Nagyon sok kérdést rejt magában a most csütörtökön kezdődő NATO-csúcs, amelyet idén a dél-walesi Newport-ban tartanak. Mivel mind európai, mind világviszonylatban töréseket szenved az eddig fennálló, de legalábbis hangoztatott biztonságpolitikai szabályrendszer, így a szövetség számára tálcán kínálkozna az alkalom, hogy valami „nagyot” mutasson. Ezek a várakozások azonban valószínűleg teljességgel hiábavalóak lesznek.

Mielőtt találgatásokba bonyolódnánk, egy dolog biztos: a hét második felében az Egyesült Királyságban gyűlnek össze az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének állam-, illetve kormányfői. Két napjuk van, hogy meghatározzák a stratégiát, a következő lépéseket olyan fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban, mint az orosz-ukrán, az iraki vagy az izraeli. Természetes, hogy ennyi idő alatt nem adható válasz az összes kérdésre, azonban egyértelmű, hogy egy ilyen magas szintű találkozótól nagyon sokat várhatnánk – főleg, mert azért feleslegesnek tűnik összegyűjteni minden ország vezetőjét, hogy kimondják, az orosz beavatkozás az ukrajnai fronton rossz/nem helyes és ennek további változatai.

("Nyugat felé húz" - Porosenko és Rasmussen, f: www.nato.int)

Milyen lépések merülhetnek fel akkor csütörtökön és pénteken? Az Európai Unió tagállamai részére magától értetődően az ukrajnai krízissel szemben tanúsított egységes magatartás meghatározása áll majd a középpontban. Jelenleg ebben a témában a következő a felek álláspontja: (1) Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kijelentette, hogy az orosz erők közvetlenül részt vesznek az ukrajnai harcokban, mindezek ellenére a szövetség nem tervez közvetlen katonai beavatkozást; (2) az EU erősebb államai (például Németország), vezetői (például Federica Mogherini), valamint az Egyesült Államok szerint a válságra nincs katonai megoldás, azt tárgyalásokkal és gazdasági erőgyakorlással (tehát még több szankcióval) kell kivívni; (3) több, az orosz gazdaságtól mélyebben függő kisebb EU-s állam kijelentette (közel az egész V4: Magyarország, Csehország és Szlovákia), hogy nem támogatják a szankciókat, mivel azok saját nemzetgazdaságaiknak jobban ártanak, mint Oroszországnak. Ilyen szintű megosztottság mellett véleményem szerint esélytelen, hogy áttörő eredmény szülessen Walesben – pedig több lehetőség is felmerülhetne. Mindjárt az első opció Ukrajna NATO tagságának mérlegelése, az erről való tárgyalások megkezdése, legalább formailag. Minderre nagyon kevés az esély, Kijev mindenesetre pénteken bejelentette, hogy nem titkolt célja a teljes tagság megszerzése. Bár Rasmussen nem vetette el egyértelműen az ötletet, kétséges, hogy mindebből a közel jövőben bármi valóra is válik: a NATO mindeddig (a három kisebb balti állam kivételével) szigorúan távol tartotta magát a konkrétan a Szovjetunióból kiváló államok felvételétől, és bár a nemzetközi szabályok épp most alakulnak át, véleményem szerint a szervezet berkein belül egy ilyen szintű lépéshez jelenleg még nincs meg a kellő politikai akarat. Másrészről pedig az eddigi semlegesség feloldásához Petro Porosenko-nak egyértelmű parlamenti támogatásra lenne szüksége az októberi választások után, ami a jelenlegi felállásban még kétséges.

A tagság mellett azonban más opciók is felmerülnek, például az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatása – ahogy azt a litván és román elnök szorgalmazza. Más jellegű támogatás már eddig is érkezett az ukránok részére például az EU-tól, azonban közvetlen fegyverszállításokat eddig nem szavaztak meg. Felmerülhet a kérdés, hogy miért is van ez így – főleg, amikor az ukrán fegyverszállítások egyik fő ellenzője, Németország pár országgal arrébb, Irakkal kapcsolatban pont erről döntött. A két konfliktus azonban nem összehasonlítható: míg Irakban a hadsereg egy (bár kétségkívül katonailag és pénzügyileg is erős) terrorszervezettel és annak újdonsült államkezdeményével küzd, addig Ukrajna közvetetten a világ egyik legerősebb nagyhatalmával. Véleményem szerint ezért az ukrán hadsereg további felfegyverzésének elutasítása valóban jó ötlet, mivel nincs az a fegyvermennyiség, amivel ez a csata az ukránok számára megnyerhető. A totális háború elkerülése érdekében az oroszok ellehetetlenítésére lesz szükség, nem pedig a konfliktus fegyveres jellegének indirekt erősítésére.

("Új határok előtt?" - Putyin, f: www.reuters.com)

Mindebből egyenesen következik, hogy ha csupán több fegyverrel az ukrán hadsereg nem nyerhet, akkor miért nem tesz aktív katonai lépéseket maga a NATO? Lényegében kérdésen felül áll, hogy a mostani szituáció több tagállamának biztonságát közvetett módon fenyegeti – mindez azonban hivatalosan kevés lenne egy katonai intervenció megkezdéséhez, amihez közvetlen támadás szükséges (mint ahogy a szeptember 11-ét követő afganisztáni misszió esetében történt). Stratégiai veszély esetén az Észak-atlanti Szerződés 4. cikkelye csupán közös konzultációt ír elő a feleknek – ez pedig lengyel és litván kezdeményezésre meg is történt a krími helyzetet követően. A találkozót követően a résztvevők szolidaritásukról biztosították Ukrajnát – nem egy áttörő siker.

Félő, hogy a most következő NATO-csúcs is hasonló módon fog véget érni az ukrán krízissel kapcsolatban. Pedig, ahogy ezt már előzőleg is említettem, Európa és a NATO nem nézheti tovább kvázi tétlenül az orosz agressziót, ideje lenne belátni, hogy a puha szankciók és lépések ideje lejárt. A NATO-nak pedig lenne egy ilyen erősebb stratégiában szerepe, ám korántsem egy katonai misszió terén. Ukrajna NATO-tagságának előremozdítása, az első lépések megtétele (ami nem kell, hogy feltétlen gyorsított eljárást jelentsen) olyan értékű jelzés lenne Oroszország számára, amitől (keményebb, értelmes keretbe öntött szankciókkal karöltve, a katonai kiadások emelésével, valamint a keleti jelenlét erősítésével) eséllyel várhatnánk az orosz erőpolitika meghátrálását. Egyre több vélemény szól arról, hogy a szeparatisták által jelenleg uralt terület Oroszországhoz való csatolása egy krími összekötő folyosó miatt lenne fontos Vlagyimir Putyinnak, ezt pedig láthatóan drágán is hajlandó megszerezni. Politikai egységre lesz szükség tehát, ha ezt a határt el akarjuk érni vele szemben – az ehhez való út kezdőlépését pedig remélhetőleg pont Walesben teszik majd meg.

Mészáros Tamás