Ez egy rendhagyó poszt lesz, aki a szokásos külpolitikai jellegű fejtegetésekre számít, kicsit csalódni fog. Azt bármelyik hírportálon megtalálhatja a kedves Olvasó: hány halott, sebesült van egyik vagy másik oldalon, mit nyilatkozott Merkel vagy éppen Putyin, és mit csinált Orbán Viktor az ukrán határnál.
Tegnap este hazafelé tartottam, a buszon ülve írtam ezt a cikket. Napközben, ahogy a munkám engedte, folyamatosan a híroldalakat böngésztem az ukrajnai helyzetet követve. Megrendítő fotók százai, elborzasztó videók tucatjai kerültek a szemem elé. Néztem a sebesülteket, halottakat, férfiakat, nőket, időseket és fiatalokat, közben pedig arra gondoltam, nyáron bármelyikük szembejöhetett velem a Majdanon a Kijevben eltöltött öt nap alatt. Lehet, hogy köztük van a hostel butácska recepciósa, lehet, hogy a csernobili sofőrünk vagy idegenvezetőnk is, vagy az ellenőr, aki utolsó nap megbírságolt a trolin. Bármelyiküket láthattam a Hrescsatyikon vasárnap délután sörözni, csajozni, utca zenélni, sétálni a családjával, vagy csak korzózni a júliusi napsütésben. Ahogy az is lehet, hogy láttam valamelyik rendőrt járőrözni, vagy posztolni a Külügyminisztérium előtt. Ma ezek az emberek egymásra vadásznak, látszólag mind a hatalom, mind az ellenzék elveszítette a kontrollt az események felett.
("Egy megnyerhetetlen harc - ukránok az ukránok ellen", f: www.rt.com)
Emlékszünk még, honnan indult ez az egész? Novemberben azért mentek az emberek a Majdanra, mert Janukovics hirtelen visszatáncolt a társulási megállapodás aláírásától - vélhetően orosz nyomásra. Akik akkor elindították az Euromajdant, úgy érezhették, a hatalmon lévők átverték őket, elvették a jövőbe vetett bizalmukat. Kezdetben tehát az ország európai közeledéséért szálltak síkra a tüntetők, szemben a kelethez való szoros kötődés narratívájával. Mindez ellenzéki köntöst öltött szép lassan, de mára odáig jutottak a felek, hogy nyílt polgárháború zajlik Kijev központjában, és - kisebb intenzitással ugyan, de - Ukrajna számos városában. Lehet, hogy szélsőséges elemek, futballhuligánok (akik mindkét oldalon megjelentek) és társaik kezdték provokálni a rendfenntartókat, de ma már nem (csak) ők harcolnak a barikádokon - elég megnézni a fotókat, videókat: bármelyik szomszédunk lehetne a legtöbb ember. Aki ma ott van az utcákon, aki szembenéz a rendőrsorfallal, a Berkuttal, mesterlövészekkel, úgy érezheti, nincs veszítenivalója.
Ma nem látni, ki kerül ki ebből a harcból "győztesen". Janukovics foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, ki tudja miért - talán a felelősségre vonástól tartva, talán mentve hatalmából, vagyonából, amit tud. Feltételezve, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat kiírására kerül sor, és győz az ellenzék, ugyanazok a társadalmi, gazdasági problémák fognak, mondjuk, Klicsko előtt tornyosulni, mint most Janukovics előtt. Súlyosbítva egy polgárháborús helyzettel, amit addigra vagy sikerül megnyugtatóan lezárni, vagy nem... És akkor nem beszéltünk Kárpátalja és a magyarok helyzetéről - róluk ritkán esik szó, pedig ki tudja, mi történne, ha pl. azok az ukrán nacionalisták (is) hatalomra kerülnének, akik rendszeresen megrongálják a honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón.
Akármi történik, Ukrajna rendkívül nehéz időszak elé néz, és minden támogatást meg kell adni szomszédunknak a talpra álláshoz, különben az eddig negatív utópiába hajló forgatókönyvek is valóra válhatnak.
Abelovszky Tamás