Vélemény: Utolsó figyelmeztetés az EU-nak

2011. március 06.

A jelenleg is zajló észak-afrikai és közel-keleti forradalmak teljességgel felkészületlenül érték az Uniót – szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyelőre „csak” Líbiában alakult ki polgárháború. Az integrációnak le kell vonni a tanulságot a mostani…

Tovább

A héten történt.. Visegrádi Négyek

EU-s biztonságpolitika magyar szemmel: Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Pozsonyba látogatott, ahol a GLOBSEC biztonságpolitikai konferencián nyilatkozott az Uniós biztonságpolitika egyik alappilléréről, a szomszédságpolitikáról. Véleménye szerint ha az EU globális…

Tovább

Nyílnak-e forradalmi jázminok Kínában is?

A közel-keleti események hatására a kínai kormány úgy érzi, ismét kénytelen az egypártrendszer védelmére kelni, ha szükséges, akár erőszakkal is. Máskor is gondolták már így, például 1989-ben: az akkori tienanmen téri demokratikus tüntetés „feloszlatása” több…

Tovább

Jó lehet, de még kidolgozatlan - külföldi reakciók a Matolcsy-programra

Kedden délelőtt jelentette be a magyar kormány azt a tervezetet, melynek segítségével új gazdaságpolitikai irányba kívánják terelni az országot. A hivatalosan Széll Kálmán után elnevezett program ismertetését Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági…

Tovább

Radikális fordulhat jöhet az Egyesült Királyságban

Az EU-csatlakozáskor az Egyesült Királyság még azon kevés régi tagállam közé tartozott Nyugat-Európában, ahol szívesen látták a Kelet-Európából érkező vendégmunkásokat. Ez a kép azonban úgy tűnik mostanra megváltozott. A neves közvélemény kutató, a Populus legfrissebb…

Tovább

A francia külpolitika útjai

Vasárnap este a francia elnök, Nicolas Sarkozy újabb cseréket jelentett be kormányában, melyek a külügyi-, belügyi- és védelmi tárcákat érintették. Ám míg az utóbbi kettőnél a váltás némileg meglepő, addig Michéle Alliot-Marie külügyminiszter asszony leváltása senkit sem…

Tovább
süti beállítások módosítása