Szalman szaúdi király az utolsó pillanatban mondta le részvételét a pénteken Camp Davidben megrendezendő találkozón, melyet éppen az arab uralkodókkal való megegyezés végett hívott össze Barack Obama amerikai elnök. A szaúdi példát követve (Kuvait és Katar kivételével) az uralkodónál alacsonyabb rangú tisztviselők küldésével jelzik az Öböl menti arab államok, hogy az Egyesült Államoknak változtatnia kell közel-keleti politikáján.

Jókora arculcsapásként érte az Egyesült Államok kormányzatát és személyesen Barack Obama amerikai elnököt, hogy a május 15-én, pénteken megrendezendő Camp David-i csúcstalálkozón, az Öböl menti Együttműködés Tanács hat tagállamából négyen is az uralkodónál alacsonyabb rangú tisztségviselővel képviseltetik magukat. Különösen komoly üzenetet hordozott a szaúdi király távolmaradása, hiszen azt éppen egy nappal azután közölték, hogy Washington bejelentette: az amerikai elnök és a szaúdi király négyszemközti megbeszéléseket is folytat majd Camp Davidben. Az Egyesült Államok reményei szerint a találkozó során eloszlathatja az Öböl menti arab monarchiák az Iránnal kötendő nukleáris kiegyezéssel kapcsolatos aggályait, de legalább csillapíthatja tiltakozásukat. Az új amerikai stratégiát, amely közvetlenül, a regionális hatalmi egyensúly támogatásával és nem közvetlen, elsöprő erejű katonai fellépés segítségével stabilizálná a Közel-Keletet, a konzervatív szunnita arab államok árulásnak fogják fel. Az iráni nukleáris program kapcsán folytatott tárgyalások mellékágán kialakulóban lévő amerikai-iráni kiegyezést, amely ennek az új stratégiának a legfontosabb eleme, a lehető legsúlyosabb biztonsági fenyegetésként fogják fel az Öböl menti arab államok.

("A régi királlyal még minden rendben ment", f: telegraph.co.uk)

A szaúdi király diplomáciai manőverével két legyet üt egy csapásra, hiszen amellett, hogy kemény üzenetet küldött az amerikaiaknak, hogy mennyire mélyponton van országaik kapcsolata, a találkozó során bemutatkozhat fia és unokaöccse, mint a királyság de facto vezetői. A szaúdi öröklési rendet az elmúlt hetekben alaposan felforgató, saját szövetségeseit vezető pozícióba emelő Szalman ezzel elejét veheti a fiát, Mohamedet érő kritikának, miszerint nincsen nemzetközi diplomáciában szerzett tapasztalata. Az uralkodó korára való tekintettel Szalman kénytelen erőltetett tempóban elrendezni a királyság vezetésében elkerülhetetlen generációváltást. Annak ellenére, hogy bár a találkozót lezáró közös fotó nem lesz egy különösebben impresszív mozzanata a diplomáciatörténetnek, nem reménytelen a holnapi napon tartandó találkozó amerikai szempontból, hiszen az arab monarchiák is érdekeltek a megegyezésben. Két területen várnak válaszokat az amerikai vezetéstől, egyrészt az iráni nukleáris program kapcsán akarnak keményebb amerikai tárgyalási pozíciót, másrészt sziklaszilárd biztonsági garanciákat várnak az Egyesült Államoktól arra az esetre felkészülve, ha támadás éri őket Irán vagy síita szövetségesei részéről. Ezek a biztonsági garanciák akár formális katonai szövetség megkötését is jelenthetik, amely azonban jelenleg nem áll az amerikaiak érdekében, hiszen az megakaszthatná a jóval fontosabb tárgyalásokat Iránnal, amely éppen az amerikai viszonylagos távolmaradását szolgálná a Közel-Kelet válságaitól.

A Camp Davidben megrendezendő tárgyalások mellett érdemes azt is megfigyelni, hogy hol keresnek ezek az arab államok új szövetségeseket. A szaúdi küldöttek útban Camp Davidbe Párizsban tárgyaltak, az Iránnal folytatott tárgyalások során kemény álláspontot képviselő Franciaország újabb és újabb fegyverszállításokat bonyolít le az Egyesült Államok kissé magára hagyott szövetségeseivel. Párizs jelentősen felélénkítette diplomáciai tevékenységét a Közel-Keleten, bár kérdéses milyen komoly szerepet játszhat a térségben a gazdasági bajoktól sújtott európai középhatalom. A franciák mellett a kényszertől vezérelve úgy tűnik Törökországgal is sikerült valamifajta együttműködést kialakítani a szaúdiaknak Aszad szír elnök elmozdítása érdekében. Összességében tehát, függetlenül a pénteki Camp David-i találkozó eredményétől, úgy tűnik az új amerikai Közel-Kelet stratégia sikeres, hiszen több terhet ró európai szövetségeseire és a közel-keleti térség legerősebb államaira a régió problémáinak megoldásában.

Csepregi Zsolt