Szudán: George Clooneyt itt már ne keressék

2015. április 14.

2010 környékén a nemzetközi média napi rendszerességgel foglalkozott Szudánnal. Részben az ország déli részének közeledő függetlenségi népszavazása, részben pedig a megelőző években tapasztalt darfúri vérengzések miatt. Persze sokat segített ebben, hogy George Clooney (és még vagy egy tucat A-listás hollywoodi sztár) reggeltől estig követelte a nyugati hatalmak szudáni beavatkozását az összes létező, nemzetközileg jegyzett média felületén. A civil aktivizmust látszólag siker koronázta. A darfúri harcok elcsendesedtek, majd 2011 nyarától Dél-Szudán önálló állammá vált. Mára azonban a kezdeti örömből és optimizmusból nem maradt semmi, ahogy Clooney is inkább a Comói-tó partján hűsöl, minthogy Szudánért kampányolna a CNN-en. Pedig a tegnap kezdődött választásokkal párhuzamosan az ország újfent az összeomlás jeleit mutatja.

Omar al-Bashir szudáni elnök 1989 óta Szudán ura. Ez a kifejezés ráadásul esetében, mint oly sok afrikai ex-katonai vezető esetében, egyáltalán nem túlzás. A politikus több mint 25 éve élet és halál kérdéseiről dönt ebben a jobb sorsa érdemes kelet-afrikai országban. Szudán ugyanis közel sem volt mindig az a kilátástalan koszfészek, mint aminek sok nemzetközi elemző mondja. Persze tény, többségében alulképzett lakossága, fejletlen gazdasága, a demokrácia hiánya, valamint a két, egymást bő egy évtizeddel követő véres polgárháborúja (1955-1972 / 1983-2005) nehezen predesztinálta volna arra, hogy ő legyen Afrika Svájca. Ellenben fontos megjegyezni, hogy az a jelentős olajkészlet, ami Dél-Szudán elszakadásáig teljes egészében az al-Bashir rezsim birtokában volt (2011-ben ennek kb. 2/3-át elvesztette), okot adhattak volna átfogó fejlesztésékre, melyek mondjuk Szomália helyett Ghána irányába tolják az ország politikai és társadalmi fejlődését. De nem így történt. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött diktátor ugyanis pontosan nulla előrelépést hozott ’89 óta.

albashir1.jpg

("Nem a demokrácia bajnoka" - Omar al-Bashir, f: thestar.com)

A tegnap kezdődött és három napig tartó országos választás azonban még így sem tartogat semmi fenyegetést a néhai katonai vezető regnálására nézve. Az elsöprő siker garantált. Bár ehhez nyilván nem árt a kézi vezérelt média, az ipari méretekben manipulált választási rendszer, illetve a hosszú ideje rettegésben tartott és elnyomott ellenzék, akik ráadásul éppen emiatt meg sem mérettetik magukat. A kicsivel több, mint 13 millió választásra jogosult tehát úgy vonul az urnák elé – ha egyáltalán –, hogy biztosak lehetnek benne: a változás nem mostanában köszönt országukra. Marad a hihetetlen szegénység, a gazdasági kilátástalanság, a nemzetközi szankciók és megbélyegzés (az Egyesült Államok jó ideje a terrorizmust támogató országok listáján tartja Szudánt), valamint a félelem. Szomorú fejlemény viszont, hogy 2013 óta, még ha kisebb megszakításokkal is, újra komoly harcok robbantak ki Szudán déli területein, amin láthatóan Dél-Szudán önállósága sem segített, sőt.

A probléma kettős. Az egyik, és fontosabb, természetesen az olajkészletek és a független Dél-Szudán feletti ellenőrzés. Al-Bashir minden áron szeretné visszaszerezni a 2011-ben elvesztett forrásait, ám ezt nehezíti, hogy ennek a jelentős része az elszakadt új államhoz került. A kartúmi vezetés éppen ezért pénzzel és fegyverrel is támogatja a helyi kormányt, hogy a hatalom ne kerüljön a velük ellenséges ellenzékiek kezébe, akikkel az ottani vezetés éppen etnikai alapú polgárháborút folytat. A másik, hogy a hírek szerint további három déli tartomány (Darfúr, Dél-Kordofán, Kék-Nílus) tervezi az elszakadást Szudántól, és esetleges csatlakozását Dél-Szudánhoz, amit Kartúm nem engedhet meg magának. Olaj, etnikum, politika. Három tényező, amely a legtöbb afrikai országot szétfeszítette az elmúlt 50 évben, és valószínűleg szétfogja az elkövetkező fél évszázadban is. Ez alól pedig, mint látható, Szudán sem kivétel.

albashir2.jpg

("Ő hisz a szudáni választások szabadságában", f: timesunion.com)

Mi várható így a mostani választásokon? Sima kormány siker, a 70-es éveit taposó Omar al-Bashir újabb mandátumot nyer, ahogy tette azt legutóbb, 2010-ben. Ellentétben azonban az akkori időszakkal, a jelek szerint most keményebb nyugati bírálatban részesülhet az elcsalt választásokért, ami azt is előrevetíti, hogy a gazdasági szankciók, melyek jó ideje sújtják Kartúmot, nem kerülnek feloldásra, bármennyire is szeretné ezt elérni al-Bashir – például azzal, hogy tavaly nemzeti konzultációt hirdetett, idén pedig szabadon engedett néhány emblematikus ellenzékit. Al-Bashir számára viszont még az előbbieknél is sokkal nagyobb gondot jelenthet hatalmának megrendülése, amit a dél-szudáni helyzet és az elszakadni vágyó déli tartományok esetleges felkelése (megtámogatva némi nyugati politikai-gazdasági nyomással) hamarosan elhozhat a számára. És azt talán ő is jól tudja, ha nem másért, hát a korából fakadóan, hogy az olyan afrikai vezetők, mint ő, ritkán buknak békésen.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr67367212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása