Az elmúlt napok során elkövetett terrortámadásokat már hónapok óra romló biztonsági helyzet előzte meg. Az elszabaduló indulatok a Palesztin Hatóság tárgyalópozícióit egyszerre javítják a küszöbön álló paradigmaváltásban az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában, másrészt viszont aláássák tekintélyét.

Az őszi zsidó ünnepi szezont idén a szinte mindennapos terrortámadások mérgezték meg Izraelben. Az erőszak elszabadulását mutatja, hogy az elmúlt egy hét során már négy izraeli vesztette életét, köztük a négygyerekes Henkin házaspár. Nem érhette váratlanul az izraeli kormányt és biztonsági szerveket az események felgyorsulása, hiszen hónapok óta forronganak Kelet-Jeruzsálem bizonyos arab negyedei és Ciszjordánia. Számos környéken mindennapossá váltak a kődobálások (ami, ahogy az a zsidó újév estéjén újfent bebizonyosodott, képes emberi életet is kioltani) és a Molotov-koktélos támadások.

Az izraeli kormány kemény ellenintézkedéseket helyezett kilátásba és lezárták a jeruzsálemi Óvárost, csupán a helyi lakosok, boltosok és turisták léphetnek be. Hétfő estig bezáróan már két palesztin halálos áldozata volt a Ciszjordániában folyó tüntetők és az izraeli rendfenntartó erők összecsapásainak. Kérdéses azonban, hogy az izraeli kormány által életbe léptetett és az izraeli közvélemény nyomása miatt egyre keményedő biztonsági intézkedések nem csupán olajatöntenek-e a tűzre. Az izraeli média már azt latolgatja, vajon egy harmadik intifáda (felkelés) van-e kibontakozóban?

(Palesztin felkelő parittyával; f.: reuters.com)

Érdemes hangsúlyozni, hogy Izrael lakosságának mintegy ötöde muszlim arab és a támadások egyelőre a palesztinok által maguknak követelt területekre korlátozódnak, tehát fontos különbséget tenni az izraeli arabok és az izraeli állampolgársággal nem rendelkező palesztin arabok között, amelyet a nemzetközi média gyakran nem tesz meg. Az eddig elkövetett támadások két kategóriába esnek, magányos támadók késelései illetve kevéssé ismert kis terrorcsoportok által végrehajtott akciókról van szó. A médiaháborúban kevés szó esik arról, hogy az izraeli biztonsági szolgálatok a Palesztin Hatósággal együttműködve számos támadást megakadályoztak, az események kontrollálhatatlan szabadon engedése senkinek sem érdeke.

Kivételt ez alól egyedül talán a Hamasz jelenthetne, amelyik nyilvánosan üdvözölte a terrortámadásokat, azonban valójában csupán fut az események után. Annak ellenére, hogy a Hamasznak érdeke a Palesztin Hatóság és személyesen annak elnökének Mahmúd Abbász tekintélyének aláásása, valójában közvetlen befolyást nem tud gyakorolni az eseményekre. Másrészt a Hamasz vezetői is pontosan tudják, hogy egy harmadik intifáda legnagyobb nyertesei éppen a Gázai övezetben is jelenlévő, még a Hamasznál is szélsőségesebb Iszlám Dzsihád és más Iszlám Államhoz köthető terrorszervezetek lennének, amelyek a Hamaszt is meg akarják buktatni.

(Izraeli katona távolítja el egy égő gumiabroncsot az ellenőrző állomásánál; f.: reuters.com)

A mostani erőszakhullám kirobbanása már hónapok óta érett, és nagyon sok múlik az izraeli és palesztin vezetésen, hogy képesek lesznek-e hideg fejjel kezelni a helyzetet és megakadályozni a további vérontást. A palesztinok szempontjából a mostani események komoly súlyt adnak Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott múlt heti beszédének, amelyben azzal fenyegetett, hogy amennyiben nem lesz előrelépés a független palesztin állam megalapításának ügyében, úgy felmondja az eddigi szerződéseket Izraellel és „visszaadja a palesztin területek kulcsait” a zsidó államnak, amely innentől maga kormányozhat a vitatott területeken.

Ezt a rémálomszerű helyzetet az izraeli politikai és katonai vezetés mindenképpen el akarja kerülni, ugyanakkor az erőszak elszabadulása azt is mutatja, hogy Abbász nem képe uralni a palesztin utcát, tehát tárgyalópartnerként is kétségbe vonható az alkalmassága. Az ENSZ Közgyűlés diplomáciai forgatagából egy fejlemény már biztosnak vehető, az ENSZ, Egyesült Államok, Európai Unió és Oroszország négyese által alkotott „kvartett”, amely az izraeli-palesztin béke megteremtésére jött létre, kiegészül a mérsékelt arab államok közül Szaúd-Arábiával, Jordániával és Egyiptommal, hogy nyomást helyezzenek a két félre és megoldják a konfliktust. Miközben remélhetőleg a mostani erőszakhullám nem eszkalálódik tovább (ami az elmúlt napok történéseit elnézve természetesen nem zárható ki), a fenntarthatatlan helyzet arra kényszerítheti a közvetlen tárgyalásokat szorgalmazó Netanjahu-kormányt, hogy fogadja el a multilaterális kereteket az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában.

Csepregi Zsolt