A nagyhatalmak (P5+1) és Irán a héten Bécsben tárgyalnak az iráni nukleáris kérdés megoldásáról, bár a megegyezésre adott határidő éppen ma jár le, szinte kizárt, hogy minden fél számára megnyugtató megállapodás szülessen. Jelen cikk iráni szemszögből mutatja be a program szükségességét.
2002 augusztusában egy ellenzéki csoport, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa nyilvánosságra hozta, hogy Teherán Natanz városában urándúsítóművet, Arakban pedig nehézvízgyárat épít, egy olyan program keretében, amelynek célja a teljes nukleáris fűtőanyagkör kiépítése. Khatami elnök (1997–2005) sietett leszögezni, hogy a program kizárólag békés célokat szolgál, és meghívta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) képviselőit, hogy vizsgálják meg a be nem jelentett intézményeket. A perzsa állam ugyan nem sértette meg a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit, de George W. Bush 2002-es évértékelő beszédében – amelyben a gonosz tengelyéhez sorolta Iránt, Irakot és Észak-Koreát – megfogalmazott vádakra nem volt szerencsés titokban épülő nukleáris létesítményekkel válaszolni. A natanzi helyszíni vizsgálatok során, a NAÜ szakemberei a centrifugákat üzemképtelennek találták, azonban dúsított urán nyomára is akadtak, amelyet Teherán azzal magyarázott, hogy az előállításra alkalmas szerkezeteket a feketepiacról szerezte be, így a szennyeződés a korábbi tulajdonostól – Pakisztántól – származott. A nemzetközi közösség a Khatami-vezetéssel tárgyalásokat kezdeményezett a program leállításáról, amelyek során részsikereket értek el.
("Protokoll-mosoly" - Mohamad Dzsavad Zarif, Catherine Ashton és John Kerry Bécsben; f: telegraph.co.uk)
Teherán álláspontja szerint ugyanolyan joga van az atomenergia békés felhasználására, mint bármelyik másik ENSZ tagállamnak, ráadásul 1968-ban az elsők között írta alá az atomsorompó szerződést és együttműködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel. Ennek ellenére az Egyesült Államok és szövetségesei, különös tekintettel Izraelre, azon aggodalmainak adott hangot, miszerint Irán célja atombomba kifejlesztése.
A teheráni döntéshozók szerint a következő tényezők kifejezetten szükségessé teszik az atomenergia felhasználását:
1. Az olajkészletek korlátozottan állnak rendelkezésre, egyes becslések szerint az ország nagyjából negyven évre elegendő olajtartalékkal rendelkezik, ha elfogynak a készletek, az jelentős gondot fog okozni a teheráni vezetésnek, mivel a GDP körülbelül negyede az olaj- és gázexportból származik. Ráadásul a kőolaj kitermeléséhez szükséges infrastruktúra – köszönhetően a több éve fennálló szankcióknak is – elavult, középtávon veszélyezteti a kőolajexport biztonságát.
2. Az atomenergia felhasználása nem szennyezi a környezetet, bár az elhasznált fűtőanyagok tárolása még csak ideiglenesen megoldott. A rendkívül pazarló olajfelhasználás következtében Irán a világ egyik legszennyezettebb országa lett, ezért mindenképpen szüksége van az alternatív energiaforrások növelésére. Ráadásul a nukleáris energia jóval olcsóbb és sokkal hatékonyabb energiahordozó, mint a kőolaj.
3. Irán uránérc lelőhelyekkel is rendelkezik, miért ne használhatná ki ezen erőforrásait is, mint ahogyan azt megteheti más szuverén állam.
4. A poszt-bipoláris korszakban, különösen 2001. szeptember 11. után az ország nemzetközi és regionális kapcsolatrendszere jelentősen átalakult. Az afganisztáni és iraki események után Teherán befolyása és mozgástere jelentősen megnőtt a térségben, miközben az Egyesült Államok ("Nagy Sátán") katonailag bekerítette az országot. Paradox módon ezen események hatására Irán befolyása jelentékeny mértékben megnőtt a térségben, így a térség hatalmi egyensúlyváltozása kiváló alkalmat nyújtott középhatalmi ambíciók megfogalmazására, amelyhez az atomprogram tökéletesen illeszkedik.
5. Mivel az Egyesült Államok fizikailag is jelen van a térségben, ez egyfajta pszichológiai nyomás az iráni rezsimre nézve, hiszen Washington korábban többször nyíltan kijelentette, hogy kifejezetten kívánatosnak tartja a teheráni rezsim megdöntését. Ezek alapján érthető, hogy az iráni vezetés elsődleges érdeke, a politikai status quo fenntartása és az Iráni Iszlám Köztársaság biztonságának garantálása. Azt azonban Iránban nem hajlandók elismerni, hogy Teherán magatartása, retorikája szintén veszélyt és fenyegetettséget jelent szomszédaira, valamint Izraelre és az Egyesült Államokra egyaránt.
