Június 7-én lesz tíz éve, hogy a katalán fővárosban tizenöt értelmiségi – nagyobbrészt ismert egyetemi tanárok és írók – egy kiáltványt indítottak útjára „egy új politikai párt létrehozásáért Katalóniában” címmel. Ezek az értelmiségiek azonban nem vállalták a választásokon való megmérettetést, így került a mozgalom élére Albert Rivera, aki 2006-ban a Ciudadanos (Polgárok) párttá alakulását felügyelte, és akinek a legfőbb célja az ideológiai bal-jobb felosztással való szakítás volt. A tavalyi EP-választás őket igazolta, hiszen a párt a nyolcadik legtöbb szavazatot szerezte, két helyet szerezve magának az ország számára biztosított 54-ből. Ekkor döntöttek a párt vezetői úgy, hogy az egész országban megvetik lábukat. A nemrég rendezett andalúziai regionális parlamenti választásokon az előrejelzésekre rácáfolva kiválóan szerepeltek. Úgy tűnik, hogy jócskán akadnak híveik a mérsékelt jobbközép szavazói körből. Ám nagy kérdés, hogy a májusi helyhatósági választásokon, majd az év végi parlamenti választásokon mennyien a Ciudadanosra.

A Ciudadanos három fő területen igyekszik megoldást kínálni a kialakult spanyolországi társadalmi problémákra: első az úgynevezett „kettősség” problematikája, ez alatt az állandó szerződéssel rendelkező munkavállalókat és az ideiglenes szerződés alapján foglalkoztatott munkavállalókat nevesíti a párt programja. A spanyol munkaügyi rendszer az eltérő végkielégítések miatt teljességgel igazságtalan – állítják –, hiszen aránytalan módon sújtja a fiatal pályakezdőket és munkavállalókat egyaránt. A párt javaslata, hogy egységes munkaszerződés létezzen csupán, és az ezzel egyidejűleg emelkedő végkielégítésekkel ki lehet majd küszöbölni a rendszer eddigi hibáit.

Spanyolországban (is) továbbá komoly probléma, hogy 7,5 millió ember még a minimálbért (648,60 euró/hó) sem keresi meg havonta. A létbizonytalanság és a szegénység felszámolására a Ciudadanos azt javasolja, hogy ezek a családok kapjanak fizetés kiegészítést, melynek mértéke attól függjön, hogy mennyire szegény a család és hány gyermek él egy háztartásban.

("Megszületett a Te pártod" - Ciudadanos választási plakát, f: celdayasociedos.com)

Harmadikként a tartós munkanélküliség megszüntetésére kíván programot kidolgozni a Ciudadanos. Az országban több mint hárommillió embert érint a probléma, a szakemberek azokat sorolják ebbe a csoportba, akiknek már több mint két éve nincs munkája, ezek közül nagyon soknak nincs megfelelő piacképes végzettsége sem. A Ciudadanos szerint ezeknek az embereknek speciális képzési programokban kell részt venniük, anélkül azonban, hogy őket a munkaközvetítők bármilyen program irányába befolyásolnák. Bár tény, ezek személyre szabott képzések lennének, vagyis, olyan képzési programokban kellene részt venniük, amely terület a lehető legközelebb áll hozzájuk. Fontos viszont megjegyezni, hogy attól függetlenül, hogy vélhetően ez lenne az egyik legjobb megoldás a tartós munkanélküliség felszámolására, a személyre szabott képzések nagyon drágák, a Ciudadanos programja pedig nem tartalmazza ezen költségek fedezetét.

Gazdasági programját tekintve tehát a Ciudadanos a tradicionális jobboldalhoz közeli felfogást képvisel, ugyanakkor fellelhetőek markáns baloldali elemek is politikai filozófiájában elég, ha csak az abortuszra és az azonos neműek házasságára gondolunk, melyeket a párt támogat.

("Egy jövendőbeli miniszterelnök?" - Albert Rivera, f: abc.es)

Spanyolország egységének kérdésében azonban egyértelműen osztja a kormányzó Néppárt (Partido Popular) álláspontját, lévén, nem támogatja az önálló Katalóniát. Elemzők szerint a Ciudadanos szavazóinak 53 százaléka a centrumban határozza meg magát, a közvélemény-kutatások pedig mára a Ciudadanost a negyedik helyen mérik a Podemos és a tradicionális spanyol pártok mögött, ez 13,4 százalékos támogatottságot jelent. Érdekes adalék, hogy a párt potenciális szavazóinak 45,7 százaléka négy évvel ezelőtt a Néppártra (Partido Popular) szavazott, míg 22,9 százalékuk a Fejlődés és Demokrácia Uniója (Unión Progreso y Democracia) szavazója volt korábban. (Az andalúziai regionális választások után az UPyD berkeiben egyre többen szorgalmazzák a Ciudadanos pártjával való egyesülést a még jobb szereplés érdekében, ám ezt az UPyD emblematikus figurája, Rosa Díez mindezidáig elutasította).

Múlt hónapban regionális parlamenti választásokat rendeztek Andalúziában, ahol a Ciudadanos a neki „jósolt” három képviselői mandátum helyett kilencet szerzett, ezzel megelőzte az UPyD pártját és pár százalékkal maradt le csupán a Podemostól, amely 15 képviselői helyet tudhat magáénak. Az ellenfelek mindeközben a magyarországi politikai kultúrától eléggé idegen módon békésen veszik tudomásul az „új versenyző” jelenlétét. Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára például egy új, civilizált jobboldalnak nevezte a pártot, hangoztatva, hogy sok mindenben nem értenek egyet a Ciudadanos politikájával, de az általuk megütött hang összességében elfogadható és bizonyos rétegek számára választható. Ugyanakkor a hatalmon lévő Néppárt számára nem ilyen szimpatikus és elfogadható a Ciudadanos, annál is inkább, mert a kormánypárthoz közeli mérések azt mutatják, hogy szavazóik egy része már Riveráékat támogatná, míg a néppárti szavazók másik részének másodlagos pártpreferenciája egyértelműen a Ciudadanos. Ezt csak tetőzi, hogy az évtizedes jobbközép hegemóniájukat megtörni látszik Rivera pártja, ami igencsak érzékenyen érinti a Néppártot, Mariano Rajoy ki sem ejti a száján a Ciudadanos nevét, míg a kormánypárt holdudvarához tartozóknak nem lenne ellenére egy választási paktum sem, hiszen a korrupció és a megszorító intézkedések igencsak megtépázták a szebb napokat is látott spanyol Néppártot. Némileg érthetetlen módon azonban Rajoy semmiféle paktumról nem akar hallani, kijelentette, hogy csak a spanyolokkal képzelhető el bármiféle paktum.

("Egyre többen vannak" - Ciudadanos aktivisták, f: teleprensa.com)

Kétségtelen viszont, hogy az andalúziai választásokon elért eredménye után a Ciudadanos felívelő pályán van, és a helyhatósági választások előrejelzései is azt mutatják, hogy sok helyen – például Madridban (mind a tartományban, mind a fővárosi közgyűlésben) – még ha a Néppárt a legtöbb szavazatot is kapja, a Ciudadanos nélkül nem tud majd kormányozni. Madrid megtartása pedig kulcsfontosságú a Néppárt számára a május 24-i helyhatósági választásokon, ezért Rajoy képes volt „reaktiválni” a párt „erős nőjét”, Esperanza Aguirrét, akivel köztudottan nem jó a viszonya, és aki eléggé önjáró politikus, ám karrierjét szinte mindenhol siker koronázta (volt oktatási és kulturális miniszter és a Szenátus elnöke is). Aguirre ellenben hajlik egy paktum megkötésére Riveráékkal a biztos siker érdekében. A Ciudadanosnak most a legjobban arra kell ügyelnie, hogy távol tartsa magát a spanyol közéletet erősen belengő korrupciótól. Riveráéknak tisztának kell maradniuk, máskülönben a gyorsan jött népszerűség ugyanolyan gyorsan foszlik majd szét. Ezért nem szabad koalícióra lépniük Andalúziában Susana Díaz, az autonóm közösségi kormány elnöke által vezetett szocialistákkal, sem később, a májusi helyhatósági választások utáni helyzetben a Néppárttal sem, ugyanis a szavazók éppen azért szeretik mind a Podemost, mind pedig a Ciudadanost, mert nincs látszólag közös „ügyük” a két tradicionális spanyol politikai párttal. Abban a pillanatban, amikor ennek az ellenkezője látszik kialakulni, mindkét új erő veszíteni fog kezdeti varázsából, amit sem Pablo Iglesias, a Podemos főtitkára, sem Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke nem akarhat. Egyelőre az idő nekik dolgozik.

Erőss Bulcsú