Merre tovább, Ukrajna?

2014. január 07.

2013. november 21-én késő este több ezren gyűltek össze Kijev központjában, a Majdanon, hogy kinyilvánítsák nemtetszésüket az ukrán parlament aznapi döntésével szemben. Az ellenzéki tüntetésnek induló rendezvény másfél hét leforgása alatt a modern Ukrajna legnagyobb társadalmi megmozdulásává lépett elő, ahol az ellenzéki szimpatizánsok mellett hamar megjelentek azok az elkeseredett tömegek is, akik – pártoktól függetlenül – egyszerűen hangot akartak adni követelésüknek: szeretnének egy jobb, élhetőbb országban élni.

Az előzmények széles körben ismertek: Janukovics 2010-es megválasztása óta folyamatosan az uniós csatlakozás előkészítésének fontossága mellett tett hitet nyilatkozataiban, miközben tetteiben sokkal inkább az oroszbarát köröknek próbált kedvezni. Amikor tavaly novemberben az ukrán parlament az uniós társulási folyamat ellen szavazott, az emberek jelentős részét újabb csalódás érte. Ez a csalódás lehetett volna csak egy a sok közül, ami viszont különlegessé tette, az maga a tény, miszerint nem maradt el az „alaktalan és fásult” ukrajnai társadalom válasza. Átütő volt a tüntetők több százezres tömege. Meglepő volt az ellenzékbe szorult pártok korábbinál sokkal szorosabb összefogása, és ami talán a legfontosabb: megjelent az utcákon az a sokfelé ágazó társadalmi akarat, amely több teret követel magának az ukrán közéletben. 2014 nagy kérdése, sikerül-e ennek a tömegnek célba érnie.

Belső törésvonalak

Miközben Kijev főterén az újév alkalmából ismét hatalmas tömeg gyűlt össze, addig Janukovics elnök feltűnően magányosnak hatott újévi beszéde közben, amelyet a pár kilométerre lévő Lavrában vettek fel. Ahogy az várható volt, Ukrajna elnöke beszédében igyekezett pártatlannak mutatkozni: „európai Ukrajnát” szeretne felépíteni, amihez szükség van az erős kapcsolatokra mind az EU-val, mind Oroszországgal és Kínával. Mindezt szeretné úgy megvalósítani, hogy közben semmilyen formában ne kelljen feladni a nemzeti érdekeket. Talán ez utóbbi állítás az, amelyet az Euromajdan résztvevői a leginkább vitatnának, mondván, Ukrajna már évekkel ezelőtt feladta saját érdekeit az olcsóbb gázért és a pénzügyi segélyekért cserébe. Figyelemreméltó motívuma az elnöki beszédnek az a fordulat is, mely szerint Ukrajna népe egy nagy család, és mint tudjuk, „családon belül mindig vannak viták és félreértések.”

ukrajna_6.jpg("Vajon tudnak-e egy hajóban evezni?", f: www.kyivpost.com)

Ami a vitákat illeti, Ukrajna társadalma jelenleg a végletekig megosztott. Egyrészt adott egy vastag törésvonal az Euromajdan támogatói és ellenzői között (egy december eleji felmérés szerint országosan támogatja-ellenzi-nem tudja: 49%-45%-6%; a nyugati országrészekben és Kijevben jelentős a támogatók többsége, míg az orosz kisebbség által dominált részeken 80% körüli az elutasítás aránya), másrészt a tüntetők között is számos külön csoport azonosítható. Vannak, akik az Európai Unióhoz szeretnének közeledni, és ezzel egyidejűleg teljes rezsimváltást követelnek, míg mások „csak” a jelenlegi politikai elitet szeretnék részben vagy egészben leváltani, az integrációs törekvésekről nincs határozott véleményük. Egyes tüntetők pedig azért vonultak utcára, hogy végre hangot adjanak elkeseredettségüknek, de nincsenek konkrét politikai céljaik/elvárásaik. Ezeket a törésvonalakat tovább is lehet tagolni, mivel az egyes ellenzéki pártok hívei máshová helyezik követeléseikben a hangsúlyt. Kiemelkedően megosztó lehet 2014-ben Klicsko személye is, főleg amiatt, hogy minden jel miszerint indulni fog a jövő évi elnökválasztáson (miközben erről a többi párttal érdemben még nem egyeztetett). A következő hónapok nagy kérdése, hogy létrejön-e az ellenzéki konszenzus a választások előtt.

Versenyfutás Ukrajnáért?

Ukrajna jelenlegi társadalmi válságát az ország bizonytalan jövőképe idézte elő. Miközben Kijev szeretne a posztszovjet térség meghatározó, erős államaként fellépni, a gazdaság gyenge teljesítménye és a belpolitikai válságoktól terhes közelmúlt meggátolja abban, hogy sikeres állammá váljon. A kiútkeresés már Kucsma idejében elkezdődött, majd következett a vitatott sikerű narancsos fordulat, és most – közel tíz év elteltével – az Euromajdan. Annak érdekében, hogy Ukrajna végre talpra tudjon állni, további külső segítségre van szüksége. Úgy tűnik, Viktor Janukovics az egyszerűbb utat választotta akkor, amikor 2013. december 17-én Vlagyimir Putyinnal aláírta a gázárak csökkentéséről, valamint ukrán államkötvények eladásáról szóló 15 milliárd dolláros megállapodást. Ukrajna így azonnal friss forráshoz juthat a baráti Oroszországtól, miközben nem kellett konkrét politikai ígéretet sem tennie az Eurázsiai Gazdaság Közösséghez történő csatlakozásról.

Látszólag tehát az Ukrajnáért folyó Oroszország-EU versenyben Moszkva ért el újabb sikert. Azonban a dolgok mélyére nézve mégsem ilyen egyszerű a helyzet: ahhoz képest, hogy nem tudta Ukrajnát a csatlakozásra rábírni, Putyin igen magas árat fizetett. Janukovics eddig jól taktikázott, hiszen miközben 2013 novemberéig fenntartotta az uniós közeledés politikáját (nyomást gyakorolva az orosz félre), igyekezett minél több előnyös megállapodást kötni az orosz üzleti körökkel. Más kérdés, hogy pont ezekkel a manőverekkel (és a már többször említett november 21-i döntéssel) sikerült minden korábbinál jobban magára haragítania a társadalom jelentős részét, ami végül az Euromajdanhoz vezetett. Mérsékli a Kreml oldaláról a sikert az is, hogy ez a 15 milliárd dolláros tőkeinjekció minden bizonnyal nem az utolsó lesz, ha a jelenlegi vezetés a helyén marad. Ukrajna gazdasági összeomlását mindenképp meg kell előzni, ezzel párhuzamosan pedig nem valószínű, hogy a Világbank vagy éppen az IMF feltételek nélkül segítené ki a jelenlegi oroszbarát politikai vezetést. Így tehát előfordulhat, hogy ismét Oroszországnak kell majd állnia a cechet.  Az anyagi veszteségeket mérséklendő, a december 17-i megállapodás rögzíti a gázárak negyedéves felülvizsgálatát, arra az esetre, ha esetleg váratlan politikai fordulat történne. Afelől sem lehet kétségünk, hogy Jankovics a következő hónapokban többször is méltatni fogja ennek a megállapodásnak az előnyeit, hiszen így további megszorítások nélkül jutott mentőövhöz Ukrajna. Márpedig egy esetleges IMF-hitel minden bizonnyal kemény feltételrendszert támasztott volna az állammal, és áttételesen a lakossággal szemben is, ezt pedig az elnöki kampányban nehéz lenne eladni. 2014-es esztendő tehát sok szempontból sorsdöntő lesz Ukrajna esetében. Nem biztos, hogy a tüntetők által követelt lemondások bekövetkeznek, ahogy az sem, hogy az Euromajdan folytatódik egész évben. Nem tartom valószínűnek, hogy előrehozott választások révén a reméltnél korábban célt érne a jelenlegi ellenzék.

Amire Ukrajnának jelenleg szüksége van, az a folyamatos párbeszéd (a parlamentben, az utcákon, a médiában, a pártirodákban), és ezen keresztül a minél szélesebb társadalmi konszenzus megteremtése azzal összefüggésben, hogy merre tartson az ország 2015 után. Figyelembe kell venni a különböző országrészek más-más etnikumú lakosságának igényeit, az ország jövőbeni finanszírozásának lehetőségeit, és ezek mentén minél előbb békés megoldást kell találni. Lehetőleg belső, szuverén megoldást.

Hámori Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr75742420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2014.01.07. 22:22:51

Imádkozzatok hogy Ukrajna NE legyen EU tag.
Ami a határok megszűnését követően jönne, egyikőtök sem akarja.

Hogy tudjátok mire számíthattok annyit mondok, hozzájuk képest Románia egy Svájc.

Szervkereskedők, stricik, bűnözők. Ezekre számíthatunk onnan.

Jozsef Andras Kiss 2014.01.12. 18:04:14

@Shopping: Mindig is Oroszországhoz tartozott Ukrajna .Putyin nem engedi el őket .Valóban igazat írsz az ukránokról.
süti beállítások módosítása