Irán jogát a nukleáris program békés célú felhasználásához senki nem vitatja. A nemzetközi közösség aggálya az, hogy a nukleáris technológiák, berendezések jelentékeny része kettős felhasználású, vagyis csupán a szándékon múlik, hogy mire használják fel. Ha Irán atombombához jut, az fegyverkezési versenyt indíthat el a térségben, ráadásul precedenst teremthet, hiszen minden nemzetközi erőfeszítés ellenére úgy válhat egy ország nukleáris hatalommá, hogy nincs olyan ország, amely teljes mellszélességgel támogatná.
Egyes elemzők az iráni vezetést – túlozva – felelőtlennek, paranoiásnak írják le, pedig Teherán nagyon is racionálisan, pragmatikusan gondolkodik és dönt. Az iráni atomprogram Teherán középhatalmi ambícióit és regionális fenyegetettségét tükrözi, az Iráni Iszlám Köztársaság alapvető érdeke pedig az államegység fenntartása, védelme, mind a külső mind a belső kihívásokkal szemben. Teherán számára az Egyesült Államok a legnagyobb fenyegetés, hiszen a szomszédos országokban katonai támaszpontokat tart fenn; 2001-ben Afganisztánban, majd 2003-ban Irakban katonai erővel döntötte meg az Amerika-ellenes vezetést. Irán célja, hogy az amerikai befolyás ellensúlyozásaként a lehető legnagyobb befolyásra tegyen szert a régióban, és e tekintetben sikerrel járt, hiszen jelenleg a térség egyetlen problémáját sem lehet nélküle megoldani (legyen szó Irakról, Afganisztánról vagy akár az arab–izraeli kérdésről). A perzsa állam retorikája nagyon erős, azonban amikor az érdek és az érték között kellett választani, Irán mindig az előbbit választotta. A vezetés tisztában van azzal, hogy Iránnak szüksége van az európai és ázsiai tőkére, ezért a külpolitikában csak a retorikában érvényesülnek a belpolitikai prioritások. Fontos hangsúlyozni, hogy az iráni politikai elitben a kulcsfontosságú külpolitikai kérdésekben (regionális hatalom kibővítése, nukleáris program) a reformerek és a konzervatívok között alapvetően konszenzus van.
("Támogató hangvétel" - iráni egyetemisták tüntetnek az atomenergia mellett; f: bbc.co.uk)
Az Iráni Iszlám Köztársaság az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ország ellen irányuló fenyegetésekre hatékony választ tudjon adni. A rakétaprogram terén elért sikerekkel, valamint a nukleáris program kapcsán felmerült bizonytalansággal Irán az elrettentést célul kitűző politikája azon a feltételezésen alapul, hogy aligha támadná meg akármelyik ország, ha tisztában lenne azzal, hogy Irán atomfegyverrel rendelkezik. Az azonban kérdéses, hogy ez a közeljövőben elegendő lesz-e, hogy visszatartsa az ország ellenségeit egy esetleges katonai akciótól. Irán a nem hagyományos fegyverprogramjainak eredményeként komoly sikereket ért el, amely fenyegetést jelenthet a térség bármely államának számára illetve az amerikai támaszpontokra. Az ország elleni szankciók korlátozzák hagyományos fegyverekhez való hozzájutását, ezzel azonban a nemzetközi közösség éppen a kívánt cél ellenkezőjét érheti el, hiszen Irán még elkötelezettebbé válhat a nukleáris fegyver megszerzése iránt, mivel ez az egyetlen olyan stratégiai eszköz, amellyel a perzsa állam ellensúlyozhatja ellenségei hagyományos fegyverek terén elért fölényét.
Irán bármennyire is szélsőséges retorikát hangoztat, egyetlen államot sem támadott meg a modern korban. Az iráni atomprogram azért jelenthet fenyegetést a nemzetközi stabilitásra és békére, mert Teherán számos olyan békés célú nukleáris technológiával rendelkezik, amely megfelelő politikai akarat esetén katonai célokra is felhasználható. Azt viszont kizártnak tartom, hogy – ha törekszik is nukleáris fegyver megszerzésére – bevetné akármelyik állam ellen.
Bartha Bálint
Az „Olvasók a DiploMaci ellen” rovat lényege, hogy egy adott cikk kifejezetten azért születik egyik-másik írónk klaviatúrájából, hogy azzal Ti, olvasók vitatkozzatok. Tietek tehát a lehetőség, ahogy korábban, hogy most is érveljetek velünk szemben, éljetek vele, mert szerintünk érdemes - cikkeiteket hivatalos postánkba, a diplomaci.posta@gmail.com-ra várjuk!
