A legendás szélsőjobboldali pártvezér, Jean-Marie Le Pen lánya nyerte meg az apja által alapított párt vasárnapi elnökválasztását. A 42 éves Marine Le Pen eddig a Nemzeti Front alelnöke, valamint Európa Parlamenti képviselője volt. Egyes elemzők szerint ezzel a legnépszerűbb francia radikális pártnak vége van, hiszen a választással egy időben a pártot eddig meghatározó apa bejelentette teljes visszavonulását a napi politikai élettől, míg mások arra figyelmeztetnek, a szélsőjobb csak most fog igazán erőre kapni, mivel Marine sokkalta megnyerőbb a lakosság számára, mint nyíltan antiszemita édesapja.
Vasárnap este Tours városában hivatalosan is megtörtént mindaz, amire a legtöbb francia már hetek óta számított, vagyis, hogy Marine Le Pent, a hírhedt Jean-Marie Le Pen lányát választották meg a Nemzeti Front (Front National) új elnökének, nem pedig az apa eddigi elsőszámú helyettesét, Bruno Gollnisch-t. Marine ráadásul a szavazatok közel 70 százalékát szerezte meg, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a párt változást akar. Bár a francia újságok által megkérdezett szakértők ehhez mindig hozzátették, hogy ez a váltás nem elsősorban ideológiai változást takar. A cél ugyanis – bennfentesek elmondása alapján – az, hogy a Nemzeti Front végre egy olyan országos párttá váljon, amely nemcsak a régiós, hanem a rendes parlamenti választásokon is meg tudja szorongatni, sőt, akár le is tudja győzni a jelenlegi két legnagyobb francia pártot, a Szocialistákat és az UMP-t.

(Marine és Jean-Marie Le Pen, forrás: www.wn.com)
Az elképzelés amúgy nem teljesen légből kapott, hiszen a 2002-es országos elnökválasztáson a párt már fényesen igazolta, hogy botorság lenne őket egy kézlegyintéssel elintézni. Ezt talán a leginkább a szocialisták érezhetik, aki egészen az akkori szavazás első köréig nem foglalkoztak komolyabban a Nemzeti Fronttal, mivel – elmondásuk szerint – egy nyíltan idegenellenes, kirekesztő és rasszista pártnak semmi esélye az emberi jogok hazájában. Vesztükre azonban nagyot tévedtek, hiszen Le Pen simán legyőzte a szocialista jelöltet, Lionel Jospint. Persze a történethez hozzátartozik, hogy a második körben már neki sem volt sok esélye a későbbi győztes Jacques Chirac-kal szemben, de ettől még az elsőkörös siker hetekig a címlapokon tartotta az 1972-ben alapított radikális pártot és elnökét. Másodsorban pedig Marine személye az, ami talán garancia lehet a 2002-esnél nagyobb sikerre. Az apjával szemben szofisztikáltabb, humorosabb és kevésbé megosztó Le Pen lány néhány éven belül a mérsékeltek egyik legnagyobb ellensége lehet, hiszen fellépésével könnyen népszerűvé teheti a szélsőjobbot a teljes lakosság körében. A szocialisták néhai elnökjelöltje, Ségoléne Royal szerint ez a probléma olyannyira valós, hogy, véleménye szerint, Marine Le Pen „sokkalta hitelesebb és sokkalta veszélyesebb, mint apja.”
Az, hogy a hozzáfűzött reményeket, elvárásokat, félelmeket Marine beváltja-e, még egyelőre megmondhatatlan, hiszen alig néhány napja lépett apja örökébe. Az azonban, hogy a potenciál megvan a már 18 évesen párttag, most három gyermekes anyában, tény. Sőt, néhány országos napilapban – például a Le Figaroban – a héten megjelent friss közvélemény kutatási adat szerint a legkisebb Le Pen már most, bő egy évvel a következő elnökválasztás előtt, majdnem 20 százalék ponton áll, szorosan követve a jelenlegi államfőt, Nicola Sarkozyt. Ez az adat természetesen a választásokig még bőven fog változni pozitív/negatív irányba egyaránt, de egy biztos, Marine Le Pen megválasztásával a francia radikálisok minden bizonnyal egy olyan elnökre tettek szert, aki végre komoly népszerűséget hozhat a számukra. Szemben az olyan nyilatkozatokat tevő apával, mint például, hogy a „a második világháború lassan egy egyszerű adat lesz csak a Holokauszton belül”, valamint, hogy „a francia futballválogatottban túl sok a fekete”. Persze mielőtt még azt hihetnénk, hogy Marine egyáltalán nem hasonlít az apjára, álljon itt egy beszéd részlet, melyet néhány napja tett a frissen megválasztott pártelnök: „azok, akik olyan sokat beszélnek a második világháborúról, hogy az a náci megszállásról szólt, akkor beszélhetnének közben a Lyon utcáin imádkozó muszlimokról is, merthogy az is a megszállás egy formája.”