A magyar médiában időről időre jelennek meg a radikális pártok európai előtöréséről szóló cikkek, elemzések. Legutóbb például az Index írt egy publikálás előtt álló tanulmányról, amiben a Political Capital munkatársai amellett érvelnek, hogyha a Jobbik, és más hasonszőrű szélsőséges pártok a közelgő Európa Parlamenti választásokon sikert aratnak, akkor azok Brüsszelben egy az Orosz Föderáció érdekeit nyíltan kiszolgáló politikai csoportosulást hoznak létre. Ez a megállapítás azonban szerintem több szempontból téves következtetéseken alapszik, és bővebb magyarázatra szorul.
Félelem és Reszketés Európában
A hazai és európai sajtó képviselői előszeretettel rettegnek a május végén esedékes EP választástól, ahol meggyőződésük szerint a Jobbik mellett több másik, szélsőségesnek tartott párt érhet el korábban nem tapasztalt sikereket. Felfogásuk szerint, ha ez megtörténik, akkor ezek a pártok önálló csoportot alakítanak Brüsszelben, és belülről bomlasztják majd szét az Európai Uniót. Mivel ez a sikeres szereplés a valóságban szinte borítékolható, ahogy e pártok világnézete is jól ismert, és az tényleg jelentősen távol áll az eddig megszokott Pro-EU / Pro-USA hitvallástól, a félelem még talán megalapozott is lehetne. Fontos látni azonban, hogy ez a választói támogatottsági erősödés nem a véletlen műve, azt az EU vezetői leginkább saját maguknak köszönhetik. Túlméretezett bürokratikus szervezet, általános diszfunkcionalitás, víziótlanság, elszámoltathatatlanság, vagyis, olyan mértékű demokrácia-deficit jellemzi az EU-t, hogy az már az eget csapkodja. Nem csoda, hogy az embereknek elegük van. Igazuk is van. Ebben a formában ugyanis, legalább is szerintem, az Európai Unió nem működhet tovább (erről bővebben lásd itt egy korábbi írásomat). És ezt az ún. szélsőséges pártok megérezték. Bár elnézve a gazdasági válság (nem valami mélyreható) kezelését, vagy vezető európai politikusaink döntésképtelenségét (pl. Merkel, Sárközy-Hollande tandem), ez a „ráérzés” azért nem volt olyan nehéz. De hát ilyen a populizmus, amiről mi itt a régióban bőven tudnánk mesélni.
("Az Európai Unió egyik megmentője?" - Martin Schulz, f: www.thenews.pl)
Annak a megállapítása azonban, hogy ezt az egészet az EU magának köszönheti, nem nagy kunszt, elismerem. Ellenben lényeges aláhúzni a tényt, hogy az európai választásokon induló szélsőséges pártok nem alkotnak valamiféle homogén tömböt. Mondjanak bármit is a hazai és európai média képviselői, vagy az olyan intézetek, mint a Political Capital. Ez a feltételezés egyszerűen nem állja meg a helyét.
A szubjektív gondolkodás eloszlatása
Persze az e meggyőződés mögött meghúzódó érvrendszer világos, csak sajnos szomorúan egyoldalú. Célja ugyanis az egyébként az EU választásokkal nem különösebben foglalkozó európai polgárok mindenáron történő mobilizálása, akár súlyos csúsztatások, téves következtetések propagálásával. Ebbe a rendszerbe illik bele, hogy a Jobbiktól kezdve a Front national-on (Franciország) át egészen a UKIP-ig (Egyesült Királyság) minden szélsőséges pártot egy kalap alá vesznek. Aztán kimondják róluk, hogy mindegyik fasiszta, náci, ultranacionalista, homofób, bevándorlás ellenes, EU és Egyesült Államok ellenes, valamint elvakultan oroszbarát, vagyis, ha bejutnak Brüsszelbe, vége a dalnak. Teszik ezt úgy, hogy közben a független elemző, vagy a pártatlan újságíró bőrébe bújnak.
Természetesen nem állítom, hogy nincsenek átfedések e pártok között, például, hogy jelentős részük ellenzi a feltétel nélküli bevándorlást. De az, hogy a legtöbb sajtótermék / politikai kutatóintézet ezeket egyként kezeli, nekem a mélyebb megértés teljes hiányáról árulkodik; hogy a szándékos félrevezetés szókapcsolatot most ne is használjam. Kezdésnek vegyük a brit UKIP-et: Nigel Farage pártja elkötelezett amerikabarát, ráadásul gazdaságilag masszívan liberális. Ellentétben mondjuk a magyar Jobbikkal, amely elveti az atlantista törekvéseket (lásd: magyar pártok külpolitikáját összefoglaló elemzésünket) és protekcionista gazdaságpolitikát hirdet. De ott van a holland PVV, a hírhedt Geert Wilders pártja, amely szemben több kelet- és dél-európai radikális párttal, erősen izraelbarát és törökellenes politikát folytat. A sort bár napestig lehetne folytatni, érdemes szerintem még két esetet hozni, amelyek szintén alátámasztják az érvet, hogy ezek a pártok nem állíthatóak egy platformra. 2009-ben radikális európai pártok egy csoportja megalakította az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét. Alapításkor ennek tagja volt a magyar Jobbik, a francia FN, vagy az ismertebb európai szélsőséges pártok közül a brit BNP. A csoport tagjai, miután 2010-ben létrejött az Európai Parlamentben önálló frakcióval rendelkező euroszkeptikus Európai Szabadság és Demokrácia párt – benne például a korábban emlegetett brit UKIP-pel, vagy az itthon is ismert olasz Északi Ligával és finn Igaz Finnekkel –, kérték felvételüket az újonnan alakult szervezetbe. Míg azonban a BNP és a Jobbik kérelmét elutasították (mondván, hogy azok szélsőjobboldali pártok), a francia FN-t felvették.
("Belőlük sem kérnek sokan" - A görög Arany Hajnal képviselői, f: www.guardian.com)
A fentiek fényében tehát azt kijelenti, hivatkozva akármilyen kutatásra, hogy a radikális pártok EP-be jutásával majd valami oroszpárti egységfront alakul Brüsszelben, amit Putyin fog pénzelni, súlyosan félrevezető és káros. Az ilyen következtetés és tájékoztatás semmilyen szinten nem tükröz számomra objektív, értelmes, szakmai gondolkodást. Természetesen a radikális pártok európai szintű erősödése, vagy jelentősebb reprezentáltságuk az EP-ben nem feltétlenül üdvözülendő fejlemény. Ellenben erre nem szubjektivitással, szelektív tényértelmezésekkel és indokolatlan félelemkeltéssel kell reagálni, hanem érvekkel és tényekkel arra vonatkozóan, hogy például: Miért jó az európai polgároknak az EU? Milyen sikereket köszönhetünk nekik? Miért rossz a szélsőséges pártok erősödése? Milyen következménnyel járhat egy tagállam EU-ból történő kilépése? Hogyan próbálják meg működőképessé tenné a láthatóan funkcióját vesztett EU intézményeket? Stb. Stb. Stb.
Igen, ezek valóban alapkérdéseknek tűnhetnek, mondjuk az európai gazdasági válság kezelése mellett. Ám, ha nem máskor, akkor talán most, a radikális pártok várható komoly EP sikerével látni fogják az EU és a tagállamok vezetői, hogy az Uniót újra kell építeni, mert innen nincs tovább. De nem csak intézményileg, hanem gondolati szinten is. Ha ezt nem értik meg, és erre sajnos van esély az elmúlt évtizedeket elnézve, akkor az Európai Uniónak sajnos lőttek. Ha tetszik, ha nem.
Legkésőbb május 25-e után meglátjuk mi lesz!
Németh Áron Attila
