Pénzügyi válság után árfolyam háború?

2010. október 23.

A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) és Világbank októberi csúcstalálkozóján nem sikerült tompítani a gazdasági és pénzügyi válság miatt még inkább felszínre kerülő ellentéteket a fejlődő és fejlett országok között. A konfliktus szereplői természetesen változatlanok: az Egyesült Államok, mely minden áron próbálja talpra állítani gazdaságát; Kína, akinek a kezében ott az eszköz, amivel újra beindítható „a nyugati fejlődés”; az Európai Unió, mely a felek kibékítésre koncentrál, valamint a küzdelem titkos esélyesei, a kis tigrisek, Brazília és Mexikó.

 
A három napos IMF közgyűlés végeztével az árfolyam politika terén nem csillapodtak a kedélyek a részvevő államok között. A csúcstalálkozó eredményeiről kevésbé, inkább azok hiányairól tehetünk említést. Ismét érvényesült az nemzetközi politikai rendszerben gyakran alkalmazott módszer, miszerint a tárgyaló felek a soron következő csúcson igyekeznek döntést hozni, jelen esetben a novemberi G20-as szöuli találkozón. A közgyűlés sikertelenségének egyik fő oka az Egyesült Államok és Kína között feszülő árfolyam politikai ellentét. A kínai állam mesterségesen alacsonyan tarja a dollárhoz képest a jüan árfolyamát, emellett jelenleg a világ legnagyobb külföldi valuta tartalékával rendelkezik, melyet nem fordít beruházásokra. Dollár megtakarítása eléri a 2,6 billiárd USD-t.
 
(forrás: www.economist.com / Jon Berkeley)
 
Az Amerikai Egyesült Államok központi bankrendszere (Federal Reserve System - FED) elszánt küzdelmet folytat a kínai árfolyam politika ellen, ugyanis az amerikai gazdaságnak égető szüksége lenne a kínai működő tőke befektetésre. Peking eddig is az amerikai gazdaság legnagyobb hitelezőjeként volt jelen a világgazdaságban. Obama megszorító intézkedéseinek hatására pedig nagyobb szükség van a kínai beruházásokra, mint valaha. Az USA gazdasága jelenleg önerőből képtelen a dinamikus, fenntartható növekedésre, így pedig elmozdíthatatlan a fél éve bebetonozott közel 10%-os munkanélküliség. Ezzel szemben nyugati elemzők szerint Kína gazdaságra kifejezetten kedvező hatással lenne egy „valós”, erősebb jüan, mely magától kiigazíthatná a kínai kormány erőltetett növekedési politikáját. Ugyanakkor ennek ellentmond a kínai pénzügyi szakértők véleménye. Kína amennyiben áttér egy erős jüan politikára, rögtön versenyhátrányba kerül a kis tigrisekkel szemben. Kína gazdasága az idei 9,6%-os GDP növekedés ellenére instabil lábakon áll. Egy erős kínai valuta hatására számos befektető áttelepülne a környező országokba, ahol az elmúlt években sikeresen adaptálták a kínai kormány árfolyam politikáját, konkurenciát teremtve ezzel Peking számára. Kína - valamint a többi, hasonló árfolyam politikát folytató fejlődő ország- álláspontja ennek megfelelően változatlan: a válságot a fejlett államok felelőtlen gazdasági és fiskális politikája eredményezte, így a következményekkel is nekik kell számolniuk.


A tárgyaló felek igyekeznek elkerülni a nyílt konfrontációt és átmenteni a lehetséges megegyezést a közelgő, novemberi dél-koreai G20 csúcstalálkozóra. A világ 19+1 (Európai Unió) gazdaságilag legfontosabb országának csúcstalálkozóján a válság 2008-as kirobbanása óta a pénzügyminiszterek és jegybankelnökök mellett az állam és kormányfők is részt vesznek, növelve ezzel a konferencia súlyát. A Kínai Központi Bank, a sikertelen IMF találkozó után, váratlanul néhány százalékpontos kamatlábemelést hajtott végre. Ennek ellenére nem valószínű, hogy radikális váltás áll be a kínai fiskális politikában, valamint az sem, hogy az Egyesült Államok vezetésével a fejlett államok az eddigi mérsékelt próbálkozások után komolyabb nyomásgyakorlásba kezdenének. Az atlanti térségben jelenleg kikényszerített fiskális fegyelem és megszorító csomagok végelláthatatlan tárháza miatt tőkét csak onnét tudnak bevonni a nemzetgazdaságokba, ahol magasak a megtakarítások. A fő kérdés, hogy hogyan is vegyék rá a szárnyaló fejlődő gazdaságokat, hogy megálljanak, egyet visszalépjenek és egyedülálló módon ők emeljék ki a világ vezetőit a mozdulatlanságból.

 

Balogh Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr222392375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása