Szinte már unalomig ismételt téma, hogy Kína érdeklődése az utóbbi időben erőteljesen megnőtt az uniós tagországok állampapírjai iránt. Kíváncsian vártuk, mikor fordítja az ázsiai óriás vigyázó szemét Dél-Európáról Közép-Kelet-Európa felé. Hittük, hogyha valakitől, akkor tőlünk biztosan vesznek majd: kínai-magyar, két jó barát, a hat évtizedes kapcsolat sikertörténet, mi amúgyis mindent megtettünk. És most tényleg itt vannak, vennének is, de nem úgy és nem azt…
Korábbi cikkünkben már írtunk a kínai állam európai állampapír-vásárlásairól, a válság által sújtott Görögország, Spanyolország és Portugália megsegítéséről, illetve arról, hogy ennek ára van, s a tendencia a kínaiak európai befolyásának megerősödése felé mutat. Mióta Kína egyre aktívabban bővíti portfolióját európai papírokkal, sokakban felmerült a kérdés, vesznek-e tőlünk is. E kérdés rövid idő alatt óhajjá változott, s egyre többen és többen faggatták a hazai Kína-szakértőket arról, vettek-e már magyar állampapírt a kínaiak, s ha nem, mikor fognak, mennyit, s milyen következményekkel jár majd mindez kis hazánkra nézve.
("Nekünk is adnának", forrás: www.economist.com)
Félreértés ne essék, a kínai-magyar kapcsolatok tényleg jók, régiós összehasonlításban a legjobbak, hiszen nekünk van egyedül Budapest-Peking közvetlen repülőjáratunk, kínai-magyar két tanítási nyelvű általános iskolánk, Bank of China fiókunk, és a legnagyobb számú kínai kisebbségünk. Medgyessy Péter 2003-as kínai útja óta a kínai-magyar kereskedelem volumene több mint nyolcszorosára nőtt, s a kínai vámhivatal adatai szerint 2010-ben már 8,72 milliárd dollárt tett ki, ami 28 százalékos bővülés az előző évihez képes, sőt, még a kereskedelemben fennálló deficit is csökkent valamelyest a növekvő magyar exportnak köszönhetően. 2003 óta közel 800 millió dollárnyi kínai működőtőke érkezett hazánkba, majd idén februárban jött a nagy bejelentés: a kínai Wanhua 1,23 milliárd euró értékű tranzakcióval a kazincbarcikai BorsodChem 96 százalékos tulajdonosa lett. Kétségtelenül szép eredmények, melyek érthető módon további várakozásokat tápláltak.
A magyar „Mr. China”, ismertebb nevén Fellegi Tamás fejlesztési miniszter decemberben, az Indexnek adott interjújában szintén úgy fogalmazott, hogy tárgyalásaik során a kínai miniszterelnök felvetette a kínai állam esetleges részvételét a magyarországi államadósság-finanszírozásban. Az említett interjúban Fellegi már azt a kérdést is feltette „Miért rosszabb a kínai állam, mint más?”, előre felvértezve magát az olyan jellegű támadásokkal szemben, melyek az állampapírok remélt értékesítését követően a haza kiárusításáról szólnának. Gyanakodni kezdtünk, mikor a kínai jegybank nem kívánta kommentálni a híreket, elszomorodtunk, mikor az ismételt megkeresésre már cáfolták, hogy ilyen szándékaik lennének.
Jelen helyzetben Kína tulajdonképpen viszonylag olcsón szerezhet gazdasági és politikai befolyást Európában, ráadásul érdeke, hogy hosszú távon stabilizálja a számára jelentős európai felvevőpiacokat, de ész nélkül kockázatot vállalni azért ő sem akar. Ha állampapírt vesz, megnézi, kitől veszi, s az „európai” vagy „uniós” jelző önmagában nem feltétlenül garancia számára. A kérdésre, vajon számít-e, hogy az eurózóna melyik oldalán állunk, a válasz egyértelmű igen. Ezt jelzi az is, hogy – bár nem verték nagydobra – a szomszédos Szlovákiában is vásároltak állampapírt, pedig a szlovák-kínai kapcsolatok messze nem olyan jók, mint a kínai-magyar reláció, sőt az ott élő kínaiakkal sem bánnak épp kesztyűs kézzel, többször érték atrocitások a kínai követség munkatársait is, kínai állami delegációk látogatásakor pedig rendszeresek a Kína-ellenes tüntetések.
Ami a magyar relációt illeti, Fellegi Tamás április 15. és 22. közötti kínai útja végre hozott eredményeket - vagy legalábbis ígéretet - ezen a téren is, igaz, nem a korábbi forgatókönyvek alapján. A kínai fél ugyanis állítólag nem állampapírt, hanem a Magyar Fejlesztési Bank által kibocsátott kötvényt tervez vásárolni, mégpedig azzal a céllal, hogy az a tervezett kínai-magyar beruházási együttműködések során a finanszírozás forrása lehessen. Az „állítólag” mondatszó odabiggyesztése ugyanakkor már csak azért is szükséges, mert a China Daily online kiadása – bár tesz említést Fellegi útjáról, s citálja annak hazai nyilatkozatait - kiemeli, hogy a Kínai Kereskedelmi Minisztérium nem kívánta kommentálni a fejlesztési miniszter bejelentését. A Xinhua, a kínai kormány hivatalos sajtóügynöksége internetes portálján kötvényekről egyáltalán nem tesz említést, csupán azt jegyzi meg, hogy ottléte alatt Fellegi megjegyezte, reméli, hogy a kínai-magyar együttműködés kiterjeszthető a „pénzügyek, légi közlekedés, az infrastruktúra-építés, a kommunikáció, a kultúra és oktatás, valamint a tudomány és a technológia területére” is.
A magyar fejlesztési miniszter ugyan kiemelte, hogy nem azért ment a távol-keleti országba, hogy rávegye őket a magyar adósság finanszírozásra, hiszen „erre nincs szükségünk”, azért úgy tűnik, közvetve mégiscsak szerepet szán a kínai tőkének a magyar államadósság felszámolásában, hiszen „amit … mi adósságcsökkentésre és államadósság-finanszírozásra fordítunk, és ezért hiányzik a fejlesztési büdzséből, azt például innen is pótolhatjuk”. A kormányzat szerint tehát az MFB kötvényeinek kínaiak általi megvásárlása egyenértékű az állampapír-vásárlással, a kínaiak számára viszont mégsem jelent akkora kockázat-vállalást, illetve olyan elköteleződést, mint például Spanyolország esetében. Mindenki jól jár, bár járhatna jobban is. Mi pedig örülhetünk minden „fen”-nek (a kínai pénz legkisebb egysége), melyet ránk költenek, és reménykedhetünk a folytatásban is. Sajátos értelmezést nyer ez az ügylet is: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.
Szunomár Ágnes
