Robbanással fenyeget a biztonsági helyzet Izraelben

2015. október 06.

Az elmúlt napok során elkövetett terrortámadásokat már hónapok óra romló biztonsági helyzet előzte meg. Az elszabaduló indulatok a Palesztin Hatóság tárgyalópozícióit egyszerre javítják a küszöbön álló paradigmaváltásban az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában, másrészt viszont aláássák tekintélyét.

Az őszi zsidó ünnepi szezont idén a szinte mindennapos terrortámadások mérgezték meg Izraelben. Az erőszak elszabadulását mutatja, hogy az elmúlt egy hét során már négy izraeli vesztette életét, köztük a négygyerekes Henkin házaspár. Nem érhette váratlanul az izraeli kormányt és biztonsági szerveket az események felgyorsulása, hiszen hónapok óta forronganak Kelet-Jeruzsálem bizonyos arab negyedei és Ciszjordánia. Számos környéken mindennapossá váltak a kődobálások (ami, ahogy az a zsidó újév estéjén újfent bebizonyosodott, képes emberi életet is kioltani) és a Molotov-koktélos támadások.

Az izraeli kormány kemény ellenintézkedéseket helyezett kilátásba és lezárták a jeruzsálemi Óvárost, csupán a helyi lakosok, boltosok és turisták léphetnek be. Hétfő estig bezáróan már két palesztin halálos áldozata volt a Ciszjordániában folyó tüntetők és az izraeli rendfenntartó erők összecsapásainak. Kérdéses azonban, hogy az izraeli kormány által életbe léptetett és az izraeli közvélemény nyomása miatt egyre keményedő biztonsági intézkedések nem csupán olajatöntenek-e a tűzre. Az izraeli média már azt latolgatja, vajon egy harmadik intifáda (felkelés) van-e kibontakozóban?

izrael01.jpg

(Palesztin felkelő parittyával; f.: reuters.com)

Érdemes hangsúlyozni, hogy Izrael lakosságának mintegy ötöde muszlim arab és a támadások egyelőre a palesztinok által maguknak követelt területekre korlátozódnak, tehát fontos különbséget tenni az izraeli arabok és az izraeli állampolgársággal nem rendelkező palesztin arabok között, amelyet a nemzetközi média gyakran nem tesz meg. Az eddig elkövetett támadások két kategóriába esnek, magányos támadók késelései illetve kevéssé ismert kis terrorcsoportok által végrehajtott akciókról van szó. A médiaháborúban kevés szó esik arról, hogy az izraeli biztonsági szolgálatok a Palesztin Hatósággal együttműködve számos támadást megakadályoztak, az események kontrollálhatatlan szabadon engedése senkinek sem érdeke.

Kivételt ez alól egyedül talán a Hamasz jelenthetne, amelyik nyilvánosan üdvözölte a terrortámadásokat, azonban valójában csupán fut az események után. Annak ellenére, hogy a Hamasznak érdeke a Palesztin Hatóság és személyesen annak elnökének Mahmúd Abbász tekintélyének aláásása, valójában közvetlen befolyást nem tud gyakorolni az eseményekre. Másrészt a Hamasz vezetői is pontosan tudják, hogy egy harmadik intifáda legnagyobb nyertesei éppen a Gázai övezetben is jelenlévő, még a Hamasznál is szélsőségesebb Iszlám Dzsihád és más Iszlám Államhoz köthető terrorszervezetek lennének, amelyek a Hamaszt is meg akarják buktatni.

 

izrael02.jpg

(Izraeli katona távolítja el egy égő gumiabroncsot az ellenőrző állomásánál; f.: reuters.com)

A mostani erőszakhullám kirobbanása már hónapok óta érett, és nagyon sok múlik az izraeli és palesztin vezetésen, hogy képesek lesznek-e hideg fejjel kezelni a helyzetet és megakadályozni a további vérontást. A palesztinok szempontjából a mostani események komoly súlyt adnak Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott múlt heti beszédének, amelyben azzal fenyegetett, hogy amennyiben nem lesz előrelépés a független palesztin állam megalapításának ügyében, úgy felmondja az eddigi szerződéseket Izraellel és „visszaadja a palesztin területek kulcsait” a zsidó államnak, amely innentől maga kormányozhat a vitatott területeken.

Ezt a rémálomszerű helyzetet az izraeli politikai és katonai vezetés mindenképpen el akarja kerülni, ugyanakkor az erőszak elszabadulása azt is mutatja, hogy Abbász nem képe uralni a palesztin utcát, tehát tárgyalópartnerként is kétségbe vonható az alkalmassága. Az ENSZ Közgyűlés diplomáciai forgatagából egy fejlemény már biztosnak vehető, az ENSZ, Egyesült Államok, Európai Unió és Oroszország négyese által alkotott „kvartett”, amely az izraeli-palesztin béke megteremtésére jött létre, kiegészül a mérsékelt arab államok közül Szaúd-Arábiával, Jordániával és Egyiptommal, hogy nyomást helyezzenek a két félre és megoldják a konfliktust. Miközben remélhetőleg a mostani erőszakhullám nem eszkalálódik tovább (ami az elmúlt napok történéseit elnézve természetesen nem zárható ki), a fenntarthatatlan helyzet arra kényszerítheti a közvetlen tárgyalásokat szorgalmazó Netanjahu-kormányt, hogy fogadja el a multilaterális kereteket az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr797897026

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csepregi Zsolt: Robbanással fenyeget a biztonsági helyzet Izraelben 2015.10.06. 12:00:28

A mostani erőszakhullám kirobbanása már hónapok óta érett, és nagyon sok múlik az izraeli és palesztin vezetésen, hogy képesek lesznek-e hideg fejjel kezelni a helyzetet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2015.10.07. 10:47:40

"a fenntarthatatlan helyzet arra kényszerítheti a közvetlen tárgyalásokat szorgalmazó Netanjahu-kormányt"
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Netanjahu kész tárgyalni, legalábbis mintha ezt mondta volna itt,
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=nToZmJLVDqs
az ensz előtt elmondott beszédében.

