"Kevés jót örököltünk a kommunizmusból, de az 1966-ban kötött szovjet-magyar energetikai megállapodás a jó örökségek közé tartozik" – nyilatkozta Vlagyimir Putyin novo-ogarjevói rezidenciáján Orbán Viktor. Vajon mit örököl Magyarország ezzel a megállapodással a miniszterelnöktől?
A magyar miniszterelnök 2014. január 14-én szinte meglepetésszerűen Oroszországba utazott, és megállapodott az orosz elnökkel a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről. Mindez kevésbé emelkedetten fogalmazva azt jelenti, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója, új paksi atomerőmű-blokkok építéséről állapodtak meg, mintegy 3000 milliárd forint értékben. (Összehasonlításul: Magyarország költségvetésének bevételi oldala 2013-ban a vonatkozó törvény szerint 15,4 ezermilliárd forint.) A szerződés pontos részletei még nem ismertek, sőt, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat is lehetett olvasni a kormány képviselői részéről: például a kölcsön futamideje tekintetében Varga Mihály 21 évet említett keddi nyilatkozatában, míg a híradások 30 évről szóltak. Ami azonban jelenleg biztosnak látszik: két új atomerőművi blokk megvalósítására legfeljebb 10 milliárd euró keretösszegű, harminc éves hitelt kap Magyarország; az orosz fél a költségek 80, a magyar a 20 százalékát fedezi. Az első új blokk leghamarabb 2023-ben kezdhet működni, és ideális esetben a magyarországi beszállítók az építéshez 30-40 százalékos arányban járulhatnak hozzá.
(Paks, 2014)
Bizonytalanság ellenben annál több van a tervezett megaprojekt körül. Elsőként talán a finanszírozást érdemes kiemelni: Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azt nyilatkozta az ITAR-TASSZ orosz hírügynökségnek az aláírás utáni napon, hogy döntés a hitelről még nem született, az 2014 első felében várható. (A Roszatom vezére, Szergej Kirijenko szintén az ITAR-TASSZ-nak azt mondta a hitelről, hogy a megállapodás előkészítése a két ország pénzügyminiszterei vezetésével a végső fázisban van.) A finanszírozás körüli bizonytalanság után adódik a következő kérdés: miért pont az oroszok és a Roszatom? A válasz részben adott a kérdésre: a lehetségesként megnevezett beszállítók közül az orosz cég az egyetlen, amelyik képes és hajlandó arra, hogy valamilyen konstrukció keretében finanszírozza a beruházást. Az orosz állami atomenergetikai konszernnek jelenleg egyébként húsz külföldi reaktor megépítésére van megbízása, és további negyven blokkról tárgyalnak. Többek között Kínában, Bangladesben, Belaruszban, Jordániában, valamint Vietnamban is előkészületben, illetve például Finnországban már megvalósítás alatt állnak a Roszatom-projektek. A finanszírozásra több, eltérő sémát alkalmaznak az építtetők: van, ahol az orosz cég részesedést szerez az építtető vállalatcsoportban, de a Törökországban épülő négy reaktor az „építsd-birtokold-üzemeltesd” elv alapján a kivitelező cégcsoport tulajdonában marad, az állam pedig 15 évre kötelezettséget vállal meghatározott mennyiségű, rögzített árú áram felvásárlására. További szakmai érv lehet az orosz cég kiválasztása mellett, hogy Pakson jelenleg is orosz blokkok üzemelnek. Kevésbé szakmai, ám annál nyomósabb érv lehet az egyéb gazdasági előnyök számításba vétele, mindenekelőtt gondolok itt a 2015-ben lejáró orosz-magyar hosszú távú gázszállítási szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások végkimenetelére.
