Összejöhet-e Franciaország és Németország?

2017. november 09.

Dominique Moisi a Project Syndicate-en megjelent írásában azt a kérdést boncolgatja, mik azok a főbb különbségek, amiket a német-francia partnerségnek át kell hidalnia, hogy a külső és belső fenyegetések közepette is haladhasson útján a közös európai projekt.

„A katalán válság és az európai populisták ellenállása minden eddiginél fontosabbá tették a jól működő francia-német partnerséget. De ahhoz, hogy az európai projekt túlélje a megpróbáltatásokat, az óvatos német és a vakmerő francia felfogások közötti árkot át kell hidalni.”

„A németek éveken keresztül panaszkodtak amiatt, hogy Franciaország képtelen a belső reformokra, és hogy a franciák képtelenek megérteni a “föderalizmus” jelentését az Európai Unió kontextusában. Ebben a környezetben tűnt fel Macron, aki egy aktivista filozófus-elnökként prezentálta magát.”

„Nehéz lesz harmonikus egyensúlyt teremteni az éppen csak feltűnt francia elnök és – látszólag – a pályafutása végén tartó Angela Merkel német kancellár között. Mindenekelőtt, a németeknek fel kellene érniük Franciaország újdonsült vakmerőségéhez.”

„A Németország és Franciaország közti szakadék akkor a legmélyebb, ha a védelem- és biztonságpolitika oldaláról nézzük, köszönhetően a másféle kulturális háttérnek. Leszögezendő: a legtöbb francia és német állampolgár európainak vallja magát, a legtöbb brittel szemben, akiknek erős brit – esetenként angol, skót, walesi, ír – öntudatuk van. Éppen ezért a német és francia kritikák elsősorban az EU teljesítményére irányulnak, míg a britek inkább magát az európai projektet kritizálják.”

„Rátérve azonban a védelem- és biztonságpolitikára, fordul a kocka. Franciaország és Nagy-Britannia hasonlóan gondolkodnak, míg Németország, történelmére visszatekintve, inkább a háttérbe húzódik, visszatartja magát a katonai tevékenységektől.”

„A francia-német együttműködés az EU stabilitásának alapja. És ha belegondolunk a katalán válságba és az európai populisták előretörésébe, a kétoldalú partnerség még fontosabbá vált, mint valaha.”

A teljes írást itt olvashatja el:
https://www.project-syndicate.org/commentary/france-macron-moment-for-germany-by-dominique-moisi-2017-10?a_la=english&a_d=59f6f58c78b6c73120eeffb2&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=%2Farchive&a_li=france-macron-moment-for-germany-by-dominique-moisi-2017-10&a_pa=&a_ps=

nyugat-europa_4_het.jpg

Németh Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr2013163596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2017.11.09. 22:17:57

Egyik szék sem túl biztos pillanatnyilag. Attól tartok egyelőre kisebb dolguk is nagyobb annál, mintsem Európa távoli jövőjének álmodása - szerencsére.
süti beállítások módosítása