Agysebész migráns 2015.10.07. 11:18:49

Marhaság. Nem a zsidók védik a hazájukat a palesztinok ellen, hanem a palesztinok védik a hazájukat a zsidó agresszorok ellen.

1. A zsidóság az elmúlt évezredekben soha nem volt államalkotó nemzet, hanem önálló államisággal nem rendelkező etnikum volt. Mint például a cigányok.

2. A palesztinok jelenleg Izrael területén belül, a Palesztin Autonóm Területen élnek.

3. Izrael nem ismeri el az ENSZ döntését a Palesztin Autonóm Területről. SAJÁTJÁNAK tartja a palesztinok földjét. Folyamatosan költözteti be a palesztinok földjére és szír területekre is a zsidó telepeseket. Minden lehetséges eszközzel azon van, hogy a palesztinokat előzze a saját földjeikről.

4. Ráadásul Izraelnek nem csak a 100%-ban arab lakosságú Gáza és a 80%-ban arab Ciszjordánia kellene, de a szír fenhatóság alatt álló Golan-fennsíkot is meg akarja szerezni, megszállva tartja évtizedek óta, és folyamatosan költözteti be a zsidó telepeseket Szíria területére

És a részletek:

Izrael nevű állam nem létezett soha a történelemben. 1948. május 14-én hozták létre a Nyugat közreműködésével.

A mai Izrael lakosságának több, mint 80%-a NEM őslakos, hanem betelepített askenázi, akik úgy lettek zsidóvá, hogy a ki tudja milyen származású, magukat zsidónak valló vándorló férfiak álltak össze RÓMAI lányokkal. Holott a zsidóknál az ANYA zsidó mivolta a mérvadó, mivel az apa kiléte és vérvonala nem bizonyítható.

Az EREDETI zsidó népnek összesen valami 90 évig volt önálló, szervezett állama, Dávid és Salamon uralkodása alatt.

A többi évezredek alatt vagy rablógyilkoltak, vagy fogságban, vagy rabszolgaságban voltak, vagy idegen fennhatóság alatt, vagy egymást marták, vagy vándoroltak.

Ehhez a kb. 90 évhez jön hozzá a legújabb kori "zsidó állam", Izrael kevesebb, mint 70 éves fennállása.

Az annyi mint 160 év államiság.

Míg Palesztina földjét kb. 13 ezer év óta lakják a palesztinok ősei.

Milyen alapon tartanak igényt az 1948 májusa után, Izrael megalapítása UTÁN betelepült idegenek a palesztinok földjére?

igazi hős 2015.10.07. 11:54:54

@Agysebész migráns: Mai zsidózás és cigányozás megvolt, remélem elmentél közben.
Ha már az ortodoxokra ("zsidó az, akit zsidó anya szült") hivatkozol, akkor miért nem a végső érvet veszed elő: Izráel országát csak az Úr alapíthatja meg, az ENSZ nem. (Benne van minden idők legolvasottabb könyvében, ami Károli Gáspár óta magyarul is elérhető, és bár a fele a zsidókról szól, érdemes lenne elolvasnod.) És ezzel az egész Izrael kérdés letudva.
Miért nem a modern felfogást veszed elő: zsidó az, aki annak vallja magát (és persze ennek megfelelően él)? Te sem tudnád a családfádat a honfoglalókig visszavezetni (nehéz is lenne, hiszen az akkori bevándorlók helyből keveredtek az itt levőkkel), mégis magyarnak mondod magad, pedig a megnyilvánulásaid nem méltók hozzánk.

teddybear01 2015.10.07. 13:24:58

@Agysebész migráns: Bocs, de nem kéne csont nélkül elhinni mindent, amit az arabok össze-vissza hazudnak. A kuruttyinfó sem éppen tisztességes történelemtanár.

Rémlik neked Mózes, meg az egyiptomi elmenekülés? Olyan négy-négy és félezer éve? Kb. ugyanis azóta élnek zsidók a területen. Ne mond, hogy nem igaz, ennek ismerete az európai alapműveltséghez tartozik.
A Palesztin Nemzetet Jasszer Arafat kiáltotta ki, 1968-ban. A röhej az, hogy palesztineknek a két világháború között a közel-keleti, őshonos zsidókat nevezték a frissen betelepült amerikai-európai zsidók.

teddybear01 2015.10.07. 13:29:33

@Agysebész migráns: A palesztinjaid ugyanolyan migránsok a térségben, mint akik most jönnek százezrével a nyakunkra.
Mindig azt csinálják, hogy kinéznek egy gazdagabb területet, aztán megpróbálják elözönleni és felélni az erőforrásokat. Aztán a lepusztult, kifosztott országot otthagyják a következő kifosztandó miatt.
süti beállítások módosítása