A politikai óvodások kora

2014. március 10.

Ukrajna, Oroszország, Paks. Három külpolitikai-külgazdasági terület, amely már hosszú hónapok óta lázban tartja a hazai közvéleményt. De nem Mi lennénk azok, ha ezeket kristálytiszta konszenzus övezné. Természetesen, ahogy a mondás tartja, a változatosság gyönyörködtet, és fontos is, hogy kiemelt jelentőségű külpolitikai kérdésekben vitázzunk, érveljünk egymással. Ám az a felfogás és attitűd, amely sok politikusunkat, közírónkat, véleményformálónkat ezekkel a területekkel kapcsolatban jellemez, egyszerűen elszomorító. Szűklátókörűség, kompromisszum képtelenség, populizmus, tehetetlenség, nekem sok esetben ezt jelenti a mai magyar és európai külpolitikai gondolkodás.

A múlt hét folyamán jelent meg a Mandiner hasábjain Rajcsányi Gellért kiváló írása hazánk Oroszországhoz való viszonyáról. Személy szerint mindennel egyetértek, amit Gellért írt, hiszen amit politikusaink és a magyar sajtó egyes prominensei művelnek a kormányzat keleti nyitás politikájával (hivatalosan: Globális Nyitás) kapcsolatban az valóban elkeserítő. Ezek a politikusok, újságírók, közírók számomra érthetetlen undorral vagy épp imádattal viszonyulnak egy alapvetően stratégiai kérdéshez. Persze a régió és hazánk történelméből nem lehet kitörölni a szovjet megszállást, tehát a negatív felhangok, érzések valahol érthetőbbek, mint a pozitívak, de nem úgy, ahogy például Paks esetében. A baloldal képviselőinek nemzetárulás kiáltásai ugyanis egy olyan szerződés miatt, amit ők maguk is megkötöttek volna, ha lett volna rá módjuk, értelmezhetetlen; ahogy nyilván az is, amikor jobboldali megmondók Putyin elnök szemcsippantásából vonnak le következtetéseket egy nemzetközi hitelszerződés és beruházás hazánkra vonatkoztatott esetleges hatásairól. Tiszta óvoda.

politikai-közbeszéd1.jpg

("Európai országok politikai hozzáállása", f: www.economist.com)

De az igazán elkeserítő nem is ez, hanem sokkal inkább az, hogy ennek a felfogásnak és retorikának egy valamivel szofisztikáltabb válfaja jellemző Nyugat-Európára és az Európai Unióra. Akik rendszeresen olvassák a DiploMacit tudhatják, hogy nem vagyok elkötelezett EU-párti (példa: itt), de ez nem jelenti azt, hogy ne gondolnám, hogy Nyugat-Európára szükségünk van; ahogy az Európai Unióra és az Egyesült Államokra is. Több mint 20 évvel a Szovjetunió összeomlása után azonban azt gondolom, hogy a nemzetközi közösségen belül nem ártana végre felnőttként viselkednie hazánknak, a visegrádi társországoknak (Lengyelország, Csehország, Szlovákia) és az Európai Uniónak. Számomra ez a felelős stratégiai gondolkodás a következőket jelentené:

1) Hazánk: Az ország megítélését, jövőjét befolyásoló külpolitikai kérdésekben konszenzusra törekszik a két politikai oldal, amely nem meséken, gyerekes elutasításon, hanem kőkemény gazdaságpolitikai tényeken alapszik. A kínaikkal, azeriekkel, türkménekkel és oroszokkal tehát például érdemes tárgyalni. A közös kereskedelemben ugyanis sok fantázia van. Ahogy egy nyilvánosan kezelt és átgondolt paksi megállapodásban is. De ez nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnunk, amit például Putyin mond vagy tesz, mert ennyi erővel lehetnénk még mindig szovjet szatellitállam.

2) Visegrádi Együttműködés: Érdemes lenne az EU-ban a lehető legtöbb kiemelt kérdésben együttműködni, akár együtt szavazni a visegrádi érdekek érvényesítése miatt. Ez persze nem lenne könnyű, hiszen a négy tagállamnak sok esetben ellentétes érdekei vannak, de bizonyos területeken (energia, hadászat, mezőgazdaság, kereskedelem) bizonyosan lehetne kapcsolódási pontokat találni, amiket egyként képviselhetnének. Ráadásul ez felválthatná végre a David Cameron vagy Barack Obama felé bevett lelkes levélírási szokásainkat, ami számomra értelmetlen. Komolyan azt gondolják washingtoni nagyköveteink, hogy ha egy nyílt levélben utóbbit arra kérik, hogy segítsen nekünk függetlenedni az orosz energiától, akkor erre majd visszaír Obama, hogy rendben. Nem valószínű. Helyette inkább azt fogja, mielőtt ezt megtenné, hogy beszéljünk kicsit a Déli Áramlatról és Paksról. Erre a válaszunk persze a csönd lesz, rosszabb esetben pedig a nyilvános kesergés arról, hogy az Egyesült Államok már megint elfelejtett minket, és odadob a hatalmas orosz medvének vacsorára.

