Miközben egy szunnita terrorszervezet az ország egyre nagyobb részét foglalja el, Irak politikusai képtelenek egyességre jutni az ország jövőjét illetően. Holott a kérdés számunkra hamarosan nem az lesz, hogy ki legyen a miniszterelnök, hanem, hogy az ISIS vajon őket is keresztre feszíti-e, mint tette azt másokkal, akiket elfogott, vagy hagyja őket elmenekülni. Núri al-Maliki és társai mindenesetre ragaszkodnak saját pozíciójukhoz, közben pedig a szunnita felkelők szép lassan elérik a fővárost, Bagdadot, és ha ez megtörténik, Iraknak, ahogy most ismerjük, vége. Az iraki vezetés ideje tehát vészesen fogy, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy ez őket cseppet sem érdekli. Minket viszont fog.

Előző írásomban bemutattam, hogy az ISIS szunnita terrorszervezetnek alapvetően nulla eséllyel kellene, hogy rendelkezzen a nemzetközi tudáson és pénzeken megerősített iraki hadsereggel szemben, hiszen 10-15 ezres, könnyen felszerelt csapataik papíron sehol sincsenek a több százezres, modern tankokkal és légierővel támogatott helyi katonaságtól. Ennek ellenére a felkelők már két fontos várost (Tikrit, Moszul) és az ország 1/3-át (főleg Irak középső területei) fennhatóságuk alatt vonták. Nem is csoda, hogy ezen felbuzdulva az ISIS megalapította kalifátusát, ahova minden muzulmánt várnak, aki egyetért céljaikkal, hogy együtt terjesszék a szerintük igaz hitet. Magában akár ez egy elszigetelt hír is lehetne számunkra itt a Kárpát-medencében. Azonban a tény, hogy a terrorszervezet kalifátusa (lásd: térkép) szinte az összes olyan területet tartalmazná, amely egykor az Oszmán Birodalom irányítása alá tartozott, új megvilágításba helyezi az iraki konfliktust.

("Az ISIS ránk is feni a fogát", f: www.dailymail.co.uk)

Ezzel ugyanis az ISIS nem csak az iraki vezetést és a környező régiót fenyegeti, hanem például minket, magyarokat is. Persze sok víznek le kell folynia a Dunán, hogy Irak mellett (amit ugye még nem szerzett meg) újabb államot foglaljon el a csoport, főleg Európában. Nem zárható ki viszont, hogy az új kalifátus, amely Irak poraiból és Szíria bizonyos részeiből állhat, miután konszolidálta hatalmát, terrorcselekményekkel tart majd minket rettegésben. Nyilván ez az egész most még csak (szerencsére) a fantasztikum kategóriájába esik. Alapul véve azonban, hogy az al-Kaida mire volt képes saját állam nélkül kontinensünkön (London, Madrid), rossz belegondolni, hogy egy láthatóan sokkal eltökéltebb, kegyetlenebb és fanatikusabb csoport még őket is túlszárnyalhatja, ha lesz elég ereje. Ebben a helyzetben pedig az iraki kormány és hadsereg látható gyengesége szörnyű fejlemény. Részben, mert az ISIS előrenyomulása bár az utóbbi hetekben lassult, bizonyos helyeken megállt (sőt, egyes hírek szerint az iraki katonaság Tikrit visszafoglalása előtt áll), a felkelők mégis alig egy órára vannak már csak Bagdadtól – ahol ráadásul nem a hivatásos hadsereg, hanem egy iráni támogatással/finanszírozással működő síta milícia várja. Részben meg, mert az, amit a helyi politikusok a miniszterelnök, Núri al-Malikivel az élen művelnek, nem sok jót ígér. Sem számunkra, sem az irakiaknak. A héten próbált ugyanis házelnököt választani az iraki parlament – utat nyitva ezzel egy lehetséges új miniszterelnök és elnök előtt –, azonban a kurd, síta és szunnita képviselők képtelenek voltak megegyezni a jelölt személyében. Annak ellenére, hogy az iraki alkotmány a kérdésben világosan fogalmaz: a házelnök mindig szunnita, a miniszterelnök síta, az elnök pedig kurd. A parlament legközelebb jövő hét elején ül össze, hogy dűlőre jusson, addig vélhetően győzködni fogják egymást, ám abból kiindulva, hogy mit műveltek eddig, jobb felkészülni a legrosszabbra.

("Az iraki parlament mostanában", f: www.in.reuters.com)

Könnyen lehet tehát, hogy nyár végére Irak polgárháborúba süllyed. Összeomlik az egyébként is gyenge lábakon álló intézmény rendszer, minden felekezet egymásnak esik, miközben egy hatalomhoz ragaszkodó vezető a hadsereg megmaradt részével a végsőkig próbál kitartani az ország élén, mert a Nyugat már sem neki, sem ellenfeleinek nem hajlandó segíteni. Ismerős? Igen, lehet is, a szomszédos Szíriában ugyanis éppen egy ehhez hasonló forgatókönyv érvényesül. A különbség csak annyi a két állam összevetésében, hogy ha Irak bedől, a helyén egy olyan szörnyszülött képződmény jöhet létre az ISIS kalifátusának formájában, ami amellett, hogy az egyébként is puskaporos régiót még feszültebbé teheti, minket is közvetlen életveszélybe hozhat. Természetesen változatlanul alá kell húznunk, hogy ez az eshetőség most még nagyon messze áll a politikai realitásoktól. De ne feledjük, a múlt században két világháború előzményeit sem vették sokan komolyan, ahogyan az arab tavasz kirobbanása is váratlanul érte a nemzetközi közvéleményt. Reméljük Irakkal most nem így lesz.

Németh Áron Attila