Francia választások: Erős, de nem első a szélsőjobb

2015. március 26.

Múlt hét vasárnap tartották meg Franciaországban a helyhatósági választások első fordulóját, amelyen az előzetes közvélemény kutatások a Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Frontot tették győztes pozícióba. Az erősen nacionalista párt bár végül ezt a helyet nem nyerte el, drasztikus erősödése sokak számára intő jel lehet az európai politikában.

Bár híveik szerették volna azt a látszatot kelteni, úgy tűnik, hogy a jelenleg hatalmon lévő francia szocialisták helyzete korántsem rendelkezik egy főnixmadár jellegű felemelkedéshez elegendő tartalékkal. A tavaly májusban tartott európai parlamenti választásokkor ugyanis François Hollande elnök és Manuel Valls miniszterelnök pártja kemény vereséget szenvedett, és csupán a harmadik helyet sikerült elérnie a győztes Nemzeti Front és a jobbközép, Nicolas Sarkozy vezette Népi Mozgalom Uniója (UMP) mögött.

("Az első lépés megvan" - Sarkozy a bejelentés után; f.: publico.pt)

Az euroszkeptikus pártok előretörése nem mondható francia-specifikusnak, hasonlóval találkozhattunk az Egyesült Királyságban vagy akár Magyarországon is tavaly a brüsszeli képviselők megválasztásakor. Hollande tehát valamilyen szinten még reménykedhetett, hogy Marine Le Pen népszerűsége csupán a hagyományosan kisebb súllyal rendelkező voks kapcsán mutatkozik majd meg, és az idei helyhatósági kapcsán már nem sikerül ilyen erős tábort mobilizálni.

A megyei önkormányzati választások befolyásoló értéke ugyanis kifejezetten magas: 101 megyei önkormányzati szék kerül betöltésre, ezek közül pedig 71 szocialista kézben volt. Mindeddig, ugyanis a múlt vasárnapi első forduló eredményei után látható, hogy az ország politikai térképe végérvényesen megváltozik majd a most vasárnapi (március 29.) második forduló után.

 Úgy tűnik tehát, hogy a szocialisták lejtmenete közel megállíthatatlan, hiába módosítottak több helyen is a választási rendszeren – például a kantonok határainak átszabásával. Ez több tanulsággal is szolgál:

Első körben tényszerű, hogy alig 6 hónappal a visszatérése után Nicolas Sarkozy újra szerepet kaphat a francia nagypolitika porondján, és ha így folytatják, a 2017-es elnökválasztásokon le fogja tudni győzni Hollande-t. Sikerüket erősíti, hogy mostantól az UMP tudja a zászlajára írni, hogy ők azok, akik vissza tudják tartani a szélsőséges politikai elemeket az országban. Mindezek ellenére pártjának sokat kell még harcolnia a bebiztosított helyzetért, hiszen Sarkozy megosztó személyisége és korábbi botrányai miatt sok esetben még a jobboldali választók között sem egyértelmű befutó. Tanácsadóinak és politikai szakértőinek így erőn felül kell majd dolgoznia imázsának újraalkotásáért. A választók kegyei mellett azonban meg kell küzdenie az UMP vezetéséért is: Alain Juppé, az UMP másik prominens személyisége szintén pályázik az elnöki pozícióra. Sokak szerint pedig pont Juppé kevésbé arrogáns és inkább a közép felé húzó politikája volt az, ami miatt az UMP most győzelmet ért el az első fordulóban. Összecsapásuk valószínűleg egyre intenzívebb lesz a közelgő hónapok során.

("Minden szavazat számít" - a Nemzeti Front plakátja; f.: frontnational.fr)

A másik tanulság, hogy a szélsőjobb előretörésével és pozícióival komolyan számolni kell. A Nemzeti Front a második körben is több mint a kantonok felében indít jelöltet és közülük 40-ben első helyen áll a felmérések szerint. Ha ez a papírforma valóra válik, az akár még drasztikusan meg is változtathatja a mostani eredményeket, ami beválthatná az előzetes közvélemény kutatások által lefestett jövőképet. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az UMP a kisebb centrum pártok (UDI és MoDem) támogatása nélkül a Nemzeti Front valószínűleg most első helyen állna a ranglétrán.

Marine Le Pen így még ha első körben nem is konkrét győzelmet, de a pártja számára hatalmas sikert könyvelhet el. Ennek megfelelően nem is ült sokáig babérjain, tegnap már arról nyilatkozott, hogy elnökként azonnal népszavazást írna ki Franciaország EU-ból való kilépéséről. Véleménye szerint ugyanis "az Európai Unió halott, a mi gazdaságunk, szociális jóléti rendszerünk és identitásunk halála (az EU)". Jelen körülmények között egy ilyen lépés minden valószínűség szerint drasztikus dominó-effektust indíthatna el – látható ugyanis, hogy Görögországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és egyre több helyen alakulnak olyan pártok, akik erősen szkeptikusak az Európai Unió pozitív hatásait illetően. Az EU egyik oszlopos tagjának ilyen szintű megingása végérvényesen megingatná a kontinens szerepét a világpolitikában. Most vasárnap este kiderül, erre mekkora a reális esély.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr637306224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tidal Wave 2015.03.26. 12:43:25

"Első körben tényszerű, hogy alig 6 hónappal a visszatérése után Nicolas Sarkozy újra szerepet kaphat a francia nagypolitika porondján, és ha így folytatják, a 2017-es elnökválasztásokon le fogja tudni győzni Hollande-t."

Ha a baloldal így folytatja, az sem biztos, hogy Hollande lesz a jelölt, ha meg igen, akkor be sem fog jutni a második fordulóba az elnökválasztáson 2017. áprilisban. Ekkor pedig Sarkozy (vagy Juppé) Marine Le Pen-t fogja legyőzni a második fordulóban, nem pedig Hollande-ot.

Chris Bolgar 2015.03.26. 20:57:43

Így van, az EU halott - gyengébbek kedvéért, halvaszületett. A kérdés kizárólag az, hogy ezt melyik párt, politikai alakulat ismeri fel (be) hamarabb.

Krisz11 2015.03.26. 21:41:58

Az FN erősödése hatalmas győzelem az önrendelkezésükért küzdő népeknek és a nemzetállamoknak. Egész Európa az EU igája alatt szenved.

"megingatná a kontinens szerepét a világpolitikában"
Van elég teendő itthon. A világpolitikai hatalmi játszmákba való belefolyástól nem lesz nagyobb jólét vagy közbiztonság. Értelmetlen és káros lenne világpolitikai szerepre törni anyagi és/vagy emberi áldozatot nem kímélve.
Éljünk itt Európán belül békében.

sierrahun 2015.03.27. 17:28:02

Naccerű, Sárközy megint. Lássuk Khadafi pénze nélkül mire megy a választás terén...
Remélem eltűnik a süllyesztőben, ezúttal lehetőleg örökre. Muszáj volt neki megtámadni Líbiát és polgárháborúba dönteni.
süti beállítások módosítása