Az orosz elnökválasztást követő tüntetések szlogenjévé vált az említett Oscar-díjas filmalkotás, miután Vlagyimir Putyin – a média által oly gyakran alfahímként bemutatott 58 éves politikus – tőle szokatlan módon egy könnycseppel üdvözölte választási győzelmét. Az általa kezdeményezett alkotmányváltoztatás következtében pedig így akár a 70-dik születésnapjáig ülhet a Kreml elnöki székében. De ne szaladjunk ennyire előre, hisz addig számtalan kérdés vár még megválaszolásra.
Vajon valódi fenyegetettséget jelenthet-e a Kommunista Párt által szerzett 17,2 százalék a győzelmet jelentő 63,6 százalékkal szemben? Jelentősen gyengülne-e az elnök legitimitása az esetleges választási csalások napfényre jutásával? Elképzelhető és működőképes lenne-e egy vagyonos oligarcha által irányított, társadalmilag feldarabolt Oroszország? Valamennyi téma izgalmas elemzéseket indíthat el. Az elkövetkezendő hónapok meghatározó kérdése azonban az lehet, hogy Putyin hajlandó és képes lenne-e az arculatváltásra és amennyiben igen, akkor ezt melyik társadalmi erő javára tenné.
Több mint 12 év az orosz belpolitikában méltó bizonyítéka annak, hogy Putyin rendkívül furfangosan tud manőverezni a különböző érdekek mentén és erre a képességére az elkövetkezendő hónapokban is nagy szüksége lehet. A jelenleg még miniszterelnöki pozícióban regnáló leendő elnöknek ugyanis két, érdekeiben jelentősen eltérő társadalmi réteget kell majd elégedetté tennie, amennyiben jelen pozícióját további 12 évre szeretné bebiztosítani. Emiatt az első száz nap intézkedései alapvetően meghatározhatják az elkövetkezendő évek erőviszonyait Oroszországban.
("Igaz vagy hamis", f: www.thesun.co.uk)
A két említett erő a putyini rendszer alapjain felnövő és mára öntudatra ébredő moszkvai középosztály, valamint az eredendően a régi szentpétervári barátokból verbuvált, a politikai érdekeket gazdasági erővel támogató Kreml közeli érdekcsoportok. Mivel a májusban beiktatásra váró elnök politikai programja még nem ismeretes - csupán az interneten megjelent cikkei alapján körvonalazódnak céljai -, ezért egyelőre nem lehet tudni, hogy miként kívánja lecsendesíteni a kisebb-nagyobb számban utcára vonuló tüntető tömegeket. Vagy hogy egyáltalán kívánja-e lecsendesíteni. A választási ígéretekkel Névát lehet rekeszteni, a kampány azonban véget ért. A jól csengő szlogeneket most a hosszú távú érdekeket szolgáló politikai intézkedések fogják felváltani.
Habár egy párezres tömeg elenyészőnek tűnhet egy 140 milliós országban, a vidéki lakossághoz képest politikailag aktívabbnak számító moszkvai középosztály kiábrándultsága a választási eredményeken is megmutatkozott. A fővárosban a szavazatok felét sem sikerült megszereznie Putyinnak (47%), míg a politikai ambícióit mindössze pár hónapja megcsillantó milliárdos oligarcha, Mikhail Prokhorov 20,4%-ot tudhat magáénak. A tüntetők változásra éheznek. A borítékolt választási eredményt – valódi ellenfél hiányában – ugyan nem sikerült megváltoztatniuk, de követeléseik nagy része visszhangot kapott az elnöki ígéretekben. Amennyiben a társadalom modernizálása, a politikai rendszer nyitottabbá tétele és a demokratizáció irányába hatékony politikai intézkedések születnek, elképzelhető a demoralizáció visszaszorítása. Azonban mindaddig, amíg jelentős személyi átalakulások nem történnek a politikai arénában, a nép nagy valószínűséggel nem lesz hajlandó tudomást venni az „apróbb” kormányzati lépésekről.
Erős a társadalmi nyomás az új arcok megjelenésére az orosz politikai elitben. Azonban, ha Putyin nem tudja visszaemelni embereit a Kreml falai közé, vagy olyan személyi cseréket kell végrehajtania, amelynek következtében jelentős politikai és gazdasági érdekektől esnének el szimpatizánsai, akkor saját belső körét bomlasztaná. Ezzel kockáztatva, hogy a hatalomtól ily módon távol kerülő vagyonos, értékes kapcsolatokkal rendelkező, befolyásos emberek az ellenzék valamely csoportjánál találják meg számításaikat.
Egyértelműen látszik, hogy a 2000-es évek politikai, társadalmi és gazdasági modellje kifulladt. Minden szinten elindult egyfajta modernizáció Oroszországban, azonban a jelen helyzet – a nyugati-típusú demokráciákhoz képest - még mindig meglehetősen kezdetleges, továbbá tele van egyensúlytalanságokkal és törésvonalakkal. Putyin érdeme vitathatatlan abból a szempontból, hogy Oroszország a rendszerváltást követően mára gazdaságilag prosperál és számos funkcióban megfelel a demokratikus államok működési mechanizmusainak. A régi-új elnök azonban most újabb kihívások előtt áll és bár a csatát megnyerte, a háború még csak most kezdődik. Amennyiben a győzelmi könnycsepp valódi volt, ez akár a változások előszelét is jelentheti. Bár, mint tudjuk, a nép (már) nem hisz a könnyeknek.
Jelenleg egy rendkívül izgalmas történelmi periódus szemlélői lehetünk, amely 20 évvel a hidegháborús időszak után kiéhezett a változásra és egyelőre nehéz megjósolni, hogy melyik réteg lesz elég erős eme változás beteljesítésére. Ha a tavalyi Facebook-forradalmak tanulságából indulunk ki, akkor feltételezhető, hogy a jelen rendszert alulról jövő erők rengetik majd meg. De mivel 2012 az elnökválasztások éve, ezért minden eszköz adott lehet egy felülről történő reformsorozat végrehajtásához is. Az, hogy harmadik elnöki ciklusában Putyin hogyan manőverezik majd a társadalom által kikényszerített változások és saját támogatói csoportjának érdekei között, alapvetően meghatározza majd az orosz történelemben betöltött szerepét.
Kelemen Kata
