Az utóbbi időben sok szó esik a balti államok félelmeiről Oroszországot illetően, azonban vannak más területek is, amelyek az orosz medve karmai közé kerülhetnek. Észtország, Lettország vagy Litvánia mellett olyan „egzotikus” területekre is kiterjedhet Oroszország figyelme, mint az ebben az írásban tárgyalt Transznisztria és Budzsák.

A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, a Moldova és Ukrajna közé ékelődő szakadár terület, melyet egyetlen állam sem ismer el önállóként, hathatós orosz segítséggel vívta ki függetlenségét Moldovától 1992-ben. Az önállóságát kinyilvánító területet a moldáv hadsereg támadását követően a 14. orosz hadsereg segítette státuszának megőrzésében – jelenleg is körülbelül 2.000 orosz békefenntartó katona állomásozik Transznisztriában, biztosítandó a status quo-t. Moldovával értelemszerűen rossz a viszony (Kisinyov nem ismeri el a szakadár terület függetlenségét, és továbbra is Moldova részének tekinti a Dnyeszteren túli földsávot), Ukrajnával azonban jó kapcsolatok alakultak ki az 1990-es években. Ez a 2004-es kijevi narancsos forradalmat követően változott meg, hiszen a kis „állam” első elnöke, Igor Szmirnov, Viktor Janukovicsot támogatta. Az ukrán kapcsolat azonban csak rövid időre romlott meg, és a következő elnök, Jevgenyij Sevcsuk már volt annyira óvatos, hogy az EuroMajdan idején nem fejezte ki Janukovics iránti szimpátiáját.

(f: antiwar.com)

A Krím orosz elfoglalásával azonban a helyzet nagyot változott: a Transznisztriában állomásozó orosz békefenntartókban Kijev potenciális fenyegetést lát délnyugati területeire, elsősorban Odessza körzetére nézve. Ezzel szemben Tiraszpol ukrán megszállástól való félelmét hangoztatja, aminek egyébként valószínűleg nincs valós alapja. A vélemények persze megoszlanak arról, melyik félnek és mennyiben lehet igaza. Egyesek szerint a szakadár állam a területén lévő orosz egységekkel (amelyek létszáma könnyedén a két-háromszorosára növelhető), és a transznisztriai biztonsági erőkkel kiegészülve 10-12.000 fős haderőt adhat ki, komoly fenyegetést jelentve Ukrajnára. Mások azt hangsúlyozzák, a kis állam eddig nem jelentett veszélyt senkire, haderejét kizárólag védekezésre használta, és inkább Ukrajna fenyegeti területi integritását, mint fordítva. Mindemellett Ukrajna, ha nem is épít ki formális kapcsolatokat a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársasággal, nem hivatalos kapcsolatok léteznek, elsősorban a transznisztriai és az Odessza megyei politikai és gazdasági elit szintjén, és láthatólag mindkét félnek megfelel a jelenlegi helyzet.

("Az ország, ahol megállt az idő", f: thenational.ae)

Budzsák neve nem valószínű, hogy sokaknak ismerős lenne. Ukrajna leginkább délnyugaton fekvő – Moldovával és Romániával határos – területéről van szó, amely Odessza megye része. A kevert etnikumú területen a 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint 35,8 százalék ukrán, 24,8 százalék bolgár, 17,7 százalék orosz, 15,2 százalék román és 4,6 százaléknyi moldáv lakosság él. Majdnem mindenki beszél ugyanakkor oroszul, de a lakosság megosztott: egy részük inkább Ukrajna, másik részük inkább Oroszország pártján áll a konfliktusban. Egyes elemzők már tavaly ősszel a Besszarábiai Népköztársaság létrejöttét jósolták, ami köszönhető egyrészt a terület stratégiai helyzetének (elég a következő térképre pillantani: ha Oroszország elfoglalná a területet, Odessza harapófogóba kerülne), másrészt pedig annak, hogy a helyi politikai elit is inkább húz Oroszország és az Eurázsiai Unió, mint Kijev felé. Ennek ellenére nem jött létre újabb népköztársaság a területen, és véleményem szerint nem is fog.

Egyfelől – bár két Dnyeszter-híd elfoglalásával gyakorlatilag el lehetne szakítani a területet Ukrajnától – Oroszországot éppen eléggé lefoglalják a másik két „népköztársaságban” történő események, emellett – Putyin hiába tagadja – a szankciók jelentős károkat okoznak az országnak, amit az alacsony olajárak csak tetéznek. Mindezeken felül a terület nem határos Oroszországgal (így egy itt létrejövő „népköztársaság” utánpótlását legfeljebb a Fekete-tengeren keresztül lehetne megoldani), annál inkább a NATO-tag Romániával, és így az Európai Unióval. Másfelől a terület mégoly oroszbarát politikai vezetői sem vágynak egy olyan véres harcokkal járó szcenárióra, mint ami Kelet-Ukrajnában ment végbe az elmúlt évben. Ráadásul a területen élő bolgár és gagauz nemzetiségű lakosságra sincs komolyabb hatással a szomszéd Moldovában folyamatosan szeparatista húrokat pengető nemzettársaik tevékenysége – márpedig ha valahonnan, akkor Gagauziából indulhat el esetleg egy elszakadási törekvés. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ebben az esetben Odesszát is magában foglalná az önálló „állam”, ami viszont a különböző nemzetiségek súlyát csökkentené, ami máris kevéssé vonzóvá teheti az önállóságra irányuló terveket. Az Ukrajnai Gagauzok Szövetsége vezetője szerint egyébként a nemzetiség tagjai elutasítanak bármiféle szeparatista törekvést, bár időről-időre felmerül az 1954-ig létezett Izmail megye visszaállításának kérdése, de ez is leginkább azért, mert az ötlet támogatói jobb pénzügyi feltételeket (több kormányzati támogatást) remélnének az Odesszától elkülönülő régiónak.

("Budzsák bekebelezésével Románia is kapna egy orosz határt", f: russia-insider.com)

Véleményem szerint tehát nincs alapja azoknak a félelmeknek, hogy Budzsák önszántából szeparatista törekvéseket indítana, vagy, hogy Oroszország megszállná a területet. A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságra is igaz, hogy megfelel a jelenlegi helyzet: egy oroszok által a területről indított akció Ukrajna ellen nem áll érdekében a kvázi államnak. Ukrajna délnyugati határai így nem valószínű, hogy megváltoznának akár kívülről jövő (orosz), akár belülről jövő (szeparatista) törekvések eredményeképpen.

Abelovszky Tamás