A kedvező 2014-es magyar gazdasági mutatókra építve ambiciózus konvergencia programot jelentett be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A számok mögé nézve azonban könnyen felismerhető, hogy hazánk esetében hasonlóan ambiciózus külpolitika képes csupán biztosítani a felzárkózásunk Nyugat-Európához: ez azonban jelenleg hiányzik.
A második, illetve kisebb mértékben a harmadik Orbán-kormányra jellemző külpolitikai irányvonalat sokáig értetlenül szemlélte számos hazai és szinte az összes mértékadó külföldi elemző. Ez az értetlenség abból fakadt, hogy sokáig képtelenek voltak felismerni, hogy a Fidesz látszólagos hintapolitikája, amely az Európai Unió ellen szabadságharcot hirdetett, miközben a hazai termékeknek keleti, legújabban déli piacokat keresett, a hidegháborút követő nemzetközi hatalmi renddel szembeni bizalmatlanságból eredt.
("A magyar külpolitika arca" - Szijjártó Péter, f: mno.hu)
Az Európai Unió feltételezett fragmentálódása, akár szétesése esetén egy erős, központosított Magyarországot kívánt létrehozni. Így az jobb esélyekkel vészelheti át a viharos éveket, évtizedeket, miközben újrarendeződik a világrend és a feltörekvő hatalmak nagyobb szeletet szakítanak ki a világgazdaság tortájából. A bizalmatlanságnak alapot adó kérdések, habár az Unió kevésbé van veszélyben, mint öt éve, nem szűntek meg, így érdemes ennek tükrében megvizsgálni az optimista konvergencia programot, amely alacsony olajárat, nemzetközi stabilitást és az Európai Unió fennmaradását, sőt, megerősödését feltételezi. Az optimizmus tiszteletreméltó, azonban a kedvező körülmények fennmaradásáért, vagy inkább azok kialakításáért hazánk is felelősséggel tartozik. Ennek fényében az elkövetkezendő évek magyar külpolitikai prioritásait veszem számba.
Kezdve a kőolaj látszólag tőlünk független világpiaci árával, két stratégiai fontosságú régióban vannak feladataink. Egyrészt a Perzsa-öböl stabilitása elsődleges fontosságú, biztató jel a magyar katonai szerepvállalás az iraki Kurdisztánban, amely elősegítheti, hogy a közel-keleti hatalmi egyensúly Irán, Törökország és a szunnita arab államok között egy viszonylag békés mederbe terelődjön. Magyarországnak így egy aktivista Uniós Közel-Kelet politikát kell támogatnia, amely kitölti az Egyesült Államok részleges kivonulása miatt keletkező űrt.
Ezzel összefüggésben nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetközi hajózási útvonalak biztonságának kérdését. Az energiahordozók és nyersanyagok világpiaci ára csupán akkor maradhat tartósan alacsony, amennyiben az Európa és Kelet-Ázsia közötti, a világ legforgalmasabb hajózási útvonalait nem éri a néhány évvel ezelőtt Szomália partjainál uralkodó kalóz/terrorista támadásokhoz hasonló, vagy ennél is súlyosabb fenyegetés. Miközben a Szuezi-csatorna déli végén, Jemenben polgárháború zajlik, ez is aktivista közel-keleti, sőt, az Indiai-óceánra kiterjedő kül- és biztonságpolitikát feltételez.
("Déli Nyitás: Vajon van értelme?", f: embamex.sre.gob.mx)
Harmadrészt a legnagyobb kérdőjel a világgazdaság jövőjét illetően Oroszország kérdése. Szemben a jelenleg tapasztalható magyar hintapolitikával, ami ugyanakkor a szövetségesi nyomásgyakorlás miatt jelentősen finomodott az elmúlt hónapokban, Magyarország érdeke egy hosszú távú megállapodás megkötése a legitim félelmektől motivált Oroszország és a Nyugat között. A Szovjetunió bukását követően Oroszország kisemmizett fél lett a nemzetközi hatalmi koncertben, nem csoda, hogy megújult erejét (amely ugyanakkor gyorsan hanyatlik) igyekszik egy tartós ütközőzóna kialakítására felhasználni. Ellentétben a lengyel-litván konfliktusgeneráló politikával, hosszú távú partnerség kereteinek felállítása szükséges Oroszországgal és nem a szovjet periféria „elcsábításával” kell kezdeni. Ez a megegyezést kereső politika ugyanakkor nem jelent megvesztegethetőséget, nem szolgálhatja az oroszok jelenlegi stratégiáját, amely a Nyugat megosztására irányul.
Végezetül, mint említettem, az Unió felett gyülekező sötét fellegek nem tűntek el, a déli tagországok gazdasági csődje továbbra is fenyeget. Az eddig követelt strukturális kiigazítás mellett be kell látni, hogy legalább ugyanekkora gondot okoz az Európai Unióban Németország túlzott exportéhsége, amely egy közös valutába zárt szabadkereskedelmi rendszerben kiszipolyozza a versenyképességben elmaradó déli tagállamokat. Az Unión belüli kereskedelmi mérleg kiigazítása ugyan csak közvetve érinti hazánkat, a mostani optimista külgazdasági várakozásaink mégis megkövetelik ezt a nehezen véghezvihető reformot.
("Varga utat mutatott, Szijjártó követhetné", f: origo.hu)
Ellentétben a Szijjártó-féle külpolitika nézetekkel a tartós gazdasági növekedés nem kampányszerű üzletszerzéssel érhető el, hanem a fent vázolt, az egész világra kiterjedő stabilitáson és céltudatos külpolitikán keresztül. Miközben Magyarország kis nyitott gazdaságként különösen érzékeny a nemzetközi (gazdasági) rendszer felbolydulására, önmagában nincs meg a megfelelő ereje ezeknek a körülményeknek a befolyásolására. Az Európai Unió és a Visegrádi Négyek (amelyet érdemes lenne Romániával és a Balkán több államával kibővíteni a közös érdekeinkre alapozva) tagjaként azonban felelősek vagyunk azért, hogy ne megúszni próbáljuk a nemzetközi rendszer elkerülhetetlen átrendeződését, hanem aktívan alakítani azt szövetségeseinkkel együtt. Magyarország ambiciózus és nagyrészt reális gazdasági keretprogramja immáron adott az elkövetkezendő évekre, „csupán” a külpolitikai stratégiánknak kell felzárkóznia mellé.
Csepregi Zsolt
