Napokon belül Szijjártó Péter, eddigi miniszterhelyettes és parlamenti államtitkár követheti a Külgazdasági és Külügyminisztérium élén a Brüsszelbe távozó Navracsics Tibort. Ennek kapcsán két cikkben, két szemszögből foglalkozunk a kinevezés hátterével. Ismét Pro/Kontra a DiploMacin!
Szijjártó Péter: Pro – Mészáros Tamás
Ha őszinték vagyunk magunkkal, Szijjártó Péter külügyminiszteri kinevezése alapvetően vert helyzetből indul. Hiszen az új külügyminiszter jelölt sokak szerint egy személyben képes megtestesíteni mindazt, ami a magyar politikával, a mai hazai politikai kultúrával problémás, az elmúlt években ezért külön „iparág” épült az életének minden momentumának kiforgatására.
Szijjártó új kinevezésében azonban találhatunk több pozitív fejleményt is. Ezek az előnyök főleg akkor feltűnőek, ha a leendő külügyminisztert az ország egyik legátmenetibb külügyminiszterével, Navracsics Tiborral vetjük össze. Szijjártó ugyanis a gyakorlatban már 2012 óta külügyminiszter, bár akkor még ezt külügyi és külgazdasági államtitkárként aposztrofálták. Leginkább talán az ő nevéhez kötődik a „keleti nyitás” politikája, amit mára a kormányzati kommunikáció új, „globális” jelzővel próbál ellátni. Erről a stratégiáról mi is többször írtunk, sikerességéről megoszlanak a vélemények, azonban egy biztos: az irány, amit képvisel, alapvetően nem haszontalan Magyarország számára. Egyértelmű, hogy a mai világpolitikai rendszerben nem szabad, nem lehet és nem ajánlatos egy lábon állni sem gazdaságilag, sem külpolitikailag. Bár egy kezdeti előítélet sokat rontott megítélésén, a keleti kapcsolaterősítéstől senki sem várta, hogy az helyettesíteni fogja az Európai Uniót, az ott már bejáratott kereskedelmi csatornákat és külgazdasági folyamatokat. A stratégia alapja inkább a diverzifikálásban hozott eredményt – amely téren valóban szükség volt a fejlődésre. Meg lehet persze mosolyogni a magyar nyelvi képzést az azeri egyetemen, de nem érdemes: ha ugyanez a hír egy nyugati országgal lenne kapcsolatos, senki sem tekintené értelmetlennek a külügyminisztérium próbálkozását. Ennek kapcsán pedig érdemes elgondolkodni, nem túl magas-e ez a közép-kelet-európai ló, amin ülünk, hogy a tőlünk keletre fekvő, nálunk sokszor jóval eredményesebb országokat ilyen sötét szemüvegen keresztül tudjuk róla csak figyelni? Ha a keleti nyitás egyetlen eredménye az lenne, hogy a magyar állampolgárok mostantól ország számba vennék a különböző közép-ázsiai országokat, akkor már megérte. Viszont ennél sokkal nagyobb a hozama –szerencsére nem ennyivel kell beérnünk.
("Magyarország következő külügyminisztere", f: www.dunaworkshop.hu)
Szijjártó személyével a magyar külügy élén új időszak kezdődik (erről érdemes elolvasni a 444.hu cikkét), és ahogy mi is jeleztük előzőleg, előtérbe kerül a külpolitika gazdasági céloknak való alárendelése. A magyar gazdaság legfőképp termékexportból tartja fent magát, így a kereskedelmi kapcsolatok kiaknázása, azok feltérképezése és elősegítése egyértelműen fontos lépés a gazdasági válságból való teljes kilábaláshoz. Szijjártó Péter vezetésével ez a stratégia totális manifesztációt nyer az új Külgazdasági és Külügyminisztérium élén.
És ami talán az egész kérdés gyakorlati zárszava, az a tény, hogy Magyarországon nem a külügyminiszter határozza meg a külpolitikát, hanem a miniszterelnök. Ez korántsem hungarikum, más országokban is természetes, hogy az ország legfőbb vezetője diktálja a követendő irányvonalat diplomáciai kérdésekben, azonban az már inkább magyar sajátosság, hogy a külügyminiszter és a külügyminisztériumi gárda hozzáadott értéke szimplán a végrehajtásra hagyatkozik. Erről nehéz pozitívan írni, azonban tény, hogy Szijjártó sokkal nagyobb sikerrel fogja tudni implementálni az orbáni elvárásokat az újraszervezett minisztériumban, mint Martonyi vagy akár Navracsics. Szijjártó karaktere végletekig hűséges Orbán Viktorhoz, ezt ő maga sem titkolja, büszke arra, hogy közvetlenül a miniszterelnökkel dolgozhat. Tökéletes szócsöve lesz tehát a kormányzati elvárásoknak, vele kapcsolatban nem kell arra utaló jegyeket keresnünk, amelyek majd széthúzást eredményeznek a miniszterelnökség és a külügy között. Az elmúlt több mint két év során személye ismertté vált a különböző országok külügyi képviseletein, a magyar államot képviseli már 2012 óta, így új pozíciója organikus előrelépésnek tekinthető a párton belül.
Szijjártó lesz Magyarország új külügyminisztere. Kinevezése nem lehet kritikáktól mentes, azonban „új” feladatát már eddig is sikerrel ellátta a kormányzati instrukcióknak megfelelően. Ezzel pedig véleményem szerint továbbra sem lesz probléma.
A Pro/Kontra cikkek tartalma, érvrendszere nem feltétlenül tükrözi adott szerzőnk tényleges személyes véleményét egy-egy külpolitikai kérdésről, eseményről, vagy személyről, azt ugyanis mint feladatot kezeljük. Ebben a rovatban tehát nem célunk saját gondolataink megjelentetése, helyette azt igyekszünk bemutatni, hogy minden nemzetközi kérdésnek két oldala van, melyek mellett egyaránt lehet érvelni a közismert tények figyelembevételével.
