló lenne, és Kína nem fejlesztené a térséget.

rezgaras 2011.07.05. 10:43:31

Szunomár Ágnes írta:

> az önkormányzati és államigazgatási szervekben a tibetiek képviselői létszámarányosan vesznek részt

Akkor arról is írj, hogy Tibet megszállása óta hány kínait telepítettek be és hogyan tolódtak el az etnikai arányok!

Apropó, Szibériának mekkora részét tekinti Kína saját "szerves részének"?
süti beállítások módosítása