politikai-közbeszéd2.jpg

("Európai országok válság kezelése", f: www.davegranlund.com)

3) Európai Unió: A szervezet előtti út egyértelmű, vagy a sarkára áll, vagy összeomlik. A jelenlegi helyzet az utóbbi felé mutat, ez nem kérdés, de a jövő lehet más. Sokan mondják, hogy az EU esetében ott a fél milliárdos lakosság, a hatalmas kereskedelmi és gazdasági potenciál, a történelem, az ún. soft power jelleg, a pozitív demokrácia export, de ezek mind papíron léteznek. Ami helyette van az egy önjáró, önmagát szolgáló bürokráciára épülő, másodrangú politikusokból álló (Jean-Claude Juncker lehet a következő Bizottsági elnök. No comment.) politikai szervezet, amely a nemzeti vezetők kényétől is nagyban függ. Ez az állapot eredményezi, hogy az EU-s polgárok alapvetően nem hisznek a szövetségben, hiszen az a kígyóuborka méreteinek szabványosításán kívül láthatóan semmi kézzelfoghatót nem tesz értük; azon kívül, hogy az ő adófizetői pénzüket költi. Szükség lenne tehát egy közös európai hadseregre, működő és világos külpolitikai és külgazdasági stratégiára, valamint arra, hogy a gazdasági válságot ne foltozgassák, hanem oldják meg. Ameddig viszont ez nem történik meg, addig felesleges „Pax Europea”-ról álmodni, mert az nem jön el magától.

Mindenből a konklúzióm az, hogy a (kül)politikai közbeszédben rémes a helyzet itthon, a régióban, és az EU-ban is, szerencsére azonban (talán) nem annyira, hogy azon akarattal és értelemmel ne lehessen változtatni. Meglátásom szerint ugyanis mindenki érdeke, hogy ne a szűklátókörűség, a kompromisszum képtelenség, a populizmus és a tehetetlenség uralkodjon politikusainkon, újságíróinkon, és magunkon, választókon, hanem valami olyan felfogás, ami előre visz. Ha egy ilyen fordulat ellenben nem történik, legalább középtávon, akkor könnyen viszontláthatjuk 1914-et vagy 1939-et, és abból nem biztos, hogy jól jövünk ki; bár nem mintha akkor jobban jöttünk volna ki.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr305852282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.11. 08:51:17

Meglepődnék, ha az EU nem omolna össze. A gazdag EU-tagok az összeomlás felé viszik lassan az egészet.

pátyi 2014.03.11. 09:08:51

Fejlett demokrácia működhet-e meghatározó, korszakos politikus nélkül?
Olyan politikus nélkül, aki az adott korban, mondjuk ma, a környezete fölé nő tehetsége, abból fakadó tekintélye, politikai ereje által?
Szerintem nem.
Ma is vannak ilyen politikusok.
Kérdésem az, hogy veszélyeztethetik-e ezek a meghatározó politikusok a demokráciát, vagy éppen fordítva, ilyen tehetséges politikusok nélkül, a középszer lesz az, aki veszélyes a demokráciára.

borzimorzi 2014.03.11. 09:31:28

Ez a legrosszabb eset forgatókönyve, és nagy valószínűséggel nem történik meg. De ettől még lennie kellene vészforgatókönyvnek, amely egy regionális együttműködésre készül, és egy Közép-Európai Államszövetség lehetőségét vetíti előre arra az esetre, ha az EU össze találna omlani. Ez akkor is hasznos, ha az EU megmarad, mert ha Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország plusz Ausztria, Szlovénia és Horvátország (az átfedés a történelmi Magyarországgal és a Monarchiával nem véletlen) rendszeresen együtt szavaz az EU-ban, akkor ez egy megkerülhetetlen tömb. Nyilván fontosságban nem versenyezhet a németekkel, a franciákkal vagy az angolokkal, de ha úgy alakul, egy ilyen összehangolt csapat nagyon is lehet a mérleg nyelve.
Pláne abban az esetben, ha a UKIP előretör annyira, hogy valóban kiviszi az angolokat az EU-ból. Mert onnantól kezdve csak a németek és a franciák a két tartópillér, és ha ők ketten nem értenek valamiben egyet, akkor bizony nagyon kell a mérleg nyelve, és nagyon komoly előnyöket lehet belőle kinyerni az ország számára... No, persze, nem ezzel a mai gárdával, mert ezeket favágónak se állítanám be...
Üdv:
b

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.03.11. 11:37:25

diplomás értelmiségiek vezetik az országot, EU-t, azaz minden rendben lesz és minden jó!
aki kritizálja őket, az biztos lusta volt tanulni!

XD
süti beállítások módosítása