A perzsa állam minden korábbinál keményebb gazdasági szankciókra számíthat, amennyiben nem tisztázza a nukleáris programja körüli vitás kérdéseket és bizonyítja annak kizárólagos békés természetét. Ehhez képest az iráni vezetők a Perzsa-öböl blokádjával fenyegetőznek, és katonai erőfitogtatással borzolják a nemzetközi közvélemény idegeit, amely egyre türelmetlenebb velük szemben, miközben a szankciók felhajtják az olajárat.
Hangosak és agresszívek az iráni politikai és katonai vezetők, azonban semmi sem kendőzheti el azt a tényt, hogy országuk a gazdasági összeomlás határára került az egyre fokozódó gazdasági szankciók hatására, amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok léptetett érvénybe. Az elmúlt héten döntésre jutott Brüsszel is, hamarosan megtiltja az iráni kőolaj importját, amellyel jelentős csapást mér a perzsa állam gazdaságára, amelynek bruttó nemzeti össztermékének 60%-a származik az olajiparból, Európa pedig az egyik legkomolyabb felvevőpiaca. Nem fog egyik pillanatról a másikra életbe lépni az importtilalom, és nem is minden EU-s tagállam örül a váratlanul kemény döntésnek, Görögország kőolaj behozatalának közel negyedét Irán szolgáltatja, de Olaszország importjának is több mint 10%-át biztosítja. A lehetséges ellenlobbizást hamar lehetetlenné tette Szaúd-Arábia, Irán (Törökország mellett) legkomolyabb regionális vetélytársa, amely biztosította Európát, hogy kész pótolni a kieső iráni kőolajat.
("Az iráni atombomba", f: www.blog.canoe.ca)
A perzsa állam azonban számíthat Kína segítségnyújtására, amely minden bizonnyal könnyedén felszippantja a fölös iráni kőolajkészleteket, hiszen robosztusan növekvő gazdaságának energiaéhsége nem is nagyon hagy más választást számára. Tény, az európai embargó nem fogja közvetlenül térdre kényszeríteni Iránt, azonban jól mutatja, hogy az utóbbi hónapokban sorra keményítenek be a nyugati államok, az esetleges keleti felvevőpiacok közül Dél-Korea és Japán is importtilalmat fontolgat, az Egyesült Államok erre irányuló finom diplomáciai bíztatása mellett. Az előző év végén nagy kérdés volt, miként reagál a nemzetközi közvélemény a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség novemberi jelentésére, amelyben a szervezet minden korábbinál erősebb fenntartásokat fogalmazott meg az iráni nukleáris program békés természetével kapcsolatban. Mint azt korábban már megírtam, Izrael rögtön igyekezett nyugati szövetségeseit a nagyobb nyomásgyakorlásra bírni azzal, hogy háború indítását helyezte kilátásba, amennyiben a perzsa atombomba készítését tétlenül nézik végig a nagyhatalmak.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a korábban bizonytalankodó nyugati hatalmak erős nyitással kezdték a 2012-es évet, mire Irán nem túl bölcsen a konfliktus eszkalálásával válaszolt. December második felében átfogó tengeri hadgyakorlatot tartott a Perzsa-öbölben, és sorra próbálja ki újabb és újabb közép és nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáit. A kőolajembargó életbelépése esetén Irán a Perzsa-öböl bejáratának, a Hormuz-szoros lezárásával fenyeget, amellyel súlyos csapást mérne a világgazdaságra, hiszen a teljes kőolajszállításának egyötöde halad át a szoroson. Az más kérdés, hogy ezzel a perzsa állam gazdasága is rövid távon összeomlana és a Bahreinben állomásozó amerikai ötödik flotta pillanatok alatt semmisítené meg az iráni haditengerészetet, ezt az USA parancsnokai finoman jelezték is, Nagy-Britannia pedig legmodernebb csatahajóját vezényelte a térségbe, megmutatva, hogy a Perzsa-öböl nem Irán játszótere.
A felek egyre agresszívebb lépései és nyilatkozatai mindenesetre gyorsan emelkedő pályára állították a kőolaj világpiaci árát, egy olyan világgazdasági helyzetben, ahol a recesszióval vagy gyengécske növekedéssel küzdő számos államnak inkább az olcsó olaj kellene gazdasága felpörgetéséhez és munkahelyteremtéshez. Irán egyre inkább fenyegetve érzi magát és egy sarokba szorított állam bármire képes, főleg igaz ez a Közel-Keleten. A perzsa állam jelentős károkat okozhat proxijainak aktiválásával Libanonban, Irakban, beavatkozhat a Szíriában kiteljesedő polgárháborúban és általában véve rémálommá teheti a térségbeli és az azokban érdekeltek, azaz kvázi mindenki életét. Éppen ezért, ahogy a magabiztosan fegyverkező erős Irán képe sem kívánt a nyugaton, az sem érdekünk, hogy a gyenge és esetlegesen bukás előtt álló teokratikus rezsim elkeseredett lépésekre sarkallja magát, amelyek a régió összes államának stabilitását veszélyeztetik. A következő hetekben, hónapokban fog eldőlni, hogy vajon sikerül-e Iránt tárgyalóasztalhoz kényszeríteni, ahol nem lesz más választása, mint valóban betekintést nyújtani atomprogramjába, vagy pedig addig szorongatják a perzsa államot, hogy az inkább a különböző közel-keleti frontvonalak megnyitása mellett dönt a nyílt háborút sem kizárva, ami egy ilyen aszimmetrikus, felmorzsoló védelemre berendezkedett országban rémálommal lenne egyenértékű a Nyugat számára.
Csepregi Zsolt
