Gyökeresen más külpolitikai stratégiai felfogást és megközelítését képzel el Magyarország számára a Jobbik, mint amit a közelgő parlamenti választásokon jó esélyekkel induló többi politikai erő. A párt a Visegrádi Együttműködés helyett Lengyelországgal és Horvátországgal lépne inkább szövetségre, a kizárólagos euroatlanti elköteleződést elvetné, az Európai Uniót pedig a jelenlegi formájában felszámolná – a DiploMaci a Jobbik szakpolitikusával, Gyöngyösi Mártonnal beszélgetett.
Hogyan képzelik el hazánk nemzetközi szerepét, prioritásait? Milyen szerepe van Magyarországnak a jelenlegi nemzetközi politikai viszonyrendszerben?
Gyöngyösi Márton (GyM): A Jobbik a kezdetek óta teljesen máshogy értelmezi hazánk külpolitikai prioritásait, helyzetét, mint bármelyik másik magyar párt. Annak érdekében, hogy ezt kontextusba helyezzem, fontos megemlíteni, hogy a hidegháború óta két ellentétes nézet terjedt el a nemzetközi politikai gondolkodásban. Az egyik a Fukuyama-féle egypólusú, míg a másik a Huntington-féle többpólusú, civilizációk különállására és önmeghatározására épülő világrend elmélete. Az elmúlt két évtized geopolitikai fejleményeit elemezve pártom és én magam is ez utóbbit vallja irányadónak, hiszen látható, hogy a Nyugat meghatározó hatalma, az Egyesült Államok mellé mára szorosan felzárkózott Oroszország és Kína, feltörekvőben van India, és bizonyos tekintetben az iszlám civilizáció és az USA-tól másfél évszázad után eltávolodó dél-amerikai kontinens emelkedésének lehetünk a tanúi. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy rossz diagnózison alapuló stratégiát követett a magyar diplomácia az elmúlt 24 évben, amikor kizárólagos nyugati orientációt hirdetett és nemzeti érdekeinket az euroatlantizmus oltárán áldozta fel. Értelmetlen az a mesterségesen gerjesztett vita, ami hazánk Kelethez vagy Nyugathoz tartozása kapcsán folyik 1100 éve, helyette inkább egyensúlyra kell törekednünk a kettő között. Hiszen a világpolitika folyamatos mozgásban van, még röpke pillanatok erejéig sem beszélhetünk statikus állapotról és erőviszonyokról.
Múltunk és történelmünk tapasztalatait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a nagyhatalmak ütközőzónájában és a Nyugat és Kelet civilizációs határvonalán fekvő hazánknak csak akkor voltak nyugodt pillanatai, amikor okos diplomáciával külpolitikai egyensúlyra törekedtek őseink. Gondoljunk csak Erdély aranykorának rövid időszakára, amit a német és a török birodalmak között mesterien lavírozó Bethlen Gábor zseniális külpolitikája teremtett meg. Sajnos az elmúlt 24 évben a Bem rakparton az euroatlantizmus kizárólagos és megdönthetetlen dogmává merevedett, ami olyan, mintha hazánk egy süllyedő hajó árbocához láncolta volna magát.
Sok kritikusunk állításával ellentétben a Jobbik által már 2008-ban meghirdetett „Keleti Nyitás” politikája nem a Nyugat és Európa elvetését jelenti, ugyanis az számunkra kiemelten fontos, hiszen a Nyugat része, az európai civilizáció részesei vagyunk Szent István óta. Viszont fontos kiemelni, hogy keleti gyökereinkről sem mondhatunk le, hiszen származásunk, nyelvünk, gasztronómiánk, népzenénk, néptáncunk és népmeséink, mondavilágunk egy ősi keleti kultúra jegyeit hordozza magán, amit ma már tudományos kutatások is alátámasztanak. El kell végre ismerni, hogy mi egy ázsiai nép vagyunk, akik azonban tökéletesen illeszkedtek be a nyugati világba, és váltak annak teljes jogú tagjává. A magyarságot egy olyan fához lehetne hasonlítani, amelynek a törzse és a koronája Európában, de a gyökerei Ázsiában találhatóak. Fel kell tehát hagyni azzal a megosztó és mérgező dilemmával, ami önsorsrontó módon végigkíséri hazánk történelmét az államalapítás óta, miszerint keleti vagy nyugati nép-e a magyar. A Jobbik számára ez nem kérdés, a magyar egyszerre keleti és nyugati, a külpolitikai programunkban is ezt a kettősséget jelenítjük meg azzal, hogy az egyoldalú kiszolgáltatottságunk ellen fellépünk.
