Európa puskaporos hordója, a hagyományosan fragmentált Balkán időről időre újabb kihívásokkal szembesül. Miközben egyes államok (pl. Bulgária) képes volt a részleges kiemelkedésre (ld. EU-tagság), mások az országhatárokon átnyúló kisebbségi és vallási konfliktusokból fakadó bizonytalanságban élik meg mindennapjaikat, miközben a gazdasági kilátások is elég sötét képet festenek. 

A Boszniai Szerb Köztársaságban található Zvornik város rendőrőrsére idén tavasszal támadt egy 24 éves férfi, aki a délszláv háború idején elüldözött muszlimok (köztük saját édesapja) által elszenvedett sérelmekért akart fegyveres bosszút állni. A támadás utáni napokban tovább mélyült a szerb-bosnyák törésvonal:  Milorad Dodik, a szerb köztársaság elnöke úgy fogalmazott, hogy az ott élő szerbeknek joguk van megvédeni magukat, és saját fegyveres erővel kellene rendelkezniük. Ezzel egyidejűleg Szarajevó próbálta elszigetelt esetként, a vallási radikalizmus ritka példájaként beállítani a történteket. Erre minden oka meg is van a boszniai vezetésnek, hiszen semmi sem hiányzik kevésbé, mint a törékeny etnikai és vallási status quo felrúgása, ami hosszú távon jelentősen gyengíthetné Bosznia-Hercegovina integrációs esélyeit.

Márpedig Bosznia-Hercegovinának a béke megőrzése a legfőbb prioritás. Tavaly írtunk már a tuzlai zavargásokról; akkor azt a végkövetkeztetést tettük, hogy "Bosznia jelenlegi állapotában sehova sem kötődik: nem lett tagja a nyugati integrációs folyamatoknak, nem lett olyan sikeres, mint a szintén háború sújtotta Horvátország, és úgy tűnik, hogy az újra és újra padlóra került Szerbia gazdasága is végleg maga mögött tudja majd hagyni Boszniát."

("Keserű emlék tavalyról" - Egy tuzlai zavargó, f: reuters.com)

Ami a gazdasági helyzetet illeti, Bosznia-Hercegovina továbbra is versenyzik a leggyengébben teljesítő volt jugoszláv tagállam címéért, Macedóniával és Koszovóval vállvetve (link). A fragmentált közigazgatási rendszer önmagában kódolja a korrupció lehetőségét, amit csak súlyosbít a tény, hogy a Jugoszlávia felbomlását követő zavaros időszakban tönkrement ipari kapacitások, azóta sem épültek újra, emiatt az elhelyezkedési lehetőségek száma évről évre stagnál, miközben a gazdaság alacsony hozzáadott értékű tevékenységek révén próbál felszínen maradni.

És, ha már a rossz gazdasági teljesítmény és vallási fragmentáció, nem mehetünk el szó nélkül a közelmúlt eseményei mellett Macedónia vonatkozásában sem. Május elején az albán kisebbség került összetűzésbe a macedón fegyveres erőkkel Kumanovo városában. A konfliktus legalább 18 halálos áldozatot követelt. Amíg tehát Bosznia-Hercegovinában a vallási feszültség robbant, addig Macedóniában a kisebbségi konfliktus fajult el. Ami a lakosság összetételét illeti, Macedóniában a lakosság fele ortodox keresztény (akiket Moszkva jelentős erővel támogat), másik fele szunnita muszlim, miközben etnikailag 55 százalék a macedónok, 30 százalék az albánok, és 5 százalék körüli a törökök aránya. A különböző kisebbségek halmazai nem csak az ország egyes régióban fedik egymást, de országhatárokon átnyúló közösségek is léteznek, akiknek a közös - történelmi - életterét háborúk sora tette tönkre.

Nem csoda, hogy a szkopjei vezetés a sikertelen külpolitikai konszolidációt egy még sikertelenebb belpolitikára próbálja fogni. Macedónia integrációs esélyei az elmúlt években érdemben nem javultak, és az uniós csatlakozásnál sokkal könnyebbnek ígérkező NATO-csatlakozást sem sikerült még megvalósítani (nem kis részben a görögök ellenkezése miatt). Macedónia az eddig elért eredményei alapján az EU mindenkori leggyengébb aspiránsa gazdasági szempontból, és 2007-hez képest még a sajtószabadság terén is sikerült lejjebb küzdeniük magukat (36. helyről a 123. helyre). 

("Nem a nyugodt macedón jövőkép lenyomata", f: bbc.com)

A boszniai és macedón példák tipikus illusztrációi annak a jelenségnek, hogy mi történik a mesterségesen összefércelt államalakulatok (Szovjetunió, Jugoszlávia) felbomlását követően: mivel a korábban elnyomott etnikai és vallási különbözőségek nem követik az országhatárokon alapuló nemzetállami logikát, konfliktusgócok jönnek létre, amiket a központi kormányzat erővel próbál elfojtani, ahelyett, hogy a plurális demokrácia jegyében kiterjesztené ezen csoporton jogait.

Ebben a csapdában vergődik régóta ez a két ország is. A fő gond az, hogy nem létezik univerzális megoldás ennek a helyzetnek a feloldására. Bosznia esetében a még nagyobb szerb önállóság a területi elszakadás veszélyét veti fel, míg Macedónia a kisebbségek jogainak kiterjesztésével az éppenhogy többségi macedón nemzetiség önálló államiságát sodorná veszélybe. Mindenesetre, amíg a balkáni országok nem rendezik megnyugtató módon ezeket a belső konfliktusokat, addig hiába várják külső megítélésük jelentős javulását. Más kérdés, hogy az évszázados ellentétek rendezése nem várható el pár év leforgása alatt, de legalább az akaratot látnunk kéne – és nem csak a szavak szintjén.

Hámori Viktor