A héten a brit miniszterelnök, David Cameron egy napra Pakisztánba látogatott, hogy új alapokra helyezze a volt anyaország és gyarmata kapcsolatát. Az egyébként sikeresnek nevezhető utat azonban beárnyékolja a tény, hogy Cameron szerint a világ sok konfliktusának kirobbanását, így például a kashmiri helyzetet is, elsősorban az Egyesült Királyság idézte elő és ezért elnézést kér. A konzervatív közszereplők és a média természetesen azonnal rátámadt a kormányfőre, ugyanis szerintük nincs miért elnézést kérnie a volt gyarmattartónak (erre példa: itt). Ezzel szemben az ázsiai országban komoly lelkesedéssel fogadták Cameron szavait, amit néhányan mintegy elégtételként értékelnek a korábbi elnyomás után.
David Cameron igazán sohasem volt a jobboldali sajtó kedvence és ezt az állapotot a mostani pakisztáni események vélhetően csak még jobban elmélyítik. A brit őskonzervatívok szemében ugyanis Cameron mindig is túl liberális volt. Szemükben a kormányfő nem eléggé kemény az Európai Unióval szemben, nem védi eléggé a magántulajdont, nem építi le kellően az állami szférát és mindennek tetejében még a Nick Clegg vezette Liberális Demokratákkal is összefeküdt, holott a Konzervatív Párt soraiban szép számmal találunk olyanokat, köztük vezető politikusokat, akik kifejezetten irtóznak a jelenlegi koalíciós partnertől. Ennek ellenére Cameron egynapos útja a volt brit gyarmatra akár jól is elsülhetett volna, hiszen magához képest szokatlanul keményen bírálta a pakisztáni állapotokat, ami olyan szempontból meglepő, hogy a miniszterelnököt korábban rengeteg bírálat érte azért, hogy teljesen máshogy viselkedik és beszél otthon, mint külföldön, vagyis, röviden, mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne. (Ezt a bélyeget amúgy egy másik nyugati politikus is meg szokta kapni a médiától, mégpedig az amerikai elnök, Barack Obama.)
(Cameron és Gilani, forrás: www.dailytimespakistan.com)
Ettől eltekintve David Cameron tényleg kitett magáért Pakisztánban, hiszen többször kifejtette, hogy az országban uralkodó korrupció és bürokratikus átláthatatlanság szinte lehetetlenné teszi a normális állami működést. Felszólította a helyi politikai elitet, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a problémákat hosszú távon megoldják, valamint azt, hogy az ország területén burjánzó és az egész világot fenyegető terrorizmust visszaszorítsák. Megjegyezte, hogy, bár véleménye szerint a pakisztáni hadsereg sokat tett a múltban az al-Kaida és egyéb más szervezetek felszámolására, a jövőben mégis sokkal több áldozatot kell vállalni a végső siker érdekében. Elmondta még, hogy az a támogatás, amit az Egyesült Királyság az elkövetkező években biztosítani fog az ország számára (közel 650 millió font) az előreláthatólag 90 ezer új tanár és 4 millió új diák ellátását teszi majd lehetővé – ezzel a támogatási összeggel amúgy Pakisztán lett az Egyesült Királyság első számú segélyezési célállomása. Cameron azonban ehhez feltételként szabta, hogyha az elvárt, elsősorban az állami működésben bekövetkező változások (korrupció mértéknek mérséklése, bürokratikus rendszer egyszerűsítése, adóelkerülők számának drasztikus csökkentése, stb.) belátható időn belül nem mennek végbe, akkor sem a brit, sem pedig a pakisztáni kormány nem várhatja el a brit adófizetőktől, hogy azok tovább támogassanak egy olyan országot, mely nem a jövő, hanem sokkal inkább a múlt felé halad.
Miután Cameron befejezte az eddigi miniszterelnöksége talán legjobb, vagy legalábbis legrealistább külföldi beszédét sor került egy „kérdezz-felelekre” a kormányfő és pakisztáni egyetemi hallgatók között, ahol az egyik utolsó kérdés érintette Kashmirt. A kérdés lényege az volt, hogy mit akar tenni az Egyesült Királyság a kashmiri helyzet rendezése érdekében, mire David Cameron válaszában elmondta, hogy „mi vagyunk a kialakult helyzetért a leginkább felelősek.” Ez az egy mondat pedig tulajdonképpen elsüllyesztette a miniszterelnök útjának fontosságát, legalább is otthon biztosan, hiszen a Brit Birodalom kérdése mind a mai napig kényes kérdés jobb és baloldalon egyaránt.
Németh Áron Attila
