Amikor a politika és az erkölcs szavak egymás mellé kerülnek, akkor a választókban rendszerint mocorogni kezd az érzés, hogy itt valami nagyon nincsen rendben. Ha belegondolunk, ez persze nem olyan meglepő, hiszen a politikai korrupciónak, a politikusi pökhendiségnek és a politikusok választók felett állásának jelentős tényirodalma van Magyarországtól Brazíliáig. Ám talán az, hogy Kelet-Közép-Európában vagy Dél-Amerikában van ilyen nem olyan meglepő mint, amikor a nyugati demokráciák egyik mintaállamának nevezett Kanadában ömlik ki a szennyes. Rob Ford következik!
Rob Ford megjelenése, beszédstílusa és tulajdonképpen teljes lénye egy egyszerű kis embert sugároz, függetlenül attól, hogy családja és ő maga is jómódú. 2010-ben valószínűleg ez vezetett oda, hogy a torontóiak elsöprő többsége választotta őt polgármesternek. Természetesen mindenki tudott Ford alkoholproblémáiról, karcos stílusáról, hogy 1999-ben például ittas vezetésen érték vagy, hogy egy 2006-os jéghoki meccsen részegen sértegetett egy közelében ülő párt (amit amúgy először nyilvánosan letagadott, mondván nem is járt azon a mérkőzésen). Az őszinte kis ember stílus tehát akkor bejött a választóknak. Úgy tűnik azonban, hogy 2013 végére Rob Ford elfogyasztotta saját varázsát, mert egyre valószínűtlenebb, hogy mostani botrányából is győztesen kerüljön ki.
("Rob Ford szereti a tejet", f: www.salon.com")
Próbálkozni persze fog és teszi is, dehogy sikerrel jár-e, arra most inkább azt kell mondanunk, hogy szinte biztos, hogy nem. Hiszen amellett, hogy hivatali ideje alatt már nem egyszer derült fény lelkes alkohol fogyasztási kedvére (2012-ben például egy Szt. Patrik napi mulatságon kiütötte egyik munkatársát), a választók manipulációjára való hajlandóságának (rendszeres rádióbeszélgetéseibe ismeretlenül betelefonálva munkatársai hirdették nagyszerűségét), 2013 eleje óta tartotta magát a gyanú, hogy rendszeres kokainfogyasztó. Ezt persze Ford mindvégig tagadta. De miután nyáron elterjedt a pletyka egy videóról, amin minden kétséget kizáróan ő látható, miközben cracket szív, felgyorsultak az események. Bár Ford kezdetben ennek a tényét is tagadta – elismerve amúgy, hogy marijuanat korábban sokat szívott –, miután október végén Toronto város rendőrkapitánya elismerte, hogy ő maga is látott egy videót, aminek a kockái megerősítik a médiában nyáron megjelenteket, Ford kérte a kapitányt, hogy hozzák hivatalosan is nyilvánosságra az anyagot, hogy elmagyarázhassa annak tartalmát a választóknak. De nem Rob Ford-ról beszélnék, ha ez a magyarázat végül nem úgy hangzott volna el, ahogy. Ford ugyanis bár elismerte, hogy fogyasztott cracket, arról, hogy erről miért nem lépett korábban a nyilvánosság elé, egyszerűen azt nyilatkozta, hogy mert a média nem a megfelelő kérdést tette fel neki. Elmondása szerint egész nyáron őt, mint rendszeres crack fogyasztót állította be a média, de ez nem igaz, mivel ő csak egyetlen egyszer szívott ilyen tudatmódosító szert, vagyis, a média nem a megfelelő ok miatt akarta őt felelősségre vonni, tehát nem kell lemondania.
Ford ilyen irányú meggyőződése és erkölcse ráadásul egyelőre szilárdan áll, valóban nem akaródzik lemondania. Úgy tűnik, hogy e döntésén még az sem változtat, hogy november 15-én és 18-án a városi tanács szinte egyhangúan vont meg tőle fontos jogköröket (például a tanácsülések előtti és utáni felszólalás jogát vagy a városi bizottságok vezetőinek kinevezésének jogát), csökkentette polgármesteri költségvetését és közvetlen munkatársainak számát. Sőt, ezen döntések után Ford azt nyilatkozta, hogy a városi tanács eljárása az Öböl-háborút juttatja eszébe és Kuvait megszállását, és igyekszik bíróságra terelni az ügyet, mert visszaakarja szerezni az őt megillető jogokat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Rob Ford tegnap a CNN-en is megerősítette, hogy 2014-ben újra indulni kíván a torontói polgármesteri választáson. Lírai. Összességében szerintem ez az a pont, amikor kevésbé kimunkáltnak nevezett demokráciák politikusai csettintenek, hogy ekkora király még nálunk sincs, mert ha ezt valaki Kanadában megcsinálja, akkor nincs miről beszélni és igazuk van; mert ezután például mit mondjuk mi, itt Közép-Európában, hogy Ford akár nálunk is indulhatna jövőre. Lehet.
Meglátásom szerint ebben a történetben ugyanis nem csak a crack fogyasztás a fontos, ahogy korábbi ügyekben sem csak egy képviselői feleség bántalmazása, egy csalással szerzett doktori fokozat, egy szándékosan elhallgatott ügynöki múlt vagy egy indokolatlanul és brutálisan szétvert nemzeti ünnep volt a lényeg, hanem az-az attitűd, amit Rob Ford és más képviselők és pártok képviselnek a világban. Mert az persze (legkésőbb) Machiavelli óta tudott, hogy a politika mocskos dolog és nem elsősorban az erkölcsökről szól. Dehogy akkor, amikor nyilvánosan hoz szégyent valaki magára, a pártájára, a városára, a saját közösségre és országára, akkor miért nem evidens valaki számára a lemondás, számomra ez felfoghatatlan. Bár tény, Kanadában legalább talán a városi tanács eléri majd Ford kényszer lemondatását, hogy az igazságszolgáltatás tehesse a dolgát. Ott legalább ebben bízhatnak.
Németh Áron Attila
