Úgy látszik, a diktátoroknak nem csak a hatalom megszerzéséhez vannak bevett lépései, hanem az elvesztéséhez is. Elliot Abrams, a Council on Foreign Relations magazinban közölt cikkéből megtudjuk, mi kell az utóbbihoz.
„Robert Mugabe 37 év megátalkodott diktatúra után, ami tönkretette az országát, végül elveszíti a hatalmát.
Miért most? A gazdaság leépülése miatt? Túl sok ellenfelet börtönzött be? Túl sok volt a nemzetközi elszigeteltség és kritika?
Egyik sem. Helyette inkább az a lépés, hogy megpróbálta a feleségét megtenni örökössé, és ezt végül a hadsereg nem tolerálhatta.
Az öreg diktátor ezen dicstelen vége Hoszni Mubarakot idézte az eszembe, akit a hatalmon eltöltött 30 éve után nem kis részben ugyanezért buktattak meg, csak ő a fiát szánta volna az örökösének. Még 2011-ben, amikor megtörtént, Steven Kinzer elmagyarázta a történetet:
Hoszni Mubarak hatalma részben azért dől meg Egyiptomban, mert nem volt hajlandó figyelni a történelem egyik rejtett leckéjére: A diktátoroknak ne legyen fiuk.
A legtöbbnek mégis van. Ez pedig sokszor saját vagy nemzetük bukását sietteti.
Az egyiptomiak talán képesek lettek volna egy kicsit tovább is elviselni osztályrészüket, ha a beteg Mubarak nem tette volna világossá, hogy fiát, Dzsamalt szánja hatalma örökösének. Minden arrogáns tette közül eggyel sem sértette meg annyira a népét, mint azzal, hogy a 80 millió egyiptomi közül pont Dzsamal Mubarakot találta a legalkalmasabbnak az ország vezetésére. Számára az volt a terv, hogy nem szavazatok, hanem apja kívánsága által jut majd hatalomra.
Zimbabwében ugyanez a helyzet.”
A teljes cikket a következő linken tekintheti meg:
https://www.cfr.org/blog/mugabe-and-mubarak-1
Bejan Ervin