("Aktív külpolitikára van szükség" - Gyöngyösi Márton, f: www.jobbik.hu)
Mi a véleményük az Európai Unióról, milyen Európa-politikát vizionál a párt?
GyM: Lesújtó a véleményünk az Európai Unióról. De fontos kiemelnem, hogy nekünk az EU-val, mint intézménnyel van bajunk, nem Európával magával. Ezt sajnos sokan szándékosan összekeverik. Az európai együttműködés a maastrichti, de még inkább a lisszaboni szerződés aláírásával olyan irányba fejlődött, amely számunkra elfogadhatatlan. A Jobbik erős és szuverén nemzetállamok kölcsönösen előnyös együttműködésén alapuló közösségben érdekelt, nem pedig néhány európai nagyhatalom érdekei alapján Brüsszelből igazgatott birodalomban, amely magát a peremvidék gazdasági kifosztása révén tartja fent. Az Uniónak vissza kellene térnie oda, ahol még akkor tartott, amikor Európai Közösségnek hívták, mert akkor még valóban teremtett értéket. Most ez nincs így. Egy bürokratikus, az állampolgáraitól és a tagállamaitól egyaránt elszakadt intézménnyé vált, ami mindennemű legitimitást nélkülöz polgárai szemében.
Kormányra kerülésük esetén hogyan változna a nemzetpolitika?
GyM: A balliberális kormányok alatt nem létezett nemzetpolitika. Sőt, a nemzeti összetartozást romboló, fájdalmas idők voltak ezek, emlékezzünk csak a 2004. december 5-i népszavazásra, vagy a 2002. december 1-ei román-magyar pezsgőzésre. Ez az internacionalizmus eszméjét máig hűen őrző garnitúra nem hazudtolta meg önmagát, bizonyította, hogy a nemzet, mint fogalom ismeretlen és lényegtelen entitás számára. A szociálliberális kormányok teljesítménye tehát nem lehet mérce. Éppen ezért nem relatív, hanem abszolút értelemben kell értékelnünk a Fidesz-kormány nemzetpolitikáját, ami bár tartalmazott több jó döntést (pl. kettős állampolgárság bevezetése), messze elmarad a kívánatostól.
A nemzetpolitikának és a diplomáciának az a feladata, hogy minden eszközzel a magyarság szülőföldön maradását és gyarapodását segítse elő. Ebben látszólag egyetértés van a Jobbik és a Fidesz között, azonban a megvalósítás módjában már élesen eltérnek a nézeteink. Az egyoldalú euroatlantizmusra felesküdött, magukat jobboldali-nemzeti-konzervatív és egyéb jelzőkkel ellátó kormányaink külügyérei, Jeszenszky Gézától Martonyi Jánosig egy igen egyszerű külpolitikai stratégiát követtek, ami visszaköszön minden nemzetközi és államközi szerződésben, állásfoglalásban és közleményben is. Ennek a stratégiának az értelmében a határon túli magyarság minden problémájára és nehézségére az euroatlanti integráció adja meg a választ, ezért a magyar diplomácia elsődleges feladata, hogy miután beküzdötte magát az Unióba, minden eszközzel és feltétel nélkül elősegítse a környező országok uniós integrációját. A magyar külügy elképzelései szerint az Unió keretein belül feloldódnak a nemzetiségi ellentétek és feszültségek. Ezért hallunk folyamatosan a nemzeti érdekérvényesítés és a határon túli magyarság érdekében tett kemény diplomáciai fellépés helyett folyton a szomszédos országok érzékenységének tiszteletben tartásáról és, vagy – most éppen Ukrajna kapcsán – a területi integritás megőrzésének elsődlegességéről. Ez a logika és érvelés kísértetiesen hasonlít az internacionalizmus korszakára jellemző, kívülről irányított diplomácia jellegére. Ez a Jobbik szerint egy teljesen torz és önsorsrontó logika, amelynek a kudarca mára bizonyított tény. Jól látható ugyanis, hogy a schengeni határok ellenére a szlovákiai magyarok helyzete romlott, mint ahogy Románia uniós csatlakozásával sem lett könnyebb a székelyföldi magyarság élete.
Határozott kiállásra van szükség, aktív külpolitikára és érdekérvényesítésre, hiszen soha senki nem fog a mi érdekeink védelmében síkra szállni. Az ukrán válság is rávilágított a magyar diplomácia katasztrofális állapotára, amelynek a tevékenysége kimerül a brüsszeli-washingtoni állásfoglalások magyarra fordításában, önálló vélemény és elképzelés nélkül, holott a kárpátaljai magyarság helyzete okán igencsak lenne érvényesítendő nemzeti érdekünk. Ehelyett beálltunk az euroatlanti kórusba, amely tíz éves szorgos munkával elősegített egy puccsot egy szuverén ország vezetése ellen. Továbbá a szélsőségekre mindig oly érzékeny Nyugat olyan erőket segítettek a hatalomba, akik náci jelszavakat skandálva a legdurvább soviniszta kirohanásokat intézték a soknemzetiségű Ukrajna őshonos kisebbségei ellen, köztük a magyarság ellen is. Amikor pedig a Krímben saját sorsáról és hovatartozásáról dönt a nép, gyakorolva az önrendelkezés szent jogát, akkor Ukrajna területi integritását emlegetik azok, akik Ukrajna függetlenné válása óta folyamatosan megsértik az ország szuverenitását, válogatott eszközökkel beavatkozva Ukrajna belügyeibe. A nemzetközi jogot emlegetik azok, akik Koszovó függetlenné válásánál is arra hivatkoztak, sőt Afganisztán és Irak lerohanásánál is. Nehéz higgadtnak maradni a tömény nyugati cinizmus és a magyar diplomácia szolgalelkűsége láttán.
Az EU-n kívüli országok közül melyekkel tudna elképzelni szorosabb viszonyt az Jobbik? Mi a véleményük a Globális (más néven Keleti) Nyitás politikájáról?
GyM: Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a kormány lelkes olvasója a Jobbik külpolitikai programjának, és abból nincs ellenére folyamatosan szemezgetni, hiszen ellentétben a Fidesszel, pártunk már 2008 óta hirdeti a Keleti Nyitás politikáját. Nincs bennünk sértődés, egyetértünk a törekvéssel, és támogatjuk ebben a kormányt, fontosnak véljük a Kelet felé történő gazdaságpolitikai nyitást. A megvalósítás azonban láthatóan hagy maga után némi kívánnivalót. A keleti nyitás ugyanis komolyabb dolog annál, minthogy egy Szijjártó Péter kaliberű fiatal pártpolitikusra lehessen bízni, aki mind tapasztalat, mind szakmai felkészültség, mind külgazdasági és külügyi apparátus híján van. Ez nem egy kommunikációs feladat, amit egyébként Szijjártó Péter kiválóan el tudna látni, hanem stratégiai kérdés, hiszen a keleti – vagy éppen globális – piacaink visszaszerzése a tét. Ehhez pedig nem üres keretmegállapodásokat kellene kötni az érdekelt államokkal, hanem valós gazdasági kapcsolatokat kellene létesíteni, szívós, és eltökélt háttérmunkával és előkészítéssel. Ehelyett a kormány a pótcselekvést választotta, miközben a hivatalos diplomácia, a teljes Külügyminisztérium az egyoldalú euroatlanti külpolitikát folytatja. Gyakran előfordul, hogy a két törekvés élesen szemben áll egymással, kioltják egymást. Így a kormány Globális Nyitása számunkra nem több egy gyenge és szakmai alapok nélküli kommunikációs lufinál.
A Jobbik Keleti Nyitása elsősorban Oroszországra, Törökországra, Kínára, Iránra, Azerbajdzsánra, az ún. Arab-világra és Dél-Kelet Ázsiára koncentrálna egy teljes minisztériumi szervezettel a háta mögött. Meglátásunk szerint ugyanis ezen a téren a tényleges gazdaságpolitikai siker más módon nem érhető el.
Mi a véleményük a Visegrádi Négyek szervezetéről, feladatairól és jövőjéről? Milyen szerepet szánnak a V4 együttműködésnek?
GyM: Nincs túl nagy súlya a Visegrádi Együttműködésnek, bár lehetne. A csoport országait összeköti a földrajzi elhelyezkedésen túl a történelem és a kultúra, ez tény, de a politikai céljaink láthatón mások. Lengyelország középhatalom, erős uniós és amerikai elköteleződéssel, Csehország szinte mindig mindenben külön utas, mi meg nem rendelkezünk 25 éve világos stratégiára arra vonatkozóan, hogy mit is akarunk magunkkal kezdeni a világpolitikában. Így azért nehéz együttműködni, és tartalommal megtölteni az együttműködést. A Jobbik a V4 helyett egy lengyel-magyar-horvát regionális együttműködést látna szívesen, amely közösen képviselné érdekeinket az Unióban, valamint a nemzetközi intézményekben, szervezetekben.