A sokat emlegetett energiabiztonság, energetikai függetlenség kérdéskör felemlegetésével komoly biztonságpolitikai kontextusba is helyezhető a miniszterelnök keddi akciója. Bár a kormány azt állítja, Magyarország a megállapodással, és a reaktorok üzembe állításával növeli „energiafüggetlenségét”, ez az állítás ebben a formában biztos, hogy nem igaz. Egyrészt bár a földgáztól való függőség valószínűleg csökkenthető az új felállásban, az Oroszországtól való függés fennmarad – kevéssé valószínű, hogy az orosz atomreaktorba való fűtőelemek nem Oroszországból érkeznek majd. Másrészt Pakson a jelenleg üzemelő blokkok közül elvileg az utolsót is le kell kapcsolni 2037-ig, azaz ha minden a tervek szerint alakul, legfeljebb pár évre kétszereződik meg az erőmű kapacitása, tizenhárom év múlva pont annyi villamos energiát termel majd Paks, mint 2022-ben. Azonos mennyiségű fogyasztást és azonos beszerzési forrásokat feltételezve tehát 2037-ben pont ugyanott leszünk az energiafüggőség területén, ahol ma is vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen nehéz húsz évre előre megjósolni egy ország energiafogyasztását, tehát felmerülhet az a kérdés is hangsúlyosan, hogy mekkora szüksége van Magyarországnak a két új blokkra. Persze az nem kérdés, hogy foglalkozni kell a "Paks utáni" világgal (erről egy 2009-es országgyűlési határozat is tanúskodik), itt a látszólag villámgyors (bár a háttérben minden bizonnyal régóta folyó tárgyalások eredményeként előállt) megállapodáson van a hangsúly, amelyet nem előzött meg az ilyen súlyú döntéshez szükséges társadalmi egyeztetés, vagy akár az építő(k) versenyeztetése.
A jövőt tehát nem tudjuk megjósolni, de érdemes lenne múltbéli kijelentéseivel szembesíteni a miniszterelnököt, és feltárni döntésének mozgatórugóit. Nemcsak az ellenzéki pártok képviselői, illetve a magyar sajtó egy része, de például a Bloomberg hírügynökség is felidézi, hogy ellenzékben (sőt, a második kormányzását megelőző húsz évben) erős ellenérzésekkel viseltetett az orosz befolyással szemben. 2007-ben még a Gazprom legvidámabb barakkjaként emlegette Magyarországot, 2008-ban a Déli áramlattal kapcsolatos megállapodást pedig puccsnak nevezte. Ehhez képest a keleti nyitás politikája éles fordulat volt, ennek egyik betetőzése a Lázár János által "az évtized üzletének" nevezett megállapodás. Ehhez képest a hvg.hu tudósítása szerint a Financial Times megállapodást úgy értékeli, hogy ez egy újabb elem abban a sorban, amivel Oroszország energia- és pénzügyi befolyását igyekszik helyreállítani Kelet-Európában.
Bár külpolitikai témájú blog vagyunk, ebben az esetben nem tekinthetünk el attól, hogy megvizsgáljuk, hogyan reagáltak a parlamenti pártok a váratlan aláírás hírére. A Fidesz természetesen kiállt a szerződés szükségessége és előnyös mivolta mellett, továbbá igyekezett az eseményt belpolitikai kontextusba helyezni, így került szóba a rezsicsökkentés. „Az elkövetkező évtizedekben is a paksi erőművel érhető el a legolcsóbb áram” – nyilatkozta Lázár János. Emellett a fideszes politikusok hangsúlyozták azt is, hogy a megállapodással nő Magyarország energetikai függetlensége is. A KDNP részéről a párt honlapján az MTI-től átvett hírt jelentették meg, minden kommentár nélkül, a Jobbik csütörtök estig még ennyit sem foglalkozott az eseménnyel. Az MSZP súlyosan aggályosnak tartja a szerződés aláírását, Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor "puccsot hajtott végre saját népe ellen", felidézve a miniszterelnök egy 2008-as kijelentését. A szocialista pártelnök az Országgyűlés rendkívüli összehívását szorgalmazta, és kijelentette, hogy hatalomra kerülésük esetén a szerződést felülvizsgálnák, majd népszavazással erősítenék meg érvényességét. A Demokratikus Koalíció rendkívüli vitanap összehívását kezdeményezte január 20-ra, bírálva az átláthatatlan folyamatot, melynek keretében nem piaci alapon kiválasztott szereplőknek akarja átjátszani a magyar energiapiacot száz évre a kormány. Az LMP a megállapodás teljes szövegének nyilvánosságra hozatalát kéri az LMP közérdekű adatigénylés keretében. Feltűnő, hogy egyik párt sem foglalkozott érdemben biztonságpolitikai, energetikai vagy épp pénzügyi szemszögből a kialakult helyzettel.
Megannyi nyitott kérdés merül fel tehát a nagy horderejű, szinte titokban megköttetett megállapodással kapcsolatban, melyek megválaszolásához gyakorlatilag évtizedekre van szükség – de addig is igyekszünk alaposabban körbejárni a témát blogunkon.
Abelovszky Tamás
