Habár a parlamenti választások a kormánypárt erejének és támogatottságának csorbulásáról tettek tanúbizonyságot, az újabb Putyin-ciklust jósló várakozások valószínűleg nem dőltek meg a referendumként is aposztrofált voksolás eredményeinek tükrében. Az erős Oroszország kiépítését ígérő elnökjelöltnek pedig megadatott a lehetőség, hogy olyan gazdasági környezetben valósítsa meg terveit, amelyhez hasonlatosban már korábban gyakorlatot szerzett. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a végén ezt az öreg kontinens vezetői hálásan meg is köszönik.
Bár a hétfői Merkozy-megállapodás némileg lecsendesítette a piacokat, a túlélés érdekében az eurózóna változatlanul komoly segítségre szorul. Ebben a folyamatban jelentős szerep hárulhat azon államokra, amelyek nem fogják tétlenül nézni, hogy egyik legjelentősebb felvevő piacuk a fiskális összeomlás szélére sodródjon. A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – szerk.) országok így kiemelkedő szerephez juthatnak, főként az Európai Unióval élénk gazdasági kapcsolatokat ápoló Oroszország - és természetesen Kína - szerepvállalása lehet figyelemre méltó.
A makrogazdasági mutatók, a külföldi beruházások mértéke és a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozás egyvelege a 2011-es év végére egy gazdaságilag stabil Oroszországról árulkodik. Az infláció a rendszerváltás óta még sosem volt ilyen alacsony (7%), az államadósság GDP-hez viszonyított mérsékelt aránya világszinten elismerésre méltó (9%), valamint, ahogy az Dmitrij Medvegyev legutóbbi nyilatkozatában elhangzott, az ország bevételei ismét elérték a válság előtti mértéket és a munkanélküliségi ráta is kedvezőbb az európai országok adataihoz képest (6%). Bár a lakosság egyre több fórumon ad hangot kiábrándultságának, befektetői szemmel az ország politikailag kiszámíthatónak tekinthető, és ezt a közvetlen tőkebefektetések jelentős arányú növekedése is alátámasztja. Továbbá, amíg az árupiaci termékek – a világpiacon uralkodó bizonytalanságokból adódóan – szignifikánsan magas árszinten mozognak, addig Oroszország költségvetési mérlege mindvégig pozitív maradhat a nyersanyagexportból befolyó óriási bevételek következtében. Az Oroszország és az Európai Unió között fennálló vadregényes export-import függőségi rendszer tehát azt eredményezheti, hogy előbbi az Európából beáramló pénztömegből finanszírozhatja az eurózóna megmentését.Merészség lenne ugyan azt állítani, hogy a nagy medve menti majd meg az EU-t, azonban az egyértelmű, hogy valójában mindkét félnek előnyére válhat az Európai Unió talpra állítása érdekében folyó együttműködés. Sokkal érdekesebb azonban, hogy Oroszország milyen hosszú távú terveket dédelget eme támogatás reményében. Manapság, amikor alig három hónap múlva elnökválasztás zajlik az országban, egy ilyen helyzet tökéletes alkalmat biztosít a pozíciók újradefiniálására. A gyenge és kaotikus európai vezetés gyakorlatilag lehetőséget nyújthat, hogy Oroszország pénzügyi segítséget ajánljon és mindezt a stabilitás szimbólumaként reprezentálva tegye. Mivel a Medvegyev-periódus alatt hangoztatott modernizációs és – a WTO-tagsággal egyre sürgetőbbé váló – privatizációs tervek megvalósítása nagyrészt európai beruházásokon alapszik, ezért a tandem-kormányzásnak is fontos egy hatékonyan működő európai struktúra kialakítása. A multipoláris világ egymásra utalt viszonyrendszerében tehát az EU és Oroszország partnerként tekinthet egymásra.
Ahogyan azonban a STRATFOR elemzői írják, ebben az útkeresési periódusban, amelyben még nem körvonalazódtak ki teljes valójukban a Putyini harmadik ciklus külpolitikai irányvonalai, az Európába irányuló pénzügyi befektetések és az EFSF platformon keresztül történő kötvény-vásárlások, akár gazdasági segítségbe bújtatott politikai térnyerésként is értelmezhetőek.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az orosz lakosság emlékeiben még élénken élnek az 1998-as gazdasági és politikai válságot követő szigorú gazdasági reformok és szociális megszorítások, amelyeket éppen a nyugati pénzügyi segítség elmaradása kényszerített ki. Oroszország tehát nemcsak financiális támogatást nyújthatna az EU-nak, hanem tapasztalatainak megosztása is hasznos segítség lehetne. Mert bár a legkevésbé sem érdeke az Unió összeomlása, a működésképtelen országok folytonos megmentése hosszú távon erodálhatja az európai térség versenyképességét, amely a vadregényes függőséget figyelembe véve Oroszországnak is kedvezőtlen helyzetet teremtene. Ezen tapasztalatokból kiindulva és az EU jelen helyzetéből okulva, az Izvesztyija című napilapban megjelent cikkében Putyin már a gazdasági növekedés új eszközeiről beszélt, amelyet a szomszédos poszt-szovjet országokkal való integráció élénkítésében lát megvalósíthatónak.
Vlagyimir Putyin egy területileg egységes és politikailag stabil Oroszországot teremtett az ezredfordulót követően, amikor szintén egy gazdasági válság után talpra álló ország irányítását kapta feladatul. Akkoriban a magas olajár volt az ország legjobb barátja és azóta - a 2008-as mélypontot túlélve - ismét az energiahordozók árának jelentős növekedése adhat lehetőséget az ambiciózus külpolitikai tervek megvalósítására. Bár hosszú távon a túlzott nyersanyagexport-függőség csökkenti az ország versenyképességét a világpiacokon, a WTO-hoz való csatlakozás élénkítheti a külkereskedelmi mérleg diverzifikálására irányuló törekvéseket.
Napjainkban az Európai Uniónak jelentős pénzügyi támogatásra van szüksége, amely segítség Oroszországban jelenleg könnyen mozgósíthatónak tűnik; a helyzet tehát rövid távon mindenképpen egy nem zéróösszegű játéknak tűnik, az ilyen játékok azonban mégiscsak hosszú távon érdekesek.
Kelemen Kata
Megjegyezés: A cikk a két napos Uniós-csúcs előtt készült.
