Az elmúlt két hétben történt.. Egyesült Államok

2010. december 31.

John McCain ismét ringbe szállt: A 2008-as amerikai elnökválasztás vesztese, John McCain arizonai szenátor úgy tűnik, hogy újból felveszi a kesztyűt Barack Obamával és a Demokratákkal. Bár a republikánus politikus hivatalosan nem visel semmilyen posztot saját pártján belül, az elmúlt néhány hétben meglepő módon szinte minden fontos kérdésben (a „don’t ask, don’t tell” irányelv feloldásának, valamint a költségvetési törvény elfogadásának ellenzése, stb.) élesen szembe helyezkedett a kormánypárttal. Az, hogy McCain esetleg ismét harcba száll az elnöki posztért, valószínűtlen, dehogy királycsináló még lehet, az biztos.
 
A „Dream Act” végleg elhasalt: Több mint egy évtizede harcolnak az amerikai bevándorlók – azon belül is főleg a latinók – azért, hogy az amerikai Szenátus jóváhagyja, hogy azon betelepülők, akik legalább 5 éve az Egyesült Államokban élnek és ezalatt középiskolai bizonyítványt szereztek, hossztávú letelepedési engedélyt kaphassanak. Az elutasítás azt jelenti, hogy a 2012-es választások előtt a kérdés szinte biztosan nem kerül ismét napirendre.
 
McCain, újra meg újra: John McCain arizonai szenátor véleménye szerint az elfogadás előtt álló START-szerződésbe bele kellene venni egy olyan, a republikánus szavazók számára fontos kitételt, mint az amerikai rakétavédelmi rendszer korlátozhatatlansága. A volt elnökjelölt szerint ez a módosítás nem jelenti azt, hogy az alapszerződést újra kellene fogalmazni – mint ahogy azt több pártbeli képviselő és szenátortársa szorgalmazta -, mindössze annyit, hogy ezt az indítványt beleveszik a szerződésbe. Szakértők szerint John McCain előterjesztésének elfogadása nem okozna fennakadást START-egyezmény elfogadásában.     
 
„Nem bánok semmit”: A Képviselőház távozó elnöke, Nancy Pelosi szerint az elvégzett munka minőségi és mennyisége az ő és a Házban dolgozó Demokratákat dicséri. Bár Pelosit kinevezésétől kezdve rengeteg kritika érte, elsősorban rendkívül agresszív és sikeréhes attitűdje miatt, munkáját összességében mégis pozitívan ítélik meg a mértékadó amerikai lapok, hiszen a pártja számára fontos törvényeket szinte mindig át tudta verni a Képviselőházon.
 
Egy hihetetlen karrier vége: 25 évvel egyedülálló pályafutásának megkezdése után Larry King 2010. december 16-án utoljára szerepelt legendás műsorának, a „Larry King Live”-nak a felvételén. Az Egyesült Államok egyik, ha nem a leghíresebb televíziós műsorvezetője a hosszú évek alatt olyan emberekkel beszélgetett, mint Frank Sinatra, Marlon Brando, Vladimir Putin, Tony Blair, Jasszer Arafat, vagy éppen Richard Nixon.
 
Megint bajban Kissinger: Az Egyesült Államok egyik legismertebb és minden bizonnyal leghírhedtebb nemzetbiztonsági főtanácsadója és külpolitikusa, Henry Kissinger ismét bajba került egy korábbi kijelentése miatt. Kissinger ugyanis egy a Fehér Ház ovális irodájában tartott megbeszélésen Richard Nixon akkori elnöknek azt találta mondani, hogy „Az orosz zsidók Szovjetunióból történő emigrálása nem tartozik az amerikai diplomáciára. Sőt, ha a Szovjetunióba is gázkamrába zárnák a zsidókat, az sem lenne amerikai-ügy.” A nyilatkozat azért különösen érdekes – amellett, hogy maga Kissinger is zsidó volt –, mivel a volt külügyminiszter Holocaust túlélő.       

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr562549928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása