Egyik fórumon sem látszik a kiút az ukrán-orosz konfliktusból: tegnap reggel Szergej Kuprijanov, a Gazprom képviselője közölte, hogy tartják magukat előzetes kijelentésükhöz, és leállítják az Ukrajnába tartó gázszolgáltatást, mivel az ország nem hajlandó visszafizetni közel 2 milliárd dolláros tartozását. Az, hogy a tárgyalások ilyen irányt vettek, nem sok jót feltételez a kelet-ukrajnai területeken zajló harcok megoldásával kapcsolatban sem.

Az ukrán Naftogaz és az orosz Gazprom feleinek nem sikerült kompromisszumra jutniuk a gázárral kapcsolatban: míg az ukránok (az Európai Bizottság által is támogatott áron) 326 dollárt lennének hajlandóak fizetni ezer köbméter gázért, addig az oroszok 385 dolláros árral lennének elégedettek. Az oroszok tegnap reggelt szabták meg előzetes határidőnek, amíg a döntésnek meg kellett volna születnie, ám mivel ez elmaradt, így Oroszország – ismerős stratégiával élve – elzárta a gázcsapokat.

Arról, hogy az európai gázimport milyen túlzott mértékben függ az oroszoktól, valamint, hogy a jövőben valószínűleg milyen lépéseket kell majd tenni ennek átalakításához, már többször írtunk (például itt és itt). Egyértelmű, hogy az ilyen gázviták okán újra és újra napirendre kell venni az ezekhez kapcsolódó stratégiai döntéseket és kezdeményezéseket. A mostani helyzet azonban már rég túlmutat az energiapolitika kérdésein: egyértelmű jelzés arra, hogy Putyin mennyire tekinthető kompromisszum késznek a kelet-ukrajnai harcok tekintetében.

("Putyin dolgozószobájában",f: www.politicalcartoons.com)

Bár hivatalosan a kijevi erők még továbbra is „csupán” orosz-párti szakadár csoportokkal kell, hogy felvegyék a harcot, egyre több olyan információ kerül napvilágra, amelyek közel biztos alapokon állítják azt, amiről eddig is volt sejtelmünk, vagyis, hogy ezeket a csoportokat a háttérből természetesen Oroszország támogatja. Ilyen hírek voltak például legutóbb a NATO azon felvételei, amin orosz harckocsik láthatóak áthaladni az orosz-ukrán határon, hogy utána a donyecki-régió felé vegyék az irányt. Nem teljesen tisztázott még az sem, hogy esetleg orosz fegyverese lőtték-e le az ukrán hadsereg katonai szállítórepülőgépét szombat hajnalban, 49 emberrel a fedélzetén (emiatt vasárnap nemzeti gyásznap volt Ukrajnában – ez volt a legtöbb áldozatot követelő incidens a harcok kezdete óta). Mindezek után vasárnap a kijevi vezetés úgy döntött, hogy lezárja Oroszországgal közös határát, és ott ütközőzónát hoz létre a további közvetlen orosz támogatás megszüntetése/megnehezítése miatt. Emellett tegnap összeült a nemzetbiztonsági tanács is, hogy megvitassa, szükséges-e háborús veszélyállapot bevezetése a szakadár területeken – az erről szóló döntést a cikk írásának időpontjában még nem hirdették ki.

Mindezen események mellett talán az lett volna az igazi csoda, ha bármi pozitív fejlemény születik a gázvitával kapcsolatos tárgyalásokon. Egyik oldalról persze mondhatnánk, hogy az esély megvolt rá, hiszen „ez csak üzleti kérdés”, ám látva a Kreml hozzáállását ehhez, de bármelyik másik hasonló konfliktushoz, ezt a nézőpontot végtelenül naivnak kell titulálnunk. Oroszország szemében nem létezik csupán üzleti kérdés, a gázexportját és azon keresztüli gazdasági befolyását már régóta arra használja fel, hogy érdekszféráját megtartva, egy a volt szovjet időkre hasonlító bázissal vegye körül magát. Látható, hogy ennek erősítését és megnövelését már nem csak gazdasági, de katonai-politikai területen is elképzelhetőnek tartja – erre pedig válaszlépésként nem lesz elég ez eddigi szankciók rendszere. Mindezek kapcsán Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára kijelentette, a hónap végéig elő fogják készíteni azt a tervet, amely minden valószínűség szerint indítványozni fogja a katonai szövetség mélyebb szerepvállalását a konfliktus megoldásában. Ilyen irányú lépések már meg is kezdődtek, mivel harci repülőgépek és hajók már érkeztek a régióba. Jelenleg azonban minimális az esély arra, hogy konkrét katonai beavatkozás történjen, Rasmussen inkább a tanácsadói tevékenység és közös hadgyakorlatok mellett tenné le a voksát – fegyverátadási egyezmények maximum egyéni szinten kötődnének.

Ez a fokozatosság bár örvendetes egy ilyen komplikált témában, kérdéses, hogy elegendő elrettentő erővel szolgál-e majd Putyinnal szemben. Bár Magyarországon a gázcsapok elzárása jelenleg nem okoz majd problémát, a konfliktus már-már háborús mértéke, valamint kifejezett közelsége egyértelmű jelzés, hogy itthon is komoly figyelmet kell rá fordítani.

Mészáros Tamás