Számtalan határidő elmulasztása árán ugyan, de július nyolcadikán áttörésről szóló információk szivárogtak ki az Irán és a hat nagyhatalom közötti bécsi tárgyalásokról. A közel-keleti rendet alapjaiban felforgató maratoni diplomáciai folyamat sikeres lezárása azonban a mai nap fejleményein múlik.

Az évekkel ezelőtt az iráni nukleáris fegyverkezés megakadályozására indított tárgyalások, melyekben a perzsa állam mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország vesz részt, mára Irán nemzetközi közösségbe való visszaemeléséről és a közel-keleti hatalmi rend újradefiniálásról legalább annyira szólnak, mint az eredeti kérdésről. A tárgyalófelek idén áprilisban megállapodtak, hogy június 30-ig megalkotják a megállapodás végső változatát, amely garantálná, hogy Irán nem lesz képes a békés célú nukleáris program mellett atombombát építeni, ezzel párhuzamosan pedig lebontanák a perzsa államot időközben szinte megnyomorító gazdasági embargót. Az eredeti határidőt előbb egy héttel, majd július hetedikén újabb 72 órával hosszabbították meg, mivel a külügyi vezetők állítása szerint soha nem voltak még közelebb a megállapodáshoz, csupán néhány vitás pont maradt. Az európai vezetők szerint a csütörtöki nap lesz a mindent eldöntő fordulópont, amennyiben Irán nem képes garanciát adni, hogy atomprogramja hatékony nemzetközi ellenőrzés alá kerül, úgy a Nyugat immáron hajlandó lesz egyszerűen otthagyni a bécsi tárgyalásokat.

("Mindjárt vége?" - John Kerry amerikai külügyminiszter a bécsi megbeszélésen; f.: theguardian.com)

Irán geopolitikai helyzete szélsőséges hullámzásokon ment keresztül az 1979-ben lezajlott iszlamista forradalmat követő évtizedekben. Először a páriaállam megvédte magát Szaddám Husszein Irakja által indított invázióval szemben, majd legfőbb ellenlábasa 2003-mas szétzilálása nyitotta meg az utat a Földközi-tenger keleti medencéjéig elnyúló iráni érdekszféra kialakítása előtt. Az arab tavasz azonban nem várt fordulatot hozott, hiszen Irán kliensei, így a bagdadi kormány, Aszad elnök Szíriája és a libanoni Hezbollah terrorszervezete jelenleg élethalál harcot vívnak a szunnita felkelőkkel. Az Iszlám Állam tavalyi felemelkedése szorította végleg sarokba a perzsa államot és vetett véget regionális nagyhatalmi ambícióinak. Megérett tehát az idő az Egyesült Államokkal való kiegyezésre, a konfrontatív politika mérséklésére és a hazai erőgyűjtésre, gazdasági konszolidációra, aminek az ára a nukleáris program kapcsán valamiféle egyességre jutás a Nyugattal, hiszen soha nem Kína vagy Oroszország érezte Irán által fenyegetve érdekeit (ez persze nem azt jelenti, hogy Oroszország időnként ne akadályozta volna a tárgyalásokat, hogy borsot törjön az amerikai vezetők orra alá).

Annak ellenére, hogy hivatalos nyilatkozataikban a nyugati hatalmak külügyérei azt hangoztatják, hogy hajlandóak felállni a tárgyalóasztaltól, amennyiben Irán a mai napon nem képes kompromisszumos megoldással előrukkolni a nukleáris program és az ehhez kapcsolódó fegyverkezés ellenőrizhetősége érdekében, látnunk kell, hogy a kiegyezés elkerülhetetlen. Európából nézve jelenleg egy vassorompó hullott le az öreg kontinens és az energiahordozókban gazdag közép-ázsiai régió között az orosz viszony elmérgesedésével és Irán egyszerűen egy könnyebben megoldható probléma. A kiegyezés nyomán megnyílhatnak olyan gazdasági lehetőségek és az oroszok ellenőrzésétől független kőolaj és földgázforrások, amelyekre a számtalan válság sújtotta Európai Uniónak égető szüksége van. Az Egyesült Államok emellett érdekelt egy hárompólusú közel-keleti hatalmi rendszerben, ahol Törökország, Irán és a szunnita arab államok képesek a regionális stabilitást nagyrészt önerőből biztosítani, ehhez azonban megegyezésre kell jutni Iránnal is. Végül pedig a perzsa állam fenntarthatatlan külföldi intervenciókba bocsátkozott, számára a nukleáris kérdés felfüggesztése a most tárgyalt megállapodás szerinti tíz-húszéves időtartamra logikus lépés, így képes lenne konszolidálni szövetségesi hálóját és gazdaságilag felkészülni a hatalmi harcok következő fordulóira.

("A teljes tárgyalóbizottság" - f.: wsj.com)

Belpolitikai korlátok azonban mind az amerikai, mind az iráni pragmatikus vezetést igencsak szorongatják, így arcvesztést egyikük sem engedhet meg magának. A mai határidő elmulasztásával az amerikai Kongresszus jut harminc helyett hatvan naphoz, hogy felülvizsgálja a megállapodást, ezzel megnehezítve Obama elnök dolgát, felmorzsolva presztízsét. A perzsa állam pedig választásokra készül, ahol a Hasszán Rohani elnöknek kell megvédenie a tárgyalások eredményét a keményvonalas iráni politikusok és katonai vezetőkkel szemben. Összefoglalva tehát jó eséllyel születhet megállapodás a mai napon, azonban ha ez nem történne meg, a kiegyezés ettől függetlenül mindegyik tárgyalófél érdeke (annál kevésbé a partvonalról elégedetlenkedő szunnita arab államoknak és Izraelnek), így az középtávon elkerülhetetlennek látszik. A belpolitikai viszonyok miatt azonban lehetséges, hogy a maratoni tárgyalások végén, amely a világ nagyhatalmainak külügyi vezetését teljesen lefoglalta az elmúlt hetekben, az igazán nehéz szakasz még csak most fog eljönni. A kialkudott megállapodás hazai elfogadtatása és annak konfliktusmentes végrehajtása, gondolva itt az ellenőrzési mechanizmus gyakorlatba való átültetése és ezzel párhuzamosan az Iránt béklyóba kötő bonyolult szankcióháló lebontása még számos akadályt fog gördíteni az ambíciós tervek elé.

Csepregi Zsolt