A Jobbik szerint milyen Magyarország jelenlegi NATO- és ENSZ-politikája? Szükség van-e szerintük változásra? Ha igen, milyen módon?
GyM: Az ENSZ fontos témákat vet fel és képvisel. Ám mostani formájában azon túl, hogy egy jó informális találkozóhely politikusoknak, valamint egy lehetőség a nemzetközi politikában és sajtóban kisebb szereppel bíró országoknak arra, hogy nagyobb közvélemény előtt fejthessék ki véleményüket és nézeteiket, haszontalan. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilván más kérdés, az egy nagyhatalmi érdekegyeztető fórum, amibe azonban az olyan kis országoknak, mint hazánk még akkor sincs beleszólási joga, ha fényévenként egyszer nem-állandó tagságot nyer el.
A NATO egész célja, lényege pedig azzal, hogy a hidegháború lezárult, tulajdonképpen teljesült. Az abban való magyar részvétel (amit a délszláv válság idején ajándékba kaptunk néhány reptér és katonai bázis felajánlásáért) így káros és felesleges. Hiszen a NATO ma már nem más, mint Washington geopolitikai érdekeinek érvényesítésére eszközölt intézmény, amelynek elsődleges célja kiterjeszteni a hatalmát az eurázsiai kontinensre és bekeríteni Oroszországot. Amerika jelenléte a Csendes-óceánon, Közép-Ázsiában és Közel-Keleten, a Baltikumban és Közép-Európában ezt a törekvést jelenti és joggal bosszantja Oroszországot. Ebben a törekvésben viszont nekünk nem szabadna Amerikát támogatnunk. A geopolitikai helyzetünk ugyanis ennél sokkal törékenyebb, és tudható, hogy ha a medve harap, annak a levét nem a messzi Amerika, hanem mi fogjuk itt meginni Közép-Európában.
Ennek a tagságnak és külpolitikai stratégiának súlyos ára lehet, és ezt nem kívánom magunknak! A legtöbb magyar ember már egyébként azt sem érti, hogy mit keresnek magyar katonák afganisztáni, szomáliai és mali missziókon, nagyon nehéz a magyar nemzeti érdeket meglátni az ilyen szerepvállalásokban. Azt a mesét senki nem hiszi el, hogy a NATO majd megvédi hazánkat, ha bajba kerül, ezért kell kiszolgálni maradéktalanul Washington érdekeit.
Az Ön pártja számára - a mai külpolitikai stratégia kialakításánál - meghatározó erővel bírnak a magyar külpolitika múltbeli fontos eseményei, döntései?
GyM: Az elmúlt 24 év minden szempontból az elszalasztott külpolitikai lehetőségek időszaka. Ennek fényében is számomra a fentebb emlegetett Bethlen Gábor-i külpolitika, a huszadik században pedig a Horthy Miklós nevével fémjelezett diplomácia az irányadó. Ezen időszakokban sikerült ugyanis, még ha csak rövid időre is, de felfogni a nemzetközi és európai politikai folyamatokat és a nemzeti érdekérvényesítéshez szükséges szövetségi rendszert megtalálni és kiépíteni. Ezt a sikeres diplomáciát a jelenkorban is alkalmazni lehetne, hiszen ma is Szkülla és Kharübdisz között kell eveznie annak, aki a nemzeti érdeket határozottan érvényesíteni akarja, és révbe akarja juttatni az ország hajóját. Félreértések elkerülése végett, a határozott érdekérvényesítés nem egyenlő a vakmerő és felelőtlen diplomáciával. Az a gyakorlat viszont elfogadhatatlan a magyar külügyi vezetéstől, hogy ölbe tett kézzel és vállvonogatva hallgatja, hogy a kisantant országaiban átírják és meghamisítják a történelmet, saját hazug propagandájával árasztják el a nemzetközi médiát és közvéleményt. Miközben államközi szerződésekben mondunk le a határon túli kisebbség védelméről és feltétel nélkül ismerünk el olyan országokat, amelyek Trianon romjain jöttek létre gyakran abszurd körülmények között. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia úgy hullott körülöttünk alkotó elemeire, hogy egyedül a magyar diplomácia nem hallatta hangját az őshonos kisebbségei érdekében. Most Ukrajna esik szét hasonló módon, miközben a Bem rakpart éppen Ukrajna területi integritásának sérthetetlenségéről beszél a kárpátaljai magyarság védelme és autonómia- vagy önrendelkezési törekvései kihangsúlyozása helyett.
DiploMaci
