Múlt hét szerdán (június 17-én) a 21 éves Dylann Roof besétált a dél-karolinai Charleston egyik, főleg afroamerikaiak által látogatott templomába, és az esti szertartás közben lelőtt kilenc embert a gyülekezet tagjaiból, köztük a lelkészt is. Az eset, főleg Roof azóta bizonyított rasszista múltját tekintve, újra felkavarta a fegyvertartással kapcsolatos közbeszéd állóvizét az Egyesült Államokban – azonban már most látható, hogy semmilyen valós hatása nem lesz az ezzel kapcsolatos törvényekre.

Barack Obama elnöki sajtótájékoztatóján sajnálattal jelentette ki, hogy túl gyakorta kell ehhez hasonló esetek után nyilatkoznia. Az Egyesült Államoknak idővel szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy más, hozzá hasonló fejlettségű országban egyszerűen nem (vagy nem ilyen gyakorisággal) történnek fegyveres leszámolások. A már-már közhelyszerű megállapítás igazságát nehéz lenne tagadni – a sztereotípia, miszerint az amerikaiak életében mindennapos a fegyverhasználat, a fegyvertartás, a „lelőlek, ha a kertembe lépsz” magatartás itthon is egyértelműen elterjedt nézet.

("Gyászolók gyülekeznek a mészárlás másnapján a templom előtt"; f.: Reuters)

Bár sok tekintetben ez a kép túlságosan is leegyszerűsíti és így torzítja a teljes helyzetet, azonban az sajnos tény, hogy az Egyesült Államokban a lakosságra vetített fegyveres erőszakos cselekmények száma sokkal magasabb, mint máshol a fejlett világban. Ha Svédországgal, Németországgal, Franciaországgal egy lapra helyezzük a számokat, az eredmény kifejezetten lesújtó.

Mint ezekből (a 2007-es adatokból) látható, mind a halálos áldozatok, mind a fegyverbirtoklási arányok tekintetében magasan az Egyesült Államok vezeti a statisztikákat. Bár a két érték nem tekinthető feltétlenül minden tekintetben összefonódó értéknek – elég csak megnézni mondjuk az olasz és a svéd számokat, ahol látszik, hogy Olaszországban sokkal kevesebb a fegyver az állampolgároknál, mégis több az ebből adódó halálos áldozat – korreláció könnyen felfedezhető közöttük. Egyszerű logikát követve a nagy számok törvénye alapján, ha több lőfegyver van az utcákon, több hozzájuk kötődő erőszakos esemény is következik be. De biztos, hogy ez valóban így van? Nem meglepő, hogy az amerikai fegyverlobbi szerint korántsem.

A Nemzeti Fegyverszövetség (National Rifle Association – NRA) az amerikai politikai és közéleti színpad egyik legerősebb érdekérvényesítő szervezete. Véleményük és hangjuk erősen átjárja a Republikánus Párt és a konzervatív média teljes egészét, alapjaiban határozza meg a fegyverkezési kérdésről szóló diskurzust az országban. Az Egyesült Államokban a fegyvertartás jogát az alkotmány második kiegészítésében/módosításában fektették le: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” Az NRA és a republikánus szószólók ennek megfelelően elképzelhetetlennek tartanák ennek a jogszabadságnak a csorbulását, az erőszakos bűneseteket pedig inkább egy másik diskurzus irányába terelik: a mészárlásokért nem a fegyverek, hanem a mentálisan labilis és beteg emberek a felelősek. Sőt, ehhez szorosan kapcsolódva (legutóbb épp a charlestoni lövöldözés után) merül fel a kérdés az NRA vezetői részéről, hogy miért nem lazítják a fegyvertartási szabályokat még jobban? Hiszen látható, hogy a veszélyes elemek számára a jogszabályok nem okoznak akadályt, a becsületes állampolgárok viszont nem tudják magukat kellőképpen megvédeni. Mindez odáig fajult, hogy egyenesen a templomban lelőtt Clementa Pinckney lelkészt (és demokrata politikust) vádolják, hogy miért szavazott 2011-ben az ellen, hogy a templomokban is legalizálják a fegyvertartást.

("Érkeznek az első istentiszteletre az események után újranyitott charlestoni templomba"; f.: Reuters)

A logikai buktatóit a fenti érvelésnek véleményem szerint nem is kell részletesen kifejteni. Végtelenül visszás helyzetet teremt az, ha egy ilyen mértékű problémának nem a gyökerét, hanem a felszíni (ugyanolyan erőszakos) megoldását próbáljuk csak előtérbe helyezni a közvéleményben. Azonban majdnem biztos, hogy a múlt szerdai események hatására semmilyen törvénymódosítás nem fog születni az Egyesült Államokban – erre a jelenlegi republikánus többségű Kongresszusban semmi esély sincs. Nem mintha a helyzet felelősségét egyértelműen a Republikánus Pártra lehetne vagy szabadna tolni: a 2012  decemberében történt Newtown-i mészárlás után (amikor egy szintén fiatal férfi 20 gyereket és 6 tanárt lőtt le egy általános iskolában) sem mozdult a törvényhozás a módosítás irányába, és akkoriban még korántsem voltak kisebbségben a demokraták.

Az Egyesült Államok úgy tűnik, még nem hajlandó szembenézni a liberális fegyvertartás okozta sebekkel – hogy a rasszizmus továbbra is fenyegető jelenlétéről ne is beszéljünk (bár ez egyre több alkalommal határozza meg az ottani mindennapokat). Azonban amíg a politikai vezetők nem hajlandók a témát gyakorlatias módon, a politikai lövészárkokból kibújva szemlélni és feltárni, addig ez nem is várható el. Ennek a szörnyű charlestoni esetnek viszont esélye van annak a pontnak lenni az amerikai történelemben, ami meghatározó témát ad a 2016-os amerikai elnökválasztásnak, és így elindítja a diskurzust a helyes úton.

Mészáros Tamás