A héten Ehud Barak izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy négy társával kiválik az általa vezetett Munkapártból és új frakciót alakít az izraeli törvényhozásban. Ezzel a mozdulatával elkerülte, hogy leváltsák pártelnöki pozíciójáról és egyben stabilizálta a mostani kormánykoalíciót – hosszú távon azonban, minden bizonnyal, politikai öngyilkosságot követett el.
Nem példa nélküli esemény az izraeli politikában, hogy prominens politikusok kiszakadnak a korábbi pártjukból és új frakciót alakítanak: így tett néhány éve Ariel Saron korábbi miniszterelnök is, aki a Likudból (a mostani kormány legerősebb pártja) kiválva megalapította a Kadimát (amely ma az izraeli ellenzék legnagyobb frakciója), de jóval korábban maga Ben-Gurion is nyúlt már ehhez a lépéshez. Ehud Barak mostani döntése azonban sokkal nemtelenebb eljárás volt, mivel az elkerülhetetlen bukását igyekezett megelőzni azzal, hogy négy társával együtt kiváltak a Munkapártból és megalapították a Függetlenség elnevezésű új frakciót, amely azonnal helyet cserélt a koalíciós megállapodást felmondó Munkapárttal.
Barak leváltása pártja éléről már régóta érett, mivel a baloldal vezető ereje csupán azzal a feltétellel támogatta a Netanjahu kormányt, hogy az előremozdítja a béketárgyalásokat a palesztin féllel. Miután Mahmúd Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke a tíz hónapos telepbővítési moratórium ellenére sem volt hajlandó a közvetlen tárgyalásokra 2010-ben, csupán a moratórium lejárta előtt egy hónappal, a Netanjahu kormány sem volt képes újabb gesztusokat tenni a koalíció jobbszárnyának nyomása miatt. A Munkapárt ezért már tavaly ősz óta pedzegette, hogy ha befagynak a tárgyalások, ebben az esetben megvonják támogatásukat a kormánytól. Ehud Baraknak ez nem volt ínyére, mivel számára a legfontosabb a védelmi miniszteri pozíció megtartása, ezért pedig, mint látjuk, egészen aljas mozdulatokra is hajlandó volt.
(Ehud Barak és Benjamin Netanjahu, forrás: www.ncr.nl)
A kormánykoalíció részéről természetesen támogatást kapott a Függetlenség frakció, maga a miniszterelnök, Netanjahu pedig sokkal inkább megbízik az eddig papíron baloldali Barakban, mint akár saját szövetségeseiben. Nagyrészt azért, mert a mostani védelmi miniszter Netanjahu felettese volt a katonai szolgálata alatt, így a személyes bizalom hatalmas közöttük. A Függetlenég öt képviselője közül négyen miniszteri széket kaptak, ami hallatlan az izraeli politikában, azonban a hűséget meg kellett hálálni. Ezzel a lépéssel azonban a koalíció jobbszárnyán elhelyezkedő Izrael a Hazánk párt szerepe erősödött meg, mivel a Lieberman vezette tömörülés így bármikor bedöntheti a koalíciót, ha nem érvényesül az akarata. A korábbi eseményekből következtetve ez igen negatív fejlemény, mivel Lieberman, aki Izrael jelenlegi külügyminisztere, sorozatban tesz botrányos nyilatkozatokat és látszólag gátolja a Törökországgal való kiegyezést is.
Az izraeli ellenzék természetesen mindent megtett, hogy Barak döntését kedvezőtlen színben mutassa be, opportunista lépésnek nevezve azt. Az valóban igaz, hogy a Munkapárt mandátumait a békeszerződés minél hamarabbi megkötésével szerezte a választásokon és most Ehud Barak egy olyan koalíció mellett tette le a voksát, amely, még ha esetleg önhibáján kívül is, egyelőre képtelen előremozdítani a tárgyalásokat a palesztin féllel. Szerdán kisebb pánik tört ki az izraeli törvényhozásban, amikor ellenzéki képviselők gázspray-vel fújták tele a Knesszet folyosóit. A kezdeti káosz ellenére természetesen nem valamiféle támadásról volt szó, hanem a vécéillatosítók használatával hívták fel a figyelmet az akcióban résztvevő politikusok Barak mostani lépésének tisztességtelen voltára.
Egyelőre tehát a kormánykoalíció megmenekült, és Ehud Barak is megtarthatta miniszteri pozícióját, ami számára a legfontosabb szempont. Az izraeli Munkapártra a szakadás után komoly építkezés vár a következő választásokig, amely még így se biztos, hogy nem lesz előrehozott voksolás, mivel a mostani koalíció összetétele még úgy is igen instabil, hogy az elkötelezett baloldaliak a héten elhagyták azt.
Csepregi Zsolt
