Múlt hét végén a Konzervatívok hatalmas meglepetésre biztos fölénnyel nyerték meg a 2015-ös brit parlamenti választásokat. A tulajdonképpeni favorit Munkáspárt simán bukott, ahogy elhasaltak, még náluk is csúnyábban, a liberálisok is. Az előző kormány kisebbik koalíciós partnerének megsemmisülése ráadásul azért külön elképesztő, mert konkrétan megszűntek tényezőnek lenni. David Cameron pártja tehát egyedül kormányozhat. Nem lesz könnyű dolga.

Ma nem jó brit közvélemény-kutatónak lenni

A brit közvélemény-kutatók fekete napja volt az idei választás, hiszen ha létezik értékelhetetlen előrejelzés a későbbi végeredményt illetően, akkor azt az összes valamirevaló cég dalolászva szállította. Elég talán annyit mondani, hogy a voksolást megelőző nap a Konzervatívok számára legoptimistább felmérést szolgáltató Elections Etc 289 parlamenti helyet prognosztizált a nagyobbik kormánypártnak. A tévedésük 42 mandátum, mínuszban, ami finoman sem mozog hibahatáron belül. Persze a választások lezárulta óta volt már olyan cég, név szerint a Survation, amely saját állítása szerinte telibe találta az eredményt, csak nem merte azt publikálni, mondván, annyira elütött az összes többi felméréstől, de ugye a gazdasági válság kirobbanása után is több Nouriel Roubini lett, mint amennyi valóban létezett. A közvélemény-kutatók komoly bukását bizonyosan 1-2 év bizalmatlanság követi majd irányukba.

Ma nem jó brit Munkáspárti és liberális politikusnak lenni

Múlt csütörtök reggel Nick Clegg liberális pártelnök, miután maga is szavazott, vélhetően átlapozta a végső mandátumbecsléseket, és ha némi keserűséggel is, de tudomásul vette, hogy pártja lesz az idei választások egyik vesztese, hiszen a kb. 30 mandátumos veszteség elkerülhetetlennek látszik. Clegg azonban, mint a legtöbb rutinos politikus, vélhetően inkább a pozitív dolgokra koncentrált. Például arra, hogy talán a 25-30 képviselői hely is elég lehet ahhoz, hogy pártja ismételten királycsináló legyen az Alsóházban. Helyi idő szerint aznap este 10-ig ennek volt némi esélye.

("Tegnap kormánytag. Ma szimpla képviselő" - Nick Clegg, f: telegraph.co.uk)

Múlt csütörtök reggel Ed Miliband munkáspárti pártelnök, miután maga is szavazott, vélhetően átlapozta a végső mandátumbecsléseket, és visszafogott örömmel vette tudomásul, hogy pártja lesz az idei választások egyik nyertese, hiszen az kb. 260 mandátum, amit 2010 után ismét megszereznek, elég lehet egy koalíciós kormány felállítására. Miliband azonban, mint a legtöbb jó politikus, inkább magabiztos győzelmet remélt, mégpedig, hogy talán sikerül 25-30 képviselői hellyel többet szerezniük, mint az előrejelzések, és később annak tudatában ülhetnek le a skót nacionalistákkal, vagy a brit liberálisokkal, hogy legnagyobb pártként ők keverik a kártyákat. Helyi idő szerint aznap este 10-ig ennek volt némi esélye.

És, hogy mi történt helyi idő szerint aznap este 10-kor? A BBC publikálta ilyenkor szokásos exit poll eredményeit, amely szerint a skót SNP szinte teljes egészében lesöpri a Munkáspártot Skócia választói térképéről, a Konzervatívok majdnem egymagukban szereznek abszolút többséget, a liberálisok pedig hamarosan megsemmisülnek. Értetlenkedés, síri csend, kétségbeesés. A liberális és munkáspárti pártközpontok állítólag így reagáltak a BBC eredményeire. Bár Paddy Ashdown (LibDem) és Alastair Campbell (Munkáspárt) inkább viccesen közelítette meg a helyzetet: előbbi azt mondta, hogyha a BBC eredményei valósak, akkor legközelebb élőadásban eszi meg a kalapját, míg utóbbi, részben szolidarítva Ashdownnal, vállalta, hogy egy ilyen helyzetben mohón befalja skót szoknyáját. A BBC később csokoládéból kiöntve elküldte mindkettőjük kiegészítőjét, lévén, a konzervatívokat és a munkáspártiakat leszámítva (-15 / -7 parlamenti hely), a végeredmény szinte mandátumra pontosan (SNP: -2 / LibDem: -2 / UKIP: -1 / Zöldek: -1) hozta az exit poll által megjósoltakat.

("Álmában még lehet miniszterelnök" - Ed Miliband, f: theguardian.com)

Az egészben ráadásul különösen fájó a legnagyobb ellenzéki, és a kisebbik ex-kormánypárt számára, hogy múlt héten olyan politikai nagyágyúk veszítették el alsóházi széküket, mint Ed Balls, Douglas Alexander, Jim Murphy, Danny Alexander, Vince Cable, Ed Davey, Simon Hughes és Charles Kennedy. Az elkövetkező hetek, hónapok során tehát mindkét párt útkeresésben lesz. Ebből most úgy tűnik, hogy a liberálisok gyorsabban kerülnek ki. Bár tény, mindössze 8 parlamenti helyük tudatában az ő lehetőségeik erősen korlátozottak. A Munkáspártnak cserében van 232. Ám, ellentétben a törpepárttá zsugorodó volt kormánypárttól, ahol megvan, hogy kik szállnak harcba a pártvezetésért (Tim Farron és Norman Lamb), a legnagyobb ellenzéki párt még keresi következő vezetőjét. A helyi média szerint jelenleg amúgy a három legesélyesebb befutó két parlamenti veterán, Andy Burnham és Yvette Cooper, valamint a sokak által csak brit Obamaként emlegetett Chuka Umunna.

Ma nem jó UKIP szimpatizánsnak lenni

Nigel Farage bevetett mindent. A kampány során végig próbálta napirenden tartani a bevándorlás kérdését, az Európai Unió kérdését, valamint a hazafias témákat, vagyis, mindazt, amiben erősek. Sikertelenül. Farage és pártja ugyanis az est harmadik vesztese lett. A korábban várt 2-4 mandátumból (legvalószínűbbnek 3 képviselői helyet tartottak a felmérések) mindössze egyetlen egyet sikerült szerezniük. Ráadásul sem a pártelnök, sem Mark Reckless nem tudta hozni választókerületét; utóbbi különösen fájó, mivel alig néhány hónapja egy időközin hozta a mandátumát. A párt tehát parlamenti vezér nélkül marad, és így Farage-nak újfent marad az EP, valamint az utcai politizálás, ami továbbra is marginális szereplőként tarthatja a sokak által szélsőségesnek tartott pártot.

Ma jó brit Konzervatívnak lenni

Dacára annak, hogy az előzetes becslések bár szintén konzervatív győzelmet jósoltak, a párt idei választási győzelme komoly, rég nem látott siker. Hiszen karcsú többség ellenére is David Cameron végre színtiszta jobboldali kormányt alakíthat a legutóbbi, kompromisszumokkal terhelt koalíciós kabinet után. Egyelőre a fontosabb posztokon nincs jelentős változás. George Osborne (pénzügy), Theresa May (belügy), Philip Hammond (külügy) és Michael Falllon (hadügy) megtarthatta pozícióját. Régi-új belépők, akikre érdemes lesz figyelni az mindenekelőtt Michael Gove (igazságügy), Iain Duncan Smith (munkaügy), Jeremy Hunt (egészségügy) és Nicky Morgan (oktatás). A következő kormány legizgalmasabb / legtöbb vitát kiváltó kérdései pedig vélhetően az alábbiak lesznek: 12 milliárdos megszorítás (segélyezési büdzsé), uniós kapcsolatok és népszavazás, bevándorlás szigorítása, emberi jogi függetlenedés (részben megszüntetni az EJEB hatóságát, részben saját törvénnyel felváltani az emberi jogok európai egyezményét), Skócia, presztízs beruházások.

("Még 5 év" - Samantha és David Cameron, f: news.yahoo.com)

Ma jó skót nacionalistának lenni

("Skócia új ura" - Nicola Sturgeon, f: standard.co.uk)

59-ből 56 megszerzett brit alsóházi mandátum. Ennél a számnál érzésem szerint semmi nem fejezi ki jobban Nicola Sturgeon és pártja kimagasló választási szereplését. Ezzel az SNP nem csak regionális, hanem országos tényezővé vált, amelynek a megkerülése lehetetlen. Kérdés viszont, hogy a kampány során tapasztalt harcias skót hangnem vajon megmarad-e ezt követően is? Persze komoly népszerűségvesztést jelentene amennyiben nem. Ugyanakkor érdekes lesz látni, hogyha a Konzervatívok – korábbi ígéretüket megtartva – valóban közel teljes függetlenséget biztosítanak Skóciának, arra hogyan reagál majd az SNP. Még többet kérnek? Visszafogottabbak lesznek? Újra felvetik a függetlenség kérdését? És, ha igen, a skótok erre hogyan reagálnak majd? Megannyi kérdés. Ma még kevés válasz. Ez a 2015-ös siker azonban már így is-úgy is a törtelem könyvek sajátja.

Németh Áron Attila