Lengyelország: Visszatérés a múltba?

2015. augusztus 25.

Mához két hónapra ismét egymásnak feszül a két lengyel jobboldali pártóriás, az Ewa Kopacz vezette Polgári Platform (PO), valamint a Jarosław Kaczyński fémjelezte Jog és Igazságosság (PiS), hogy eldöntsék, melyikük vezesse az országot a következő négy évben. Jelenleg a PiS győzelme tűnik biztosnak, ám a májusi elnökválasztási vereség óta a PO is rendezte sorait. Hosszú nap lesz.

Az elmúlt 24 órában egy érdekes hír és egy egész korrekt elemzés látott napvilágot Lengyelországról, melyek mindegyike azt a nagyon is valós forgatókönyvet járja körül, hogy a következő lengyel országgyűlési választásokat nem a már-már örökös bajnoknak hit PO, hanem az elmúlt 8 évben a helyi és európai média által nemegyszer lesajnált PiS nyeri meg. Az NN nemzetközi biztosító vállalat (ING-csoport) feltörekvő piacokért felelős vezető elemzője szerint például kész katasztrófa jöhet a régióban, ha a PiS 2005 után ismételten hatalomra kerül. A Spíler blog szerzője szerint azonban inkább pozitív hozadéka lehet a sikernek, hiszen ezzel – legalábbis érzése szerint – egy kvázi Orbán-hű szövetséges kerülhet egyik legfontosabb uniós szövetségesünk élére.

lengyelvalaszt1.jpg

("Lassan csoda kellene az őszi sikerhez" - Ewa Kopacz, f: premier.gov.pl)

Én a magam részéről egyik fenti nézetet sem osztom: egyfelől, mert érzésem szerint a PiS már korántsem annyira radikális, vagy piacriasztó erő, mint volt a 2000-es évek közepén. Beata Szydło, a PiS miniszterelnök-jelöltje, vagy Andrzej Duda, a PiS által támogatott majd megválasztott köztársasági elnök például a lengyelek nagy része számára vállalható figura. Másfelől pedig a PiS, éppen az előbbiek miatt, már egyáltalán nem a nagyobbik magyar kormánypárt lengyel megfelelője – és itt akkor talán elég a két párt Oroszországhoz fűződő viszonyát említeni, ami bár innen nézve nem tűnik komoly szakadéknak, mégis, egy lengyelnek ez kiemelt vízválasztó.

lengyelvalaszt2.jpg

("Egyre közelebb a miniszterelnöki székhez" - Beata Szydło, f: tokfm.pl)

Mindezek ellenére a legutolsó felmérések szerint a PiS győzelme biztosnak látszik. Persze a szórás nagy, hiszen van olyan felmérés, ahol a PiS „csak” 10 százalékkal vezet, míg van ahol több mint 20-al, de a lényeg az, hogy mindenki szerint magabiztosan vezet, ráadásul már jó ideje. Hiszen sem a valaha elképesztő népszerűségnek örvendő Donald Tusk (ma már az Európai Tanács első embere), sem a 2014 őszén őt váltó jelenlegi miniszterelnök, Ewa Kopacz nem volt képes a PO évek óta tartó mélyrepülését megállítani. Nyilván a tény, hogy a PO még ennek dacára is kvázi kormányzóképes erő, sokat elmond az erejükről – és a PiS gyengeségeiről. Az azonban már erősen kétséges, ha nem egyenesen lehetetlen, hogy ezt végül képesek lesznek-e választási győzelemmé formálni. Meglátásom szerint ugyanis erre a kérdésre a válasz, hogy nem, mert a PO ideje úgy tűnik lejárt.

Lejárt, mert belekényelmesedtek 8 év kormányzásba. Lejárt, mert igazán sem programban, sem arcokban nem tudtak megújulni. Lejárt, mert Ewa Kopacz személyében nincsen igazán határozott, karizmatikus, a közvélemény által széles körben kedvelt vezetőjük – bár a miniszterelnök itt egész jó eredményeket hozott az elmúlt pár hónapban (vonatos országjárás, kihelyezett kabinetülések). Lejárt, mert a múltban működő stratégia, például a PiS radikalizmusával történő riogatásra, és emiatt a nemzetközi közösségen belül történő elszigetelődésre, vagy egy bigott katolikus teokrácia felállítására, már nem használ. És lejárt, mert a mítosz, hogy a PO az egyedüli hiteles gazdasági erő, és a PiS csak osztogatni akar, ezzel gazdasági összeomlásba sodorva Lengyelországot, már szintén nem áll meg – elsősorban amúgy azért, mert az utóbbi időben a PO sem tud pontos hátteret adni gazdasági programjaihoz, a számaik sehogy nem jönnek ki.

lengyelvalaszt3.jpg

("Háttérből, de hamarosan talán ismét Lengyelország élén?" - Kaczyński, f: thenews.pl)

Természetesen a PiS magabiztos győzelme még így is mindössze elméleti. Sok függ majd attól, hogy a miniszterelnök asszony és pártja hogyan zárja az utolsó két hónapot, és legfőképpen a kampányhajrát. Ahogy attól is, hogy ugyanebben az időszakban hogyan teljesít a PiS: az eddigi csöndesebb, visszafogottabb, színfalak mögötti attitűdjét például sutba dobja-e Kaczyński? De attól is, hogy október végén milyen szereplést tudnak felmutatni a törpepártok, mint a PSL (Lengyel Néppárt), az SLD (Demokratikus Baloldali Szövetség), a NowoczesnaPL (Modern Lengyelország Párt), esetleg egy teljes baloldali összefogás, vagy Paweł Kukiz saját magáról elnevezett mozgalma; merthogy utóbbiak is lehetnek királycsinálók, és az igazi izgalmak csak akkor kezdődnek.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr257732170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velemenyem szerint.... 2015.08.25. 11:12:52

"egy kvázi Orbán-hű szövetséges kerülhet" Ezt a a marhaságot, a szerző talán végig aludta az elmúlt 1-2 évet?

Vagy ez csak valami szarkasztikus vicc?

DiploMaci · http://diplomaci.blog.hu/ 2015.08.26. 10:09:43

@Velemenyem szerint....: Első idézet: "A Spíler blog szerzője szerint azonban inkább pozitív hozadéka lehet a sikernek, hiszen ezzel – legalábbis érzése szerint – egy kvázi Orbán-hű szövetséges kerülhet egyik legfontosabb uniós szövetségesünk élére."

Második idézet: "Másfelől pedig a PiS, éppen az előbbiek miatt, már egyáltalán nem a nagyobbik magyar kormánypárt lengyel megfelelője – és itt akkor talán elég a két párt Oroszországhoz fűződő viszonyát említeni, ami bár innen nézve nem tűnik komoly szakadéknak, mégis, egy lengyelnek ez kiemelt vízválasztó."

A fentiek fényében úgy hiszem, hogy világos, hogy én egyetlen percig nem gondoltam és nem gondolom, hogy a PiS kapcsolata a nagyobbik magyar kormánypárttal ugyanolyan lenne, mint 1-2-3 éve. Sőt.

Persze, ha a Spíler szerzőjének véleményét bélyegezted marhaságnak, az rájuk tartozik.

Velemenyem szerint.... 2015.08.26. 11:19:05

@DiploMaci: akárhogy nem árt távolságot tartani a spílertől ha ekkora marhaságokat ír. Ez a fajta wishfoul thinking, irreális elképzelésekkel mindig is jellemző volt a magyar külpolitikára. Mostanában ráadásul még a pragmatikus ág is gyengült.

Tökéletes álomvilágban kell valakinek (legyen ez a spíler blog, őket mondjuk kommentelni sem lehet) élnie ahhoz hogy felételezze, a Putyin fenekét nyaló magyar külpolitikát pozitívan fogadja majd az amúgy sem visszafogottságáról híres PIS, amelynek alapító vezére Oroszországban, kétes körülmények között vesztette életét.

DiploMaci · http://diplomaci.blog.hu/ 2015.08.27. 10:26:35

@Velemenyem szerint....: Maradéktalanul egyetértek a PiS-szel kapcsolatos véleményeddel, azonban a Spíler szerzőjének, vagy akár magának a blognak a gondolkodásmódját, céljait és döntéseit (pl. hogy miért nem lehet kommentelni) nem áll módomban megítélni. Viszont kösz a kommenteket - Üdv, NÁA

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2015.08.28. 15:09:30

Teljesen komolytalan "két lengyel jobboldali pártóriás"-ról írni, a Polgári Platform egyértelműen balliberális párt, bárminek is mondja magát. És ez törvényszerű, mert a hagyományos baloldal összezsugorodásával valakinek be kellett töltenie a teret. Csupagenderideológiás törvénytervezetük van, veszett feminista-genderes esélyegyenlőségi miniszter, aki megfontolná a vérfertőzés legalizálását, stb.
süti beállítások